Tegnap végre rendes, téli havazás volt Budapesten is, ami meg is hozta a menetrendszerinti hókáosznak nevezett közlekedési helyzetet, meg az ehhez kapcsolódó szórakoztató anyagokat, miszerint az emberek bepánikolnak pár centi hótól, amiből jó nagy közlekedési dugók lesznek. Persze, van ilyen aspektusa is a dolognak, meg olyan is, hogy nem azért lesz a hókáosz, mert rácsodálkozunk a hóra, és bepánikolunk, hanem amiatt, hogy parasztok vagyunk. Mindannyian.
A hó nem azzal okoz gondot, hogy esik, hanem azzal, hogy ott marad a járdákon, úttesteken, lefagy, fellatyakosodik, akármi történik vele, a vége az hogy, iszonyatosan undorító és csúszós lesz.
Ezért találták ki, hogy a havat el kell takarítani. Ha olyan a járda és úttest, akkor az önkormányzatnak, ha meg olyan, akkor a járda mellett lakóknak, a megállókban meg értelemszerűen a közlekedési társaság feladata ez. Tök mindegy, hogy kinek, de el kell takarítania, szép szakszóval síkosságmentesíteni is kell a környéket. Az, hogy péntek reggel úgy nézett ki Budapest több része, mint az itt látható képeken, amik Óbudán készültek, teljes nonszensz. Nem véletlenül közlekedett minden néni az életéért küzdve. És van itt minden: kifőzde előtti járdaszakasz, ház előtti járdaszakasz, aluljáróba vezető lépcsők, utak, de még a BKV megállóit sem takarították el a környéken ma reggelre.
Az, hogy egy hóesés délben kezdődik, és másnap reggel kezdik el letolni a járdákról a havat, teljes nonszensz. Érdemes példát venni azokról az országokról, ahol rendszeresen szokott havazni. Két, elég jól működő stratégiával dolgoznak alapvetően. Ha csak néhány centi esik egyszerre (mint ahogy általában Magyarországon ez lenni szokott), akkor folyamatosan takarítanak már a havazás alatt is. Ha pedig akkora mennyiség esik, amit esélytelen lenne letakarítani, akkor megpróbálják a főbb útvonalakat tisztán tartani, a többit pedig elintézni akkor, amikor kiderül, hogy egy méter esett vagy három.
De a lényeg az, hogy pár centi hó nem azért okoz problémát, mert jaj leesett, hanem azért, mert leszarjuk.