Még október 26-án írtunk azokról a rém cuki hippikről, akikkel a Kálvin téren futottunk össze. Akkor épp kedves örömzenét játszottak a maguk hamiskásan aranyos stílusában, mire előtört a kókadt pesti emberekből az emberség, és hullottak az érmék és a bankjegyek az utazásra gyűjtő társaság elé. Gyönyörű volt látni, hogy még a hajléktalanok is segítettek a maguk módján.
A kedves kis csapat egyik tagja, Rosalie Stange nemrég jelentkezett nálunk, és közölte, élnek, megvannak és némi kaland miatt nem sikerült továbbmenniük a tervezett Spanyolország felé. Valami kis iskolabuszról írt, amit sikerült megvenniük, de Budafokon lerobbant. Így négyhetes budapesti tartózkodásukat újabb több nappal meg kellett toldani, amit e-mailjük alapján nagyon élveznek. Stange hozzátette, sokat segített nekik – pl. a szervizben –, hogy megmutatták a kinyomtatott, róluk szóló cikkünket is. Az újabb napok alatt sem unatkoztak, felmentek Dobogókőre, nemzetünk pilisi szívcsakráját megtekinteni.
Közben megtudtuk, a csoport többfelé szakadt, egy részük Románián át Egyiptomba indult, most a szomszédos országban vannak. Az egyik e csapattal lévő tag azt mondta céljukról, „számomra a szivárvány busz a módja, hogy terjesszem a szeretetet a világban". Ennél közvetlenebb álma is van, hogy meghálálják egyszer a budapestieknek a sok jót, amit itt kaptak: egyszer megállnának itt a busszal, zenét játszanának, ingyen ölelést, teát, kávét és ételt osztanának. Budapest tehát mégsem olyan mogorva hely, mint azt sokszor érezzük, ha külföldi fiatalok is ilyen pozitívat csalódtak bennünk, magyarokban.