Legalábbis az, aki valaha érettségizni szeretne, és emiatt kötelező jelleggel 50 óra közszolgálati munkát kénytelen elvégezni, tehát középiskolai diák.

Az alábbi program egy kiürítési gyakorlat, amely kiváló szórakozásnak bizonyul, több szempontból is:

  • beleszámít a fent említett, 50 órás közösségi szolgálati időbe
  • nem lesz kínszenvedés és halálunalom
  • előtte meglepetéskoncertet ad egy csapat, akiknek a népszerűsége több, mint töretlen
  • nem kell szemetet szedni a 8. kerületben,
  • sem pedig virágágyásokat vakargatni Wekerlén

Persze, aki az utóbbi kettőre vágyik, megteheti, de a Groupama Arénában egy ennél sokkal szórakoztatóbb esemény ígérkezik április 26-ára. A résztvevőknek egyetlen dolguk lesz:

kimenekülni az Arénából.

Természetesen ehhez szükség lesz a katasztrófavédelem szervezett segítségére, de ezzel együtt is (vagy éppen ezért) sokkal izgalmasabb lesz, mint egy kamu bombariadó, ami mindössze annyiból áll, hogy miután háromnegyed óra alatt mindenki kivergődött az iskolaudvarra, még három és félórán keresztül ácsorogni kell, hátha történik valami, például, hogy kiderül, mégsem kamu az a bomba. De az meg már több, mint izgalmas.

Szóval ekkor és innen kell menekülni tehetségesen:

2016. április 26., 15:30 és 17:25 között, Groupama Aréna.

Mindenki jöjjön, de előtte regisztráljon itt, legkésőbb április 19-éig!