Éppen Svájcban voltam, amikor elkezdődött komolyra fordulni a koronahelyzet, és kint is maradtam a múlt vasárnapig. Mivel a szokásos vonat nem közlekedik, Bázelen keresztül repülővel jöttem Budapestre, aznap csak az az egy járat indult az egyébként töküres reptérről. Olyan 50-60 utas lehetett, mit mondjak, nem volt nehéz tartani egymástól a két méter távolságot se a hatalmas, néptelen terminálban, se magán a repülőn, ha valahol volt egy kis zsúfoltság, az maximum Ferihegyen volt azon a buszon, amin a repülőtől bevittek a reptér épületébe. De természetesen mindenki folyamatosan maszkot viselt.

Mindenesetre Svájc, és főleg az a része, ahol én megfordultam, nem fertőzöttebb Magyarországnál, és a repülőút nem jelentett nagyobb kockázatot, mintha használtam volna a BKV-t ugyanebben az időpontban, mégis kötelező hatósági karanténba vonulnom. A szabályok betartatásának kétféle módja van: vagy kijön a rendőrség random időpontokban, hogy leellenőrizzenek, vagy önként lehet vállalni a hivatalos házi karantén applikáció használatát, és ekkor ez végzi el a távellenőrzést.

Én ezt az utóbbit választottam, bár nem igazán találtam semmit a neten arról a hivatalos szabályokon túl, hogy ez az applikációs távellenőrzés hogyan működik a gyakorlatban. Szóval úgy döntöttem, hogy akkor megírom én a tapasztalataimat a Budapesten eddig eltöltött karanténos napjaim alapján, mert hátha lesz, akit érdekel annak ellenére, hogy remélhetőleg kifelé tartunk most már ebből az időszakból, és nem lesz második hullám ősszel.

Alább először leírom, hogyan zajlik a regisztráció, aztán elmesélem, hogyan ellenőrzi az app az embert normál működés esetén, a harmadik rész pedig azokat a tapasztalataimat tartalmazza, amikor nem jött éppen össze a normál működés.

Regisztráció

Szóval ha valaki repülőn érkezik be az országba, akkor a reptéren rögtön elveszik az igazolványát, a rendőrök kiírják az adatait, kap egy nagy, piros, „belépni tilos”-matricát, amit otthon az ajtóra ki kell ragasztani. Szóban tájékoztatnak a karanténról, de egy lapot is kap az ember, és szólnak, hogy van az a lehetőség, hogy regisztráljak a házikarantén-rendszerbe, aminek a honlapja itt található.

Az okostelefonos távellenőrzés mellett elsősorban az szól, hogy ekkor az embert nem ellenőrzik rendőrök, illetve ha az ember megszegi a szabályokat, akkor a maximum bírság az appozóknak nem az alapesetre előírt félmillió forint, hanem csak háromszázezer. Illetve elvileg előnye még az appnak, hogy naponta le lehet vele adni az egészségügyi állapotomra vonatkozó adatokat is (pl. láz, légzésszám), de én ezzel a lehetőséggel nem élek, tekintve, hogy semmi tünetem nincs, és nem is voltam olyan helyzetben, amikor a fertőzés különösebben magas kockázatának ki lettem volna téve. És nincs kedvem naponta megírni a rendszernek, hogy a légzésszámom és a testhőmérsékletem ma is a normális, ők se mennének vele sokra.

Amikor az ember regisztrál az appra, megadja a telefonszámát, e-mailcímét, egyéb személyes adatait, és a telefon csinál egy felvételt az arcáról a későbbi arcfelismerésekhez. Ez nem egy fénykép, ami a telefonban tárolódna, hanem a rendszerben mentődik el. Az app természetesen a földrajzi elhelyezkedést is figyeli, és gondolom összeveti, hogy azon a címen tartózkodom-e, amit a karanténos címemként adtam meg (ami nem feltétlenül kéne, hogy az állandó lakhelyem legyen, de nekem az).

Így működik a távellenőrzés

Az app ugyan azt mondja, hogy naponta többször is lehet random időpontú ellenőrzés, de nekem eddig minden nap csak egyszer volt. Szerdán délelőtt kellett bejelentkeznem, egyébként mindig délután vagy kora este. Ilyenkor normál esetben kapok egy SMS-t az operatív törzstől, ami felszólít, hogy negyedórám van, hogy bejelentkezzek az app segítségével.

Ekkor meg kell nyitni az appot, amit vasárnap letöltöttem, várni kell a betöltésre, kijön, az ablak, hogy az ellenőrzés indítása, és oda kell tartanom magam elé a készüléket, mintha szelfizni akarnék. Egy kis homokórázás után kész az arcfelismerés, tényleg egy perc sincs az egész, nagyon kényelmes.

Ilyen, amikor nem működik a távellenőrzés

Azt hittem, azzal lesz problémám, hogy mi van, ha reggel 8-kor jön az ellenőrzési SMS, de én akkor még alszom. Vagy délután a home office-ból elvégzett munka után lepihenek egyet, vagy véletlenül lenémítva felejtem a telefonom. A hivatalos honlap tartalmazza, hogy az ilyen esetek egy nem teljesített távellenőrzésnek minősülnek. A hivatalos honlap azt nem tartalmazza, hogy mi van, ha az embernek van egy nem teljesített távellenőrzése. Rögtön repül a háromszázezres bírság, mert zenét hallgattam, és nem hallottam meg az SMS-t?

Hát ezt egyelőre nem tudtam meg, mert ezzel nem volt probléma. A mobilszolgáltatómmal viszont volt: eddig kétszer fordult elő, hogy egy szokatlan SMS-t kaptam, ami szerint függőben van egy távellenőrzésem. Ekkor ugyanúgy bejelentkeztem, mint máskor, kiírta az app, hogy sikeres volt az ellenőrzés – majd negyed órával később megérkezett még egy SMS, nyilvánvalóan késve, ami az eredeti figyelmeztető SMS lett volna, benne a határidővel, amit így pár perccel elmulasztottam. Ezeket az SMS-eket is mutatja az alábbi screenshot-kombó.

Hát őszintén szólva nem nyugodtam meg, amikor kiderült, hogy nem kaptam meg időben az első SMS-t, ezért csak a második figyelmeztetésre sikerült bejelentkeznem, az eredetileg előírt negyedórás határidő után pár perccel, és nagyon nem szeretnék emiatt bírságot fizetni, úgyhogy a házi karantén oldalán elkezdtem csetelni a roppant készséges operátorral. A késő SMS-ektől eléggé kényelmetlenül éreztem magam, de itt azonnal és hatékonyan megnyugtattak, idekopizom a választ, hogy mi van akkor, ha a mobilszolgáltató hibájából késik az SMS:

Amennyiben véletlenül, akár a nem megkapott SMS miatt is lekésik egy távellenőrzést, először a rendőrség felkeresi telefonon, és indít Önnek egy újat. Szankciók ilyenekért nem járnak.

És ha már a rendőrségnél tartunk: azt hittem, ennek az egész appozásnak az az értelme, hogy ne a járőröknek kelljen kijárkálni a karanténban levőkhöz, egyrészt mert veszélyes lenne, ha lenne bármi betegségem, másrészt mert csak akad ennél értelmesebb teendő egy rendőrnek manapság Budapesten. Hát ehhez képest kedd reggel csöng a kaputelefon, felveszem, és beleszólnak, hogy

RENDŐRSÉG!

Úgy éreztem magam, mint a filmekben, még sose csöngetett be hozzám a rendőrség! Az viszont már nem volt annyira hollywoodi jelenet, amikor a gangon tisztes távolságot tartva leellenőrzött engem a maszkos járőr, hogy tényleg itthon vagyok, aztán már indult is volna tovább. Megakasztottam, hogy egyébként az appra is regisztrálva vagyok, és azt hittem, hogy ez azt jelenti, hogy akkor nem jön ki a rendőrség, amire a fiatalember azt mondta, hogy igen, ez elvileg így van, ő se tudja, hogy akkor miért kapta ezt a címet.

Az utolsó említésre méltó dolog: ahhoz képest, hogy azt hittem, nem lesz dolgom a rendőrökkel azután, hogy Ferihegyen felvették az adataimat, pár órával később újra csengettek, és megint egy járőr volt. Mint kiderült, ő nem csak ellenőrizni jött engem, hanem hozott egy nyilatkozatot a kerületi önkormányzattól, amiben nyilatkoznom kell, hogy meg tudom-e oldani a saját ellátásomat a karantén idején, mert ha nem, akkor igényelhetek segítséget.

Nem igényeltem, mert meg tudom, a második rendőr is távozott, és ezek után szombat reggelig több meglepetést már nem hozott a házi karantén, de akkor megint kijött a rendőrség, ezúttal ketten, csak ellenőrizni. Megkérdeztem őket, hogy ha úgyis rendszeresen jönnek, akkor leiratkozhatok-e az appról, de azt mondták, hogy inkább ne. Oké.

Önnek is vannak tapasztalatai a hatósági karanténnal? Ha van egy sztorija, amit szívesen megosztana, kérjük, írjon nekünk e-mailt, alább találja a címünket!

Kattintson ide a címünkért:
velvet@mail.velvet.hu
Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Vasárnap óta használom a hatósági házikarantén-applikációt, elég vegyesek a tapasztalataim

Szerzőnk külföldről tért haza, és azt választotta, hogy a rendőrség helyett a hivatalos app figyelje. Így működik a távellenőrzés. Amikor működik.

20 · May 30, 2020 09:02am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments