Vasárnap délután 4 órát töltöttem a Svábhegyen. Ottlétemnek apropója is volt, ugyanis a Bupap Szellemek a Svábhegyen elnevezésű sétáján vettem részt: ennek keretében végigjártuk a XII. kerület felső részeinek elhagyatott házait és azokat, amikben bár élnek, de maguk az épületek sötét titkokat rejtenek.

A Diana utcában kezdtük, és megtudtuk, hogy az egész sétát György Péter esztéta a Sötét hegy című műve inspirálta. A túra vezetője, Kiss Dóra többször hangsúlyozta, hogy bár történelmi jelentőségű dolgok történtek a Hegyvidék ezen részén, ezeknek emlékét egyetlen szobor vagy emléktábla sem őrzi – ezt pótolandó jött létre ez a 3-3,5 órás barangolás.

Hogy kell elképzelni az akkori Svábhegyet? 

A 19. század második felében egy sváb falu volt itt: fehérre meszelt házak tömkelege és néhány kúria, kastély osztozott a városrészen a hatalmas erdővel. A század második felében fedezték fel a környéket maguknak az értelmiségiek: akkor költözött ide többek között Jókai Mór és Eötvös József is. (Érdekesség: előbbi az Egy magyar nábob tiszteletdíjából vette hatalmas telkét).

Bár a Jókai-kertben található kúria a világháborúban megsemmisült, az akkori présház még áll, és ott rekonstruálták az író dolgozószobáját. Szintén a telken található a Steindl-villa is, jelenleg lepusztult állapotban. A háztól egyébként tökéletes kilátás nyílik a Parlamentre – a két épület állapota közti ellentétre és a szimbolikára Kiss hívta fel a figyelmet.

Jókait nem hívták meg, berágott

 A 19. század végén, a világon másodikként Budapesten is elkészült a fogaskerekű, ami bekapcsolta a környéket a város vérkeringésébe. Az avatóra meghívták a kerület „díszpolgárait” is, például Hollán Ernőt és Trefort Ágostont, Jókait viszont nem. Ezen ő úgy megsértődött, hogy elkezdett a fogas mellett futni, és kiabálni a rajta utazóknak, hogy őt is vegyék fel (spoiler: felvették).

Bár a jármű most BKK-bérlettel vagy sima vonaljeggyel is igénybevehető, akkoriban úri passziónak számított és egész drága volt.

Szálló volt, kórház lett

A következő megálló az 1896-ban, a Millennium évében épült Nagyszálló volt. Turisztikai szempontból is kiváló év volt az, ugyanis a fejlesztéseknek (földalatti, Városliget, Iparművészeti múzeum) köszönhetően rengeteg turista érkezett az országba. Az akkori lapok úgy nyilatkoztak a Szállóról, hogy „ott adott egymásnak találkozót a nagyúri közönség” – ők annyira prominensek voltak, hogy külön volt éjszakai fogasjárat a részükre, ha mégis Pesten mulatoznának. Itt szállt meg Erzsébet királyné is, amikor Magyarországon járt. Legutoljára kórházként működött, majd a 2000-es évek közepén bezárták, azóta is üresen áll.

Hotel Majestic: ahol fáskamrában kínoztak a nácik

A Nagyszálló mellé később szállodasort építettek: a Hotel Majestic 1932-ben készült el abból a célból, hogy a polgárság is meg tudjon valahol szállni. A benne lévő lakásokat bérelni is lehetett, de öröklakásként is megvehette, ha valaki szerette volna. A Nagyszállóhoz hasonlóan itt is élénk közösségi élet folyt: a földszinten bálterem, könyvtár működött, az emeleten szobák, a tetőn pedig – a lapos kialakításnak köszönhetően – napoztak az ott lakók. A jó élet egészen addig tartott, amíg 1944-ben a németek el nem foglalták az épületet, hogy irodákat alakítsanak ki benne. (Ebből a szempontból egyébként a Bauhaus-házak tökéletesek voltak a sok elválasztott helyiség miatt).

A Majestic volt a hírhedt Adolf Eichmann székhelye: innen irányította a magyar zsidóság deportálásának megszervezését. A megérkezése előtt többnyire zsidók laktak itt, akik felhozták ide a családi vagyont, amit a nácik elkoboztak és az aranyvonattal a Birodalom belsejébe küldtek. A sétán egyébként elhangzott pár olyan történet is, amit az ott lakók meséltek.

A ház alatt található fáskamrákat kínzásra használták (most leharcolt állapotban üresen állnak), a szállókat összekötő pincerendszerben pedig politikai foglyokat (pl. idős Antall Józsefet) rabosítottak. A Hotel Majestic mellett található Kis Majesticben a gestapó regnált, a Mirabellt pedig az SS alegysége, az SD használta.

Érdekesség: a Hotel Majesticben több híres ember is vendégeskedett, például Karády Katalin is – sajnos nem pihenés, hanem kemény vallatás céljából. A később miniszterelnöki lakként funkcionáló villáját és Eötvös Karthauzi lakját is érintettük.

Ahol a gazdagok kipihenhették a fáradalmaikat

A Svábhegyi Szanatóriumot a Széchényi-emlék útról néztük meg (sajnos egy frissen odaépülő ház miatt csak nehezen fértünk hozzá.)

Anno luxusszanatóriumként működött, és annyira nagy koponyákat gyűjtöttek össze hozzá, hogy például Hajós Alfréd tervezett benne egy úszásra kialakított részt. A szanatóriumhoz tartozott angolpark és teniszpálya is, 1945 után elmegyógyintézetként üzemelt, és itt működött rövid ideig a III. sz. belklinika.

Érdekesség: a szanatórium avatójáról kisfilm is készült, amit ide kattintva megnézhet.

Apácák lakták, most rendőrnövendékek

Ezután egy jó kis emelkedőn felküzdöttük magunkat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem épületéhez. A neogótikus épület egykori kápolnájában pihentünk meg – azért egykori, mert 1945 után módszeresen tüntettek el mindent az épületből, ami egy kicsit is a vallásosságra utal. Az itt élő Isteni Szeretet Leányai rend tagjainak elég sok mindent kellett eltűrniük: laktak együtt traktoristákkal és az orosz vezérkarral is.

Zsidókat is bújtattak, igaz kevés sikerrel: az épületben hetente volt nyilasrazzia, így csak pár felnőttet tudtak elrejteni, akire ráfogták, hogy kertészek, szakácsok, stb. A közeli óvodában zsidó gyermekeket is elszállásoltak, ám az egyik apáca besúgta őket, és három kivételével elvitték az összeset. Azt ígérték, árvaházba kerülnek, de valójában az újpesti nyilasházba szállították, majd kivétel nélkül a Dunába lőtték őket.

Érdekesség: a freskók még a mai napig megvannak, csupán álmennyezettel takarták el őket – egy padlásfeljáró és létra segítségével mi is megnézhettük őket.

Magyarország, a golfnagyhatalom

Következő megállónk a Vörös Csillag Szálló volt. Kevesen tudják, hogy Magyarország a 30-as években golfnagyhatalom volt: ezért talán nem meglepő, hogy a hotel eleinte Golf Szálló néven futott. Megépítésének fő célja az volt, hogy fellendítse a fogaskerekű forgalmát, és bár az épület 1939-ben készült, nem modern, inkább historizáló. Meglehetősen korszerű volt: melegvíz és fűtést is helyet kapott benne. 

Az épület tulajdonosáról semmit sem tudni, a legutolsó hírt a Hotel Panoráma-botrány generálta húsz évvel ezelőtt. Pár éve libériai nagykövetségi zászló lobogott rajta, de aztán az is eltűnt.

Érdekesség: ezt a városrészt korábban Mátyás király kerületnek hívták, mert ez volt a kedvenc helye a városban, és a 15. századtól kezdve (egészen a huszadikig) semmilyen említésre méltó nem történt a környéken.

Az utolsó előtti helyszín a ma is működő Úttörővasút, és az a villa volt, ahol Rajk Lászlót fogva tartották – bevallom, nekem a Nagyszálló mellett ez volt a kedvenc helyszínem. 

Elolvastam a beszámolót – érdemes elmennem?

Naná! És nem csak azért, mert egy jót kirándulhat 3-3,5-4 órán keresztül, hanem mert amit itt leírtam, csupán a töredéke annak, ami a sétán elhangzik, beleértve a szemléletes és sokszor tanulságos anekdotákat is. (Plusz a freskókat is csak a saját két szemével nézheti meg!)

A következő hasonló tematikájú túra október 25-én indul, ha ön nem menne el, de másvalaki igen, akkor akár ajándékjeggyel is meglepheti!