horoszkóp
uber

Uberrel a vasárnapi ebédre még biztos átér anyuhoz

2016.07.24. 11:15

Déltől viszont kénytelen lesz vagy a lábával vagy az elveit feladva taxival hazamenni, ugyanis, ahogy az MTI megerősítette,

felfüggeszti a szolgáltatást az Uber közösségi személyszállító Magyarországon július 24-én vasárnap 12 órától.

Ezt a cég július 13-án jelentette be, miután az Országgyűlés elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely alapján ideiglenesen, legfeljebb 365 napig blokkolni lehet azokat az internetes oldalakat, amelyek jogellenesen működő taxiszolgáltatást kínálnak.

Az Uber 2014 óta működött, de a taxitársaságok több ízben kifejtették ellenérzésüket velük szemben, ezért rendszeres demonstrációt tartottak. 

A cég fuvarjainak száma világszerte elérte a kétmilliárdot, 2009 márciusi megalakulása óta 2015 végére érte el az egymilliárdos fuvarszámot.

Az Uber jelenleg a világ 76 országának több mint 450 városában nyújt fuvarmegosztó szolgáltatást, Budapesten 160 ezer felhasználója volt, az utazások 39 százaléka külföldiekhez köthető, főleg a 20-35 éves korosztály utazott velük.

Szombaton, a Hősök terén tartott utolsó körükkel búcsúztak a céghez mindvégig lojális közösségtől.