Az emberek 90 százalékának megdönthetetlennek tűnő érvei vannak azzal kapcsolatban, hogy miért kell gyűlölni az ellenőröket. Mindig mindenkinek van egy sztorija, amivel alá tudja támasztani, hogy őt egyszer mennyire megalázták, vagy azóta is őrzi, és háborús sérülésként mutogatja a kék-zöld foltjait, amiket akkor szerzett, amikor egyikük megráncigálta a karját.
Ennek azonban van egy másik olvasata is. A történetek B verzióját a BKK fő- és jegyellenőrei mesélték el nekünk, miközben végigkísértük egy napjukat a hajnali kezdéstől a délutáni leszerelésig. Az utasoktól végighallgathattuk a világ összes átlátszó kifogását, amikről eddig azt hittük, egyediek. Hát, nagyon nem azok. Megnyugodhat, az öné sem.
Nemrég írtunk az év ellenőre díj nyerteséről, Erzsébetről, aki nem csak a munkájában jeleskedik, de kitűnő idegenvezetőnek is bizonyult szintén díjazott kollégájával, Dániellel együtt. Az ő segítségükkel térképeztük fel az ellenőrök igen félreértelmezett világát.
Dániel főellenőr, a nyugalom megtestesítője
Reggel fél 6. Találkozunk a Bosnyák téri központban, ahol az összes BKK ellenőr elkezdi és befejezi a napját. Dániel főellenőrt szintén az év ellenőre díjra jelöltek, de nem csinál belőle nagy ügyet, csak dolgozik és kész. Nyugodtan, megfontoltan, a sodrából egyszer sem lehet kihozni. A munka mellett sportol és műszaki menedzsernek tanul az egyik budapesti egyetemen.
Elindulunk, amolyan „mobil csoportként”. Így hívják azokat, akik körzetet kapnak és nem egy adott járatot, kicsit szabadabbak, mint a többiek, válogathatnak, hogy épp melyik járművön akarnak ellenőrizni. Buszról trolira szállunk, ahogy egy jegy nélküli fiatalember is, akivel, vesztére,
Ügyesen lavírozik, valószínűleg adrenalin-függő. Elégedett lehet, megússza.
Csak tapasztalat kérdése, de már mindannyian könnyen észrevesszük, ha valaki bliccel. Elég belenézni a szemébe. Ha nyugodt is, tudod.
– teszi hozzá utazás közben Dániel.
7 órára körülbelül négy embert találunk, akiknek nincs jegyük, vagy van, csak nem kezelték, így a legkézenfekvőbb kifogással jönnek:
Ebben az a kellemetlen, hogy minden ellenőrnek van próbajegye, amivel azonnal ellenőrizni tudja az automatát. Hát, sajnos mindegyik kiválóan működik.
A környezet pazar, kiváltképp hajnalban, a 105-ös buszon hemzsegnek a „nemlyukasztók”, miközben fel-felhangzik pár tüdőbeteg krahácsolás a hátsó ülések felől. Mi fel, karszalag elő, rózsaszín mackóruhás lány már a személyijét nyújtja, harc nélkül. Vannak azonban, akik alkudozni kezdenek, vagy jönnek az általános kérdések:
Vagy csak simán meghallgatunk egy monológot egy huszonéves fiútól, aki sírásra biggyedő szájjal elmeséli, hogy épp most lopták el a pénztárcáját, amiben MINDENE benne volt, és sajnos lehet, hogy a nevét és a címét sem tudja fejből. A helyzet pikantériája egyébként abban rejlik, hogy
(Hasonló indokkal utunk során még néggyel biztosan találkoztunk, de akármennyire is igyekeztek, a büntetést egyikük sem úszta meg).
A hamis bérlet fontosabb
Dániel ezekkel nemigen foglalkozik, amúgy is kifejezetten a hamis bérletekre és jegyekre szakosodott, szerinte ugyanis a csalók és az okirathamisítók azok, akik igazán megkárosítják a céget.
Ehhez persze kell egy érzék, nagyon nehéz kiszúrni, hogy melyik a hamis, de a gyanú után egy arra alkalmas programmal, amit a telefonjára telepítettek, ellenőrizheti. Nézze meg ön is, milyen egy hamis jegy egy eredeti mellett. Ha egyesével nem is, egymás mellett már jól látható a különbség. (Ja, a felső a hamis!)
Egy nő nyomtatott bérlettel utazik. Úgy próbálja menteni a menthetőt, hogy arrébb löki Dánielt, miközben váltig állítja, hogy a bérletet az automatából vette. Elmenekül. Később azonban jön a hír a főnökségről, hogy
Azt mondják, sok ilyen eset van, de a háromnegyede csak egyszerű hazugság, akárcsak ez.
Esemény
Nem, ez nem egy M. Night Shyamalan-film, csak majdnem. Így nevezik az elfogás-büntetés folyamatát. Sok pletyka látott már napvilágot arról, hogy az ellenőröknek kötelező évi ezer bliccelőt elkapniuk, és ezért jutalékot is kapnak. Ez, mint kiderült, nem kötelező szám, csak mondjuk úgy, erősen ajánlott.
Ha csak állsz, és mindenkit elengedsz, egy idő után gyanús lesz, olyan, mintha nem is dolgoznál.
– mondja Dániel, és ebbe elég nehéz belekötni.
Ez az ajánlott szám egy nap alatt egyébként kb. három utast jelent, ami nem sok, viszont ennél sokkal többen vannak, akik jogtalanul utazgatnak. Ráadásul a főellenőröknek feladatkörük ellenőrizni a jegyellenőrök munkáját, hogy ott vannak-e, ahol lenniük kell, és jól ellátják-e a feladatukat.
Ugyanez hárul a belső ellenőrzésre is: ők civil ruhában, utasként figyelik ki, hogy bánnak velük a jegyellenőrök. Egyik sem egy hálás meló, de valakinek ezt is meg kell csinálnia, különben nagy eséllyel az egész város ingyen tömegközlekedne, amíg az összes ellenőr a „tartiban” ülne.
(Tarti=tartózkodó. Itt pihenhetnek meg abban a 20 perces szünetben, ami nap közben jár nekik.)
Metrózni? Az csak a kiváltságosoknak jár
Dániellel a Dózsa György úti központi eligazító helyen válunk el egymástól, innentől az 52 éves Erzsébettel és a csoport többi tagjával haladok tovább. A helyiség kicsi, alig férünk el, de a hangulat alapvetően nem rossz. Jól megvannak, barátok, de nem véletlen, nem ma találkoztak először.
Miután mindenki megkapta a beosztást, peronozni megyünk. Ez a metróról le- vagy felszálló utasok ellenőrzésére használt szakszó.
Erzsébet meglepően vidám, mosolygós, fene se gondolná, hogy ebben a szakmában bárkinek is jó kedve lehet. De van.
Miért? Erre azt a választ kapom, hogy azért, mert minden nap új embereket ismerhet meg, és kihívásként éli meg a munkát. Azt mondja, nagyon számít a jó hozzáállás, majd hozzáteszi a szerinte legfontosabbat:
Meg kell tanulni az utas javára is dönteni. Ha nem egyértelmű a helyzet, és ezért nem vagy biztos a dolgodban, akkor az utasnak kell hinned. Itt kezdődik minden.
Elmeséli azt is, hogy ez alatt a sok év alatt leginkább a földalattin dolgozott, és hogy metrózni sokkal jobb, mint „fent” lenni. Alagútpótlék is jár, lévén, általában hatalmas erősségű a szél, amiben egész nap állniuk kell, és természetes fény beszűrődése sem túl jellemző. De akkor miért szeretik?
Mert nagyobb a tekintélyük, és az utasok kevésbé tudnak meglógni. Meg úgy egyáltalán: jobb, és kész.
Azért történnek dolgok itt is…
– teszi hozzá Mónika.
Ellenőrnek lenni veszélyes
És akkor kitálalnak. Mónikát több inzultus érte már az elmúlt 22 évben, mégis próbálja túltenni magát rajtuk, több-kevesebb sikerrel.
Egyszer egy fiú jött az anyjával, elkértem a bérletüket, a fiúnál nem volt semmi. Már vette is elő a személyijét, mire az anyja úgy döntött, belekapaszkodik a frufrumba és elkezdi cibálni, miközben üvöltözött, hogy hagyjam békén a gyerekét.
Amíg mesél, egy nő tolja az arcába a bérletét, amit Mónika megpróbál kicsit távolabb tartani magától, hogy lássa. Az asszony reakciója:
Mónika csak forgatja a szemét, aztán tovább mesél:
„Volt olyan is, hogy egy férfi bliccelt. Kb. két méter magas volt és ugyanannyi széles. Amikor elkértem a jegyét, megfogott, és nekivágott a jegykezelő automatának, ami beleállt a hátamba, alig kaptam levegőt. Ráncigált és kiabált. Az ilyenekkel nem lehet mit kezdeni.”
– teszi hozzá, Erzsébet pedig folytatja.
„Nem egyszer volt olyan, hogy álltunk kint az utcán munkavégzés után, és eljött mellettünk egy autó, ahonnan kikiabált a sofőr, hogy "Rohadjatok meg, szemétláda ellenőrök!" Aztán hozzánk vágtak egy teli vizespalackot. Egy kolléganőmmel ugyanez történt a napokban. Az emberek utálnak minket. Csak azért, mert létezünk. Pedig ők azok, akik nem tartják be a szabályokat.”
– teszi hozzá Erzsébet.
van-e bármiféle következménye az ilyesfajta támadásoknak?
Ezek az extrém esetek majdhogynem mindennaposak, de hiába az ellenőröket érő fizikai fájdalom és kellemetlenség, az utasok agresszív támadásai nem maradnak megtorlatlanul. Az ügyet minden esetben kivizsgálják, a támadót pedig az igazságszolgáltatás kezére adják.
Egyik társuk pedig elmeséli, hogy vannak vonalak, amelyektől kifejezetten rettegnek, és senki sem szívesen dolgozik ott:
Volt már, hogy megkéseltek és megvertek egy kollégát. Az pedig, hogy leköpnek, mindennapos.
Tudják, hogy az ellenőrök nem szentek, sokan vannak közülük, akik nem oda valók. Ez azonban elég hamar ki szokott derülni, és az olyan ember nem marad a cégnél túl sokáig.
Azt a férfit is hamar kirúgták, aki a kollégák szerint konkrétan
"Az emberek márpedig csak ezeket a történeteket jegyzik meg, azt senki se tudja, hogy például az egyik ellenőr kolléga fest, és ékszereket készít. Nem is érdekel senkit. Pedig mi is emberek vagyunk."
– teszi hozzá végül a csoport egyik, nevét elhallgató tagja.