Fél 8 felé még azon morfondíroztunk, lehet-e köze a hibátlanul előkészített új megyei útdíjaknak és az M1/M7 fizetőssé tételének ahhoz, hogy az ünnepek utáni első munkanap reggelén szinte nem volt itt dugó, de rá kellett jönnünk, ez nem feltétlen van így. Munkatársunk Budaörsön keresztül próbált bejutni a városba, az 1-es főúton.

A Szivárvány utcai körforgalomtól, azaz a gimnáziumtól indulva csak a körforgalmaknál volt nagyon rövid araszolgatás, de nyoma sem volt a várható káosznak, illetve annak, hogy mindenki erre kerüli majd ki a fizetőssé vált autópályát.

Kollégánk 8:05-kor indult az említett körforgalomtól, és úgy ért be 40 perc alatt az óbudai Flórián térre, hogy közben – rettegve a Margit híd budai hídfőjétől – átjött a hegyen, a Pusztaszeri úton. Budaörs egyik szélétől a Gazdagréti úti kereszteződésig 10 perc alatt sikerült eljutnia, mindössze a Kőérberki úttól volt némi torlódása.

Ha még mindig nem érti az anarchikus új rendszert, olvassa el az Index szájbarágóját!