A hétvégén már írtunk róla, hogy Josh Brolin, azaz a Bosszúállók ellensége, Thanos, illetve Deadpool 2-ből Cable megérkezett Budapestre és egyből meg is állt egy kirakat előtt, hogy alaposan szemügyre vegye az ablakba kirakott bugyikat és melltartókat. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

— Photo by @kathrynbrolin

Josh Brolin (@joshbrolin) által megosztott bejegyzés,

Most ez a fenti poszt bizonyítja, hogy nem nagyon tud elszakadni a Nyugati tér bűvöletéből, ahol a már említett Valentin fehérneműbolt is megbabonázta. Vasárnap tett egy sétát az esőben, de csakis azért, hogy valami reggelit szerezzen a családjának, amúgy esze ágában sem volt kimozdulni. Kiment az utcára, vett egy esernyőt, majd az ételek beszerzését illetően kudarcot vallva sétálgatott a Nyugati tér környékén, ahol az épületeket elnézve azon ábrándozott, hogy mintha azokból bombák haraptak volna ki apró darabokat. Később rájött, hogy tényleg a második világháború meg az 1956-os forradalom miatt viseletesek a házak. Ez is, meg aztán gyermeke mosolya is lenyűgözte, amikor ott vártak rá az utcán a feleségével.

Ha minden jól megy, akkor a jövőben az is kiderül, hogy a Magyarországon forgatott Dűne további szereplői, mint Javier Bardem vagy Oscar Isaac milyen véleménnyel vannak kis hazánkról, hogy főznek-e kávét biciklis boltban, mint Harrison Ford, vagy csak lecsekkolja a Balaton és leteszteli a lecsót, mint Schwarzenegger.