Tévesen hozták hírbe Timót az egyik kolléganőjével

2009.05.14. 11:57 Módosítva: 2009.05.14. 11:58
Egyik olvasónk szerint az éppen válófélben lévő műsorvezetőnek új barátnője van, akivel egy budapesti szórakozóhelyen tűnt fel pénteken és lencsevégre is kapták őket. Timo, azaz Bánszki László nem tud arról, hogy új kedvese lenne, számára most egyébként is két kisfia a legfontosabb. Hozzátette, az olvasó által beküldött képeken látható lány nem más, mint kolléganője, Mák Kata, akit egyébként nagyon kedvesnek és jó szakembernek tart.

Egyik olvasónk egy nappal ezelőtt két fotót jutatott el hozzánk, melyeken állítólag az éppen válófélben lévő Timo látható egy hölggyel, akit a levél írója a műsorvezető barátnőjeként definiált. A feljelentőnk még azt is megosztotta velünk, hogy az ominózus fotók pénteken készültek a Dokk Club nevű szórakozóhelyen, így térben és időben is el tudtuk helyezni a képeket. A fotók miatt természetesen megkerestük a Rise FM rádió műsorvezetőjét is, aki elmondta, nem tud arról, hogy új barátnője lenne. Mint kiderült, a fotón látható lány az egyik kolléganője, akivel együtt közvetítették az eseményt.

timo450

Csak egy munkatársnő

„Ő Mák Kata, a kolléganőm. Egy csodálatosan kedves lány, akit nagyon szeretek, mert rettenetesen jó fej és jó szakember. Egyébként ezek a képek fenn vannak a justmusic.fm oldalon is" – tisztázta a helyzetet Timo. Hozzátette, ha lenne új barátnője, amíg nem válik el, semmiképpen nem mutatkozna vele nyilvános helyen. „Az igazság az, hogy az ikreimen kívül a lőtéri kutya sem érdekel jelenleg" – vázolta a fontossági sorrendet a Viva TV egykori műsorvezetője, aki nem tudja miért gondolta azt valaki, hogy a Cool TV-ből is ismert kolléganője egyben a kedvese is.

Zajlik a válóper

timo200

Timo azaz Bánszki László nemrég egyébként kifejtette, bár a válás szerinte elkerülhetetlen, nem tartja kizártnak, hogy egyszer talán újra egy párt alkosson gyermekeinek édesanyjával. „Korántsem biztos, hogy visszafordíthatatlan a kapcsolatunk. Látok esélyt arra, hogy egyszer kibékülünk, és együtt folytatjuk az életünket, mint egy igazi család" – nyilatkozta a Borsnak. A nyilvánosság februárban értesülhetett arról, hogy a magyar zenei csatorna álompárjaként számon tartott Ada és Timo kapcsolata zátonyra futott, és már beadták a válókeresetet. A békítő tárgyalásra a Napi Ász információi szerint június 17-én kerül sor.

Felvállalta a hibáit

Ada, vagyis Pintér Adrienn szerint az volt a legnagyobb probléma, hogy szoros időbeosztásuk mellett alig volt idejük egymásra. Timo pedig egy televíziós műsorban magára vállalta azt, hogy a házasságuk nagy részben miatta ment tönkre. "Volt, hogy három-négy napra is eltűntem otthonról, senki sem segített a feleségemnek, hiszen még a nagyszülők sem voltak a közelben. De akkor ebbe nem gondoltam bele, egyszerűen azt éreztem, hogy a barátaimmal kell lennem. Én adtam be a válási papírokat, hiszen az én hibámból válunk" - nyilatkozta a műsorvezető a Reflektor TV-nek.

A történtek ellenére és főként a gyerekek miatt az egykori házaspár természetesen nem esett egymás torkának. Sőt, Ada nemrég elmondta, szeretné, ha együtt nyaralnának, hiszen közösen kezdték el szervezni az olaszországi vakációt. Leendő volt férje egyébként bármikor láthatja kisfiait, és az is előfordul, hogy ő vigyáz rájuk, ha édesanyjuknak dolga akad.