Mint már több cikkben megemlékeztünk róla, a budai fonódó villamos építése mellett (és miatt) beindult a Széll Kálmán (ex-Moszkva) tér átépítése is, a BKK most pedig küldött egy közleményt a márciusig várható forgalmi korlátozásokról. Egy mondatban összefoglalva:

Észak- és Dél-Buda között csak egy szűk kapillárison lesz lehetséges az átjutás kocsival és busszal.

Lássuk, mire költik a magyar (és persze az EU-támogatása miatt luxemburgi, litván és bolgár) adófizetők 5,3 milliárd forintját konkrétan és ideiglenesen:

A teret atomjaira bombázzák, ezért a villamosvonalak új végállomásokat kapnak: az Attila út-Krisztina körút kereszteződésében lesz az egyik, a másik pedig a Szilágyi Erzsébet fasor és a Káplár utca kereszteződésénél. Így logikus, hogy a 61-es villamos két szakaszra bontva fog járni, az átszállás plusz 6-7 percet vesz majd igénybe. Aki nem kutyagolna, az átszállhat a sűrített 91-es buszra, ami érinti a két átmeneti végállomást.

A 18-as és az 59-es csak a Krisztina-Attila sarki végállomásig jár majd. Az 59-es kieső felső szakasza miatt Zugliget, Libegőig meghosszabbították a 102-es busz vonalát.

Autósoknak jön az őskáosz

A lenti térkép jól mutatja, az autósok mire számítsanak: a teljes összeomlásra. A Szilágyi Erzsébet fasoron fölfelé csak egy sávon lehet majd haladni, lefelé kettőn. A Krisztina körút felől erre haladva ráadásul nagy kurflit kell leírni keresztül a téren. A Margit körútról a Krisztinára csak két sávon lehet kanyarodni, szóval minden adott lesz egy nagy dugóhoz, ami március végéig biztos kitart. Ha bővebb infóra vágyik, kövesse a felújítás folyamatosan frissülő honlapját, na meg nagyítsa fel ezt a térképet, itt lent!