Sőt, a hetedig kerület jó száz évvel ezelőtt nemcsak kocsmákkal, hanem üzemekkel is tele volt. Ha ma úgy érezzük, hogy milyen óriási tömeg vonul végig a Király, vagy a Kazinczy utcán egy átlagos pénteken, mi lehetett régebben, amikor minden házban akadt annyi üzlet, mint most egy hosszabb szakaszon. De mi volt a mai kocsmák helyén, és hogy fért el ennyi gyár és szolgáltatás a körúton belül a Deák térig?
Amikor a Király utca volt a főutca
A 19. századvégi budapesti városrendezési tervekig a Király utca töltötte be a főutca szerepét – piac, bazár, kocsmasor volt egyben. És akkor a műhelyeket és gyárakat nem is említettük. A külföldieknek ma esik le az álluk a töménytelen romkocsmától, több mint száz évvel ezelőtt viszont ezer fokon égett a környék.
Ahogy már egy korábbi posztban említettük, az Orczy ház volt a legkorábbi közösségi és kereskedelmi pont a hetedik kerületben. Ma lehet, hogy nem esik le az állunk egy 142 lakásos ház gondolatától, de a 19. században ez a szám a város második legnagyobb bérházának járó díjat hozta. Az Orczy-ház a Király utca és a Madách tér között húzódott, és a mészárszéken át, a nyomdáig és kávéházig mindent lehetett találni benne, egészen 1936-os lebontásáig.
De a kocsmáig – vagyis mulatóig, elnézést – se kellett túl sokat sétálni a Deák térről az 1860-as években. A Rumbach Sebestyén és Király utca sarkán lévő Berger pince, bár nem működött túl sokáig, de a híre fennmaradt. Állítólag egy kitagadott olasz hercegnő (Pignatelli) bosszúból, származását hirdetve járt ide, és énekelt baromi hamisan. Azért megtapsolták.
A Berger pincénél még híresebb volt a Király 15-ben lévő Kék macska. A századfordulóig az egyik legnépszerűbb mulató volt a környéken, burleszkkel és kabaréval.
A Gozsdunál sokkal izgalmasabb, hogy mi volt mellette
A Gozsdu udvart már 2008-ban rekonstruálták, de egy jó ideig a kutyának se kellett. Csak pár éve futott fel, olyannyira, hogy hétvégente csak oldalazva lehet eljutni a Dob utcáig. Az átjárót egyébként egy nagyon-nagyon, de nagyon gazdag ügyvéd, Gozsdu Manó építtette a századfordulón, és több mint 40 üzlet volt benne.
A híres átjáró mellett viszont egy komplett ezüstműhely kapott helyet, üzlettel egybekötve. De nyilván ennyi nem elég egy bérházba, úgyhogy fényképezkedni, borotváltatni és hajat vágatni is lehetett.
De ha azt hiszi, hogy ez egy egyedülálló komplexum lett volna, téved. A Király utca teljes szakaszán az 1914-es adatok alapján hat fényképész, 23 ékszerüzlet, egy rakat szabó, és ruhabolt is volt. Kocsmából és vendéglőből összesen 24-et számoltak össze. És ez csak a Király utca, a maga szerény 302 boltjával.
A környéken rengeteg gyárat is üzemeltettek. A pipereszappanokat a Dob utca 9. alatt gyártották, a toronyóragyár pedig a Kazinczy utca elején volt. De ez csak kettő a rengeteg műhely közül, a Magyar Királyi Dohánygyártól (Síp u. 23.), a papírzacskógyáron át, (Kertész u. 2.) a bőröndgyárig (Klauzál u. 2) gyakorlatilag mindent megtalálhattunk a kerületben.
De miért pont Mika?
Bár már sajnos elbontották, a Mika Tivadar házban, a Kazinczy 47-ben nem véletlenül feküdt egy sínpár. Mika Tivadar sem egy kitalált személy, hanem egy valódi rézárugyáros volt. Ő építtette a házat a század elején, a gyárral együtt. Ma már nem sokat látni, hogy egykor egy működő rézárugyár állt a Mika Tivadar mulatónál, de legalább a név fennmaradt.