Szeptember elsején startol a Sztárban Sztár (Leszek), a műsor azonban teljesen új formában várja a nézőket. Ebben a szériában ugyanis nem a celebek bújnak más hírességek bőrébe, hanem civilek mutatják meg, hogyan kell hazai vagy külföldi celebritásokat mímelni. De persze nem elég a hasonlóság, tehetség is kell ahhoz, hogy valaki tovább jusson. Czigány Juditban pedig minden megvan ehhez.

A lajosmizsei lány számára nem ismeretlen környezet a színpad. Éveken át játszott színházban egy társulat tagjaként, és énekesnőként is kipróbálta már magát. Most jött el számára az idő, hogy szóló karrierbe kezdjen. Interjú.

Egy Lady Gaga számmal láthatunk az előválogatóban. Mióta tart a rajongásod iránta?

Nagyon szeretem a zenéjét, de korábban sosem próbáltam őt utánozni. Mindig is utánzásellenes voltam, saját dolgot szeretnék mutatni. Ő az, aki zeneileg a legközelebb áll hozzám, de nem bálványozom őt, vagy ilyesmi.

Ki az, aki még rajta kívül inspirál?

Sokszínűen hallgatok zenét. Szeretem például a Pentatonixet, ők könnyűzenét játszanak, de többszólamú, akapellás dolgokat is. Nagyon kedvelem a sokszólamúságat, de kifejezetten nincs kedvencem.

Mivel foglalkozol akkor, amikor nem a műsorra készülsz?

Az Operett Színházban tanultam, majd ott is játszottam egy évig. Aztán hat éven át voltam a Recirquel társulat énekesnője, most pedig jött ez a lehetőség. Babaváró címmel közben készülőben van egy saját darabom is, amelyhez én írom a zenét, és a főszereplő is én leszek, míg az író és rendező H.Varga Tamás barátom. Voltaképpen... írtunk nekem egy musicalt! Erről egyelőre nem mondhatok sokat, de azt elárulom, hogy egy komédia lesz. Október 26.-án lesz a bemutató az OFF Kultúrszövőgyárban ahova mindenkit várunk sok szeretettel!

Hogyan érezted magad a forgatáson? Izgultál?

Számomra ez egy új közeg, de nagyon jól éreztem magam. Mindenki jófej, pörög, és én is ilyen vagyok. Persze, nagyon izgultam, de próbáltam palástolni.

Miért döntöttél úgy, hogy jelentkezel a műsorba? Rögtön tudtad, hogy itt a helyed?

Volt egy kolléganőm, aki mondta, hogy lesz ez a műsor, amint egyébként nagyon szerettem nézni is. Ő biztatott, hogy illenék ide. Tehetségkutatón pedig eddig nem indultam, de rengeteg lehetőség van benne. Az ember fejlődik, más bőrébe bújik, játszania kell a hangképzéssel. Nem is volt kérdés, hogy jövök!

Elsősorban mit vársz a műsortól? A nyertes finálén kívül, persze.

Első körben fejlődni szeretnék, mert azt gondolom, hogy nagyon sok fejlődni valóm van még. Szokni ezt a stúdiós-tévés közeget. Nagyon szeretnék új emberekkel megismerkedni, nyitni a világ felé. A forgatásokon annyira jó ez a pörgés! Otthonosan érzem magam. Én nagyon szeretek emberek között lenni, szeretnék sok új kapcsolatra szert tenni. A célom az, hogy tanuljak ebben az új környezetben, ahol rengeteg új impulzusra számíthatok.