Elárverezik a ronda meztelen Madonnát

2009.05.29. 16:00 Módosítva: 2009.05.29. 16:06
A glasgow-i McTear’s aukciós ház reményei szerint szombaton nagyjából 22 ezer fontért, mintegy 7 millió forintért tudja majd eladni Peter Howson Madonnát és Guy Ritchie-t ábrázoló képét. Az aukciónak jót tesz, hogy Madonna és Guy Ritchie elváltak, mert így megnőtt minden, a párral foglalkozó relikvia után a kereslet.

„Madonna és Guy válása a közelmúltban kétségkívül megnövelte a festmény iránti keresletet. Amikor néhány évvel ezelőtt bemutatták, a kép nagy felháborodást keltett, és azt hiszem nyugodtan elmondhatjuk: nincs még egy ilyen kép” – nyilatkozta a BBC-nek Brian Clements, annak az aukciós háznak a munkatársa, ahol szombaton elárverezik majd Peter Howson Madonnát és Guy Ritchie-t ábrázoló képét.

A képet áruba bocsátó glasgow-i McTears aukciós ház azt reméli, hogy durván 22 ezer fontért (kb. 7 millió forint) tudnak majd túladni a képen. A stílusában Matisse-ra és Picassóra emlékeztető festményen a meztelen és meglehetősen férfias Madonna mögé bújva láthatjuk Guy Ritchie-t, aki hatalmas kezét felesége combjára helyezi. Horlow sorozatában van még egy pár kép az énekesnőről, de egyiken sem néz ki sokkal előnyösebben. A Madonnáról kialakult szexi image-t egészen hatékonyan rombolja, ha nagyon kicsi, kopaszodó fejet kap hatalmas, beesett szemekkel.

A festményt 2005-ben mutatta be a madonnarajongó Peter Howson, akkor 15 ezer fontért, és nagy felháborodást keltett vele, annak ellenére, hogy Horlow képein általában nem szoktak megbotránkozni, ráadásul egy csomó híresség rendel saját sorozatokat a festőtől.

Többek között Madonna is, aki már 17 éves kora óta gyűjti Howson képeit. Guy Ritchie viszont sosem bírta ezeket a festményeket, így ő valószínűleg nem élvezte a közös alkotást, amire rákerült. A festmény bemutatásakor Madonnáék egy ismerőse így nyilatkozott a képről a Daily Mailnek: „A kép undorító. Madonna úgy néz ki rajta, mint egy öregedő transzvesztita, Guy pedig egy perverz és egy futballhuligán kereszteződése. A legrosszabb az egészben, hogy Guyt egy alárendelt férfinak, Madonnát pedig egy domináns nőnek ábrázolja. Guy pedig nagyon érzékeny erre a témára”.

Azoknak, akik a legutóbb Madonnáról készült meztelen képekhez jutottak, nem kellett nagyon megeröltetniük a fantáziájukat, hogy elképzeljék a műalkotás mögött az énekesnő testi valóságát. Februárban a New York-i Christie's aukciós ház adta el Madonna 30 évvel ezelőtti hónaljkutyás Playboy-fotóit, a legdrágább kép 37 ezer dollárért (kb. 8 millió forint) ment el.