Persze, hogy szutyok időben sikerült a BKK nosztalgiajárataival beidőutazni fél Budapestet. Igaz, ettől még noirabb volt a hangulata a múltidéző kalandnak, úgyhogy egyáltalán nem bántam, hogy esőben kellett retróvillamosokon zötykölődni.
Három járat van összesen. Ott a Hófehérke nosztalgiahajó, ami a Petőfi tértől megy cikk-cakkban a Jászai Mari térig; a Duna villamos fantázianévre hallgató járat a jól ismert 2-es villamos vonalán robog az utasokkal; a Termál nosztalgiavillamos a Rudas fürdő-Lukács fürdő-Szent János kórház háromszöget érintve közlekedik. Ismerve a kínálatot, úgy voltam vele, hogy egyből a desszertre, a nosztalgiázás püspökfalatjára, a hajókázásra megyek rá.
Szinte már éreztem a múltidézés ízét a számban, vártam, hogy a fedélzetre lépve egyből visszarepülök általános iskola negyedikbe, amikor osztálykiránduláskor Budapest és Visegrád között sétahajókáztunk, és chipset tettünk a téli szalámis szendvicsbe, amit kólával öblögettünk le.
Fele ekkora bulihangulat se fogott el. Kicsit várnunk is kellett, hogy elcsendesedjen a háborgó Duna. Megkérdeztem, hogy mit ajánlanak erre a remek időre. Itt a pult mögötti polcra kitett italokra néztem lopva, de válaszban csak ücsörgést, nézelődést, zenehallgatást javasoltak, mert még ha úgy is tűnik, de valójában büfé – az nincs. [Kizárólag akkor van büfészolgáltatás, ha valaki bérbe veszi a hajót – szerk.] Ebből kellett a maximumot kihozni. Igyekeztem, de a Duna közepéről nézni az amúgy minden nap látott épületeket nem adott katartikus, újszerű élményt. Itt mentem vissza a Jászaira.
Lerobbantam a nosztalgia- villamossal és jó volt!
Kezdjük azzal, hogy én (a fotós) egy másik járattal utaztam, mint az újságíró kollégám. Szerencsesorozatom ott kezdődött, hogy jó érzékkel sikerült kiválasztanom a Duna villamos azon járatát, amelyik a legnagyobb apokaliptikus özönvíz közepette indult útjára a Közvágóhídtól a belváros felé, és ekkor még azt sem tudtam, hogy sokkal alaposabban fogom átérezni, hogy milyen lehetett egy villamosozás a múlt század Budapestjén. Járművünk ugyanis kétszer adta meg magát a budapesti hidak jelentette akadályoknak, és kétszer mentettek ki minket a BKK sárga angyalai, a forgalmi zavarelhárítók! És tudják mit? Jó volt! Enélkül például soha nem tudtam volna meg, hogy milyen problémát jelent, ha a hidak alatt a villamos és a villamosvezeték közötti lecsökkent távolság miatt visszalógó kábelt nem húzza vissza a csiga, ami így fel tud tekeredni az áramszedőre. Nem értik, hogy miről beszélek? Hát pár nappal ezelőtt én sem értettem volna. A villamos személyzete szerint egyébként ilyen nem sűrűn történik, szóval ha egy izgalmas és rendhagyó szombat délutáni programra vágyna, üljön fel a Duna villamosra és reménykedjen, hogy lesz olyan szerencséje, hogy önt is kimentik a Duna talán legszebb városi partszakaszán!
Volt még egy kis időm a nosztalgiavillamos indulásáig, és frissiben ki is akartam próbálni, hogy mennyivel tud több pluszt adni a múltszázadi szerelvénnyel megejtett tömegközlekedés, mint a hétköznapi BKK-zás. A fülledt 2-es villamoson szaunázva már tudtam, hogy ennél csak jobb lehet. Végtelenszer jobb. Igazam lett.
Tény, hogy az ülések annyira kényelmetlenek voltak, hogy a gerincem majdnem kiszakadt a helyéről, de ennek is megvolt a maga bája. A villamos csilingelt, berregett, kattogott, nyikorgott, sziszegett, de minden a helyén volt. Itt lehetett érezni a múlt robusztus ízét. Utazás közben nem is ásított senki a számba, bezzeg a 2-es villamoson. A rokonlátogatás, turistáskodás céljából Budapestre érkezők feltétlenül próbálják ki a Duna mellett haladó nosztalgiavillamost, mert az is ugyanúgy elvisz A-ból B-be, és csak 150 forinttal kerül többe az erre érvényes vonaljegy, amin ilyen cukiságba mártott ómagyar szövegezés olvasható.
A Termál Villamos [ez Budapest 3 legnagyobb gyógyfürdőjét köti össze – szerk.] is ugyanezt tudja. 1007628% vidám zötykölődés egy kipofozott retróvillamoson, amin mindent kézzel kell csinálni. A szabadtéri padokra hasonlító üléseket, a bőrből készült kapaszkodókat elnézve látszott a szerelvényen, hogy van benne anyag, de dögivel. Bámészkodás közben két érdekességre is figyelmes lettem, mert azon hamar túllendültem, hogy ajtó az egy szál sincs, csak egy masszív korlát, amin viszonylag egyszerűen, illetve Darwin-díjas bénázással át lehet bukdácsolni. Itt tűnt fel, hogy van egy, a vezető mellé gondosan odahegesztett vasbödön, amiben homok és kis lapátka is akad. De mire föl? Ha csúszna a fék, akkor egy adaggal bele kell szórni egy nyílásba. Egyszerű, de nagyszerű. A másik érdekesség egy tábla. Miután fejben leokéztam a dohányozni tilos kiírást, megláttam a másikat.
A Lukács fürdőtől a Széll Kálmán térig ezen gondolkoztam, hogy annak idején mégis mennyit köpködhettek a budapesti villamosokon, hogy ezt ki kellett írni?
Gyerekekkel, és ellenőröknek ajánlott!
Kalandozásom során, a velem együtt utazókat elnézve arra jutottam, hogy a BKK nosztalgiajáratai ideális kikapcsolódást nyújthatnak kisgyerekes családoknak, unokázó nagyszülőknek, akár a múlton való merengést vagy a gyors városnézést nézzük. Budapesten élő fiatalként azt vettem észre, hogy a sofőr és az ellenőr is nagy örömmel dolgozik, vagyis inkább utazik velünk. A modern villamosokat vezető munkatársak rendre irigykedve, de vigyorogva intenek nosztalgiajáratot vezető kollégájuknak, akiknek szemmel láthatóan vegytiszta felüdülés a hétköznapi, már betéve ismert útvonalak és villamosok helyett egy régi masina kallantyúit tekergetni.