Annyi ideje volt már róla szó, hogy fel sem merült, hogy eljön valaha is ez a nap: a Moszkva térnek hamarosan nem csak a neve lesz más, hanem a legendásan lepusztult külsőt is lecserélik. Ha minden igaz, hétfőn már el is kezdődnek a felújítások, úgyhogy mindenki szokjon hozzá, hogy egy ideig kicsit körülményesebb lesz a környéken minden.

Az építkezés a tervek szerint 5,3 milliárd forintba került, ezt a kormány, az EU és Budapest dobja össze. A villamosforgalmat érintő korlátozások a január 17-18-ai hétvégén kezdődnek, és több ütemben várhatóan nyárig tartanak. A metróállomás lezárására addig várhatóan egy alkalommal kerül sor, ekkor néhány napig a vonatok megállás nélkül haladnak majd át az állomáson – írja az Ittlakunk