Új menüvel állt elő a Szimpla Kert, mivel a visszajelzések alapján - ami nagy részben a turistáktól származhat -  igény van a házias ételekre, ezért a régi menüt kicserélték egy klasszikus, minőségi alapanyagokból készülő új kínálatra. A nagy megújulás és a klasszikus ételek szellemében el is mentünk letesztelni, mivel állt elő a főleg a külföldiek igényeit kiszolgáló romkocsma, na meg persze azt is, mekkora hatással volt mindez az árakra.

A Szimpla tradícionálisan az egyik legfontosabb magyar romkocsma: elsőként nyílt a belvárosban, a romkocsmák népszerűségének köszönhetően gyorsan felkapták, azóta is a legkedveltebbként működik Budapesten attól függetlenül, hogy nyílt már több tucat sokkal izgalmasabb is mellette. Mivel a hely évek óta nem igen képes megújulni - dizájnjában ugyanúgy néz ki, nem változtattak rajta különösebben semmit -, elmentünk szépen tesztelni, és ha már ott jártunk, a Szimpla Háztájiba is beugrottunk egyet kajálni. 

Kétezer forint alatt nem lehet jóllakni a Szimpla Kertben

A tesztelésre bazsalikomos paradicsomlevest és klasszikus hamburgert rendeltünk, várni pedig szinte semmit nem kell, tíz perc alatt el is készült/fel is melegítették. A leves adagban már akkor is jó, ha előételként rendeli, és bár az elején kifejezetten édeskésnek tűnt, második kanalazásra már nem különösebben az, bár azt meg kell hagyni, hogy a tésztát eléggé kispórolták belőle. Állagra jó sűrű és kellemesen bazsalikomos, aki szerette általánosban a menzás paradicsomlevest, annak ez is ízleni fog. A tésztához hasonlóan a pirítóssal sem esnek túlzásba, gyakorlatilag egy miniatűr, kettévágott toast kenyeret kaptam, alig pirítva - direkt így kértem -, maximum négy-öt tunkolásra volt elég, de egy kis reklamációval ez is megoldható. Ára: 750 forint.

A klasszikus fogalmát tökéletesen kielégítő hamburgert kérheti magában vagy menüben, utóbbihoz sültkrumpli és káposztasaláta jár, így 350 forinttal többe kerül. Adagra ígyis-úgyis elég kiadós: a bucit alul-felül ropogósra pirítják, a húson kívül salátát, paradicsomot, uborkát és lilahagymát, na meg persze a gyorsbüfék szerint is kihagyhatatlan ketchupot nyomnak bele. A hús viszont sajnos korántsem ennyire jó: értem én, hogy ez nem egy „rendes" étterem, de azért többet vártam volna a csepeli Bady Hami minőségű műhús felturbózott verziójánál. Ízre egyébként nem volt rossz, de azért annyira jó sem: kicsit túl borsos, túlságosan inkább fasírtszerű és száraz volt az egész, valószínűleg túl is sütötték valamennyire.

Ami a köretet illeti: lánylétemre elég volt, egyébként kis adag, még jó, hogy járt hozzá valamennyi káposztasaláta is, ami kifejezetten finom volt: fokhagymás, kellően szaftos, éppen borsos, szóval eléggé eltalálták az arányokat, ezt hiba lenne leszedni az étlapról. Összességében azért finom és elég jól lehet lakni vele, még akkor is, ha a hús nem vethető össze a mostanában menő streetfoodos hamburgerek minőségi verziójával. Ára:1350 forint.

A megújult menüsort és az árakat itt találja.

A Szimpla Háztájiban már 1100 forintért jól lakhat

A Szimpla Háztájiban is jól lehet lakni, ráadásul sokkal olcsóbban, mint a klasszik Szimpla Kertben. Egy menü 1100 forintba kerül, tartalmaz levest és főételt, a kínálat pedig minden nap változik. Persze nem kötelező mindkettőt kirendelni, ha valami nem szimpi, rendelhet kizárólag csak levest vagy főételt is, így utóbbi 750, előbbi pedig 690 forintba kerül. Az általam tesztelt menü - leves és főétel -mennyiségre bőven megéri, árértékarányban is sokkal jobb, ráadásul itt tényleg ebédidőben lehet kajálni, míg a Szimpla Kert konyhája csak 5 után nyit.

Az édesburgonya leves normál adag, automatikusan kenyérrel adják - nem kell külön könyörögni érte -, adagban pedig pont elég. A szalonna opcionális, én kértem és bőven meg is pakolták vele, kellett is ez a sósság az én ízlésemnek talán túlságosan is édes leveshez. Adagra ugyanakkora, mint a Szimpla Kert bazsalikomos paradicsomlevese, árban szintén nincs eltérés.

Külön jó pont a Háztájinak, hogy nem egyszerre adják ki a két fogást, hanem megvárják, amíg végez az elsővel és csak utána szedik a következő adagot, így egyik sem hűl ki. A főétel - sült csirkecomb, ratatouille (francia lecsó) - az első fogáshoz képest szintén kiadós, a csirkecomb jól átsütve, a köretként kínált ratatouille nekem mondjuk picit túl édes, de legalább ropogós és szaftos - egy kis kenyeret azért elviselt volna. Ára külön: 690 forint, ami azért jóval kedvezőbb, mint az adagra ugyanennyire laktató, kétszer ennyibe kerül Szimpla Kertes hamburger. Na nem mintha a Szimpla törzsközönségét adó turistákat ez túlságosan érdekelné.