Egyre biztosabb az, hogy véletlen gyógyszer-túladagolás okozta az ötvenéves énekes halálát. Az ügyben több hivatal is nyomoz, hogy minél hamarabb fényt derítsenek arra, Michael Jackson orvosai közül mégis ki, vagy kik tehetőek felelőssé azért, hogy a híresség felügyelet nélkül használt vénás altatószereket. Az elmúlt pár évtizedben sajnos számos híresség, köztük Marilyn Monroe is különböző gyógyszerek együtthatása vagy túladagolása következtében hunyt el.

Bár a végső eredményre még várni kell, a hirtelen szívleállásban elhunyt énekes halálát valószínűleg gyógyszerek túladagolása vagy rossz kombinációja okozta. Ezt támasztja alá az, hogy a rendőrség házkutatást végzett Jackson bérelt Los Angeles-i lakásában, és a rengeteg fájdalomcsillapító, nyugtató és antidepresszáns mellett egy Propofol nevű altatószert is talált. Ezt a gyógyszert kifejezetten csakis klinikai körülmények közt, műtétes altatásokhoz használják, és intravénásan kell beadni.

Egy olyan egészségi állapotban lévő ember esetében, mint Michael Jackson, pedig még nagyobb a kockázata annak, hogy valami balul sül el, főleg, ha egyetlen szakember sincs éppen a közelben. Az énekes ezzel valamennyire tisztában lehetett, ugyanis egy bennfentes a CNN-nek elmondta, hogy az 1996 őszétől 1997 őszéig tartó HIStory turnéra egy aneszteziológus is elkísérte az álmatlanságban szenvedő énekest. Jackson állítólag csak az ő segítségével tudott elaludni, illetve felébredni – írja a news.sawf.org

Emberölés?

Dr. Neil Ratner altatóorvos nem kívánta kommentálni a forrás értesüléseit, de azt elismerte, hogy Jackson valóban alvászavarral küzdött. Ezzel párhuzamosan a Los Angelesi rendőrség nyomozását segítő állami ügyészség hivatala megerősítette, hogy vizsgálat alá vonják az énekest korábban kezelő orvosokat, és áttanulmányozzák a tulajdonukban lévő leleteket és egyéb iratokat.

Dr. Cyril Wecht, neves patológus pedig emberölés miatt bíróság elé citálná azt az orvos, aki hagyta, hogy Micahel Jackson komolyabb felügyelet nélkül használja a vénás altatószereket. Dr Cyril Wecht korábban a hasonló körülmények között elhunyt Anna Nicole Smith és a híresség fiának ügyében is segédkezett – írj a FemaleFirst. Michael Jackson halálát illetően egyébként a DEA, a gyógyszerekkel való visszaélések kivizsgálására létrehozott szövetségi hivatal is segít a nyomozásban.

Nyilvánvalóan nem az énekes az utolsó híresség, aki ilyen módon veszítette életét, és mint a következő példák mutatják, a véletlen gyógyszer-túladagolás már számos közismert ember életébe került. Többek közt így hunyt el Marilyn Monroe, Elvis Presley, a Milli Vanilli egyik tagja, Robert Pilatus és még sokan mások, akiket így túl korán veszített el a közönség.

Heath Ledger (1979-2008)

Heath Ledger tavaly januárban hunyt el, és halálát véletlen gyógyszer-túladagolás okozta – állapították meg a szakértők, akik a következő nyilatkozatot adták ki a vizsgálat lezárulta után: "Heath Ledger oxykodin, hydrokodin, diazepam, temazepam, alprazolam és doxylamin túladagolása által okozott heveny mérgezésben hunyt el. Megállapítottuk, hogy a halál kiváltó oka baleset volt, amit vényre kapható gyógyszerek túladagolása okozott." Az eredmény közlése után természetesen azonnal nyomozás indult, hogy kiderítsék, vajon hogyan juthatott hozzá a színész ennyi vényköteles gyógyszerhez. A színész pár hónappal a szomorú esemény előtt elmondta, hogy munkamániája miatt nem tud aludni, és ugyan megpróbálta gyógyszerrel orvosolni a problémáját, de ez nem sikerült.

Természetesen a halál okának találgatása közben felmerült az is, hogy a színész milyen kapcsolatot ápolt a drogokkal. A News Of The World - szembeszegülve a hollywoodi sztárok által meghirdetett bojkottal – nyilvánosságra hozott egy felvételt, amin Heath Ledger állítólag arra készül, hogy felszippantson némi kokaint. Annyi mindenesetre biztos, hogy a színész éveken át rendszeresen fogyasztott marihuánát, amivel állítása szerint már régen felhagyott. Ledger vélhetően nem hazudott, hiszen a halála után elvégzett toxikológiai vizsgálatok során nem találtak drognyomokat a szervezetében.

Anna Nicole Smith (1967-2007)

Közel egy évvel korábban hasonló körülmények között hunyt el az igazi botrányhősnek számító Anna Nicole Smith is. Az eszméletlen hírességre a Seminole Hard Rock Hotel & Casino egyik lakosztályában találtak rá, ahol a nyomozók nagy mennyiségű gyógyszert találtak, melynek egyik része a celeb, a másik pedig ügyvédje, Howard K. Stern számára volt kiírva. Az orvosi vizsgálat során kiderült, hogy az ő esetében is véletlen túladagolásról van szó. A toxikológiai vizsgálatok során három antidepresszánst (vagy nyugtatót), növekedési hormont és egy klorálhidrát-tartalmú altatószert találtak Anna Nicole Smith szervezetében. Dr. Joshua Perper igazságügyi orvosszakértő szerint ezek a drogok egyszerűen leállították Smith légzését és keringését. "Nem szenvedett. Egyszerűen elaludt."

Hozzátette, biztos, hogy nem öngyilkosságról van szó, hiszen csak a klorálhidrátos üvegből hiányzott nagyobb mennyiség. Egyúttal az is kiderült, hogy a playmate halálához egy súlyos fertőzés is hozzájárult, amit házilag próbáltak kezelni különböző antibiotikumokkal. A Sors igen furcsa és morbid fintora, hogy huszonéves fia halálát pár hónappal korábban véletlen túladagolás okozta. Anna Nicole Smith ügye újabb fordulatot vett, amikor márciusban letartóztatták a híresség ügyvédjét, aki egy orvos és egy pszichológus közreműködésével drogokkal tömte őt. Természetesen mindhárman ártatlannak vallották magukat.

Steve Clark (1960-1991)

A Def Leppard egykori gitárosának holttestére barátnője, Janie Dean talált rá 1991. január nyolcadikán. A boncolás során kiderült, hogy antidepresszánsok, a bordasérülése miatt felírt fájdalomcsillapítók és a gyógyszerekkel együtt elfogyasztott alkohol vezetett a halálához. Az öngyilkosság lehetőségét kizárták. Daniel Van Alphen, a zenész egyik ivócimborája elmondta, hogy előző este elmentek egy helyi pubba, majd éjfél körül visszatértek Clark otthonába, hogy megnézzenek egy videót.

A zenész fél óra leforgása alatt rengeteg vodkát, valamint némi brandyt is magába döntött. Amikor a zenész kidőlt a piától, Van Alphen távozott. Dr. Iain West patológus szerint Clark véralkohol szintje háromszorosa volt a Nagy-Britanniában megengedett értéknek, ráadásul a gyógyszerek mennyisége is nagyobb volt a szervezetében, mint amit az általában előírt adag indokolt volna. A Valium mennyisége nem haladta meg ezt az értéket. Halálakor a gitáros éppen nem játszott a bandában, ugyanis zenésztársai úgy döntöttek, hogy talán egy kis szünet jót tesz neki, és végre búcsút int káros szenvedélyeinek.

Bruce Lee (1940-1973)

A legendás harcművész és színész 1973 májusában összeesett a Golden Harvest stúdióban. Bruce Lee-t azonnal kórházba szállították, ahol a megfelelő gyógyszerrel sikerült megszüntetni az agyi ödémát, ami a rohamot okozta. Közel két hónappal később, július 20-án egy munkamegbeszéléssel egybekötött vacsora során Lee később fejfájásra panaszkodott, és kolléganője, Betty Ting Pei adott neki egy Equagesic nevű fájdalomcsillapítót. A színész ezután lefeküdt aludni, ám Raymond Chow producernek már nem sikerült felébresztenie. Egy orvos tíz percen keresztül próbálta magához téríteni, majd kihívta a mentőket. Bruce Lee úton a kórház felé azonban meghalt.

A boncolás során csupán a fájdalomcsillapító és némi cannabis-származék nyomát találták meg a szervezetében. Arról, hogy mi okozta a végzetes agyi duzzanatot, megoszlanak a vélemények. Chow 2005-ben azt nyilatkozta, hogy a színész gyógyszerérzékenység miatt hunyt el. Dr. Don Langford, a színész egyik orvosa azt állította, hogy valószínűleg a cannabis a hibás, és a gyógyszernek biztos nincs köze az első ájuláshoz. Dr. R.D. Teare, aki az egyik legnevesebb szakértő volt az ügyben és közel 1000 boncolást vezetett le, azonban nem értett egyet kollégájávál. Szerinte nem a marihuána volt felelős, hanem valóban a vényköteles gyógyszer egyes összetevői által kiváltott túlérzékenységi reakció okozta az agyi ödémát.

Brian Epstein (1934-1967)

A Beatles egykori menedzsere halála előtt pár héttel veszítette el édesapját, és egy klinikán is járt, hogy kezeltesse magát álmatlanság miatt, és leszokjon az amfetaminokról. Epstein végül gyógyszer-túladagolás miatt hunyt el 1967. augusztus 27-én, miközben a Beatles éppen Indiában tartózkodott. A vizsgálatok során kiderítették, hogy halála baleset volt, és a Carbrital nevű gyógyszer, valamint némi alkohol keveréke okozta. Epstein állítólag hat szemet vett be az altatóból, amiből azt a következtetést vonták le, hogy szervezete egyre inkább hozzászokott a Carbritalhoz, és rövid időn belül, annyit kellett volna bevennie, hogy hasson, ami már egyértelműen halálos adagnak számít.

Bár Gavin Thurston törvényszéki szakértő szerint Epstein nem szándékosan akart végezni magával, hanem véletlen túladagolás okozta a halálát, már korábban is voltak intő jelek azzal kapcsolatban, hogy Epstein esetleg így végzi. Peter Brown, Epstein személyi asszisztense emlékirataiban megírta, hogy egyszer megtalálta a férfi egyik búcsúlevelét, valamint végakaratát. Amikor rákérdezett, Epstein megköszönte, hogy senkinek sem mesélt a papírokról, és elnézést kért, amiért így ráijesztett. Állítása szerint egy kicsivel több gyógyszert vett be, de nem akarta túladagolni a szert. Hozzátette, ezentúl sokkal óvatosabb lesz. Peter Brown nem tudta eldönteni, hogy jó döntés volt-e az, hogy az esetről nem szólt Epstein orvosának, aki talán ezután nem írta volna fel a gyógyszereket, amik a legendás producer halálához vezettek.

Judy Garland (1922-1969)

Liza Minnelli édesanyjának holttestére bérelt lakása fürdőszobájában talált rá akkori, szám szerint ötödik férje, Mickey Deans. Halálát a Seconal nevű altató véletlen túladagolása okozta. Egy brit szakértő szerint májbetegsége miatt napjai így is meg voltak számlálva. Halálát megelőzően az Óz, a csodák a csodája című film sztárja éveken át küzdött gyógyszerfüggőségével és alkoholizmusával. Egyesek szerint minden akkor kezdődött, amikor a Metro-Goldwyn-Mayer leszerződtette őt, ugyanis a hollywoodi stúdiónál az volt a szokás, hogy amfetaminnal tömték a fiatal színészeket, hogy tartani tudják az iramot, és emellé rengeteg altatót is szedettek velük, hogy ellensúlyozzák a gyorsítók hatását. Egyes életrajzírói viszont azt állítják, hogy édesanyja már azelőtt is gyógyszerezte, mielőtt filmes karrierje elindult volna.

Az óriási nyomás alatt lévő színésznő 1947-ben, A kalóz című film forgatása alatt idegösszeomlást kapott, és szanatóriumba szállították. Bár végül sikerült befejezniük a filmet, a labilis lelkiállapotú színésznő ezekután megpróbált végezni magával. Ez volt az első öngyilkossági kísérlete. Egy évvel később az MGM kirúgta őt, mivel az általa szedett gyógyszerek és migrénes fejfájása miatt sok forgatási napot kihagyott, és így nem tudott úgy teljesíteni, ahogyan azt elvárták tőle. 1959 novemberében hepatitist diagnosztizáltak nála, és az orvosok tudatták vele, talán már öt éve sincs hátra. Erre ő rácáfolt, és az elkövetkezendő években több fellépést is vállalt, és saját televíziós műsort is kapott. A súlyproblémákkal és magánéleti gondokkal is küzdő Garland állítólag többször is megpróbált megszabadulni káros szenvedélyeitől. „Nem hibáztatom Hollywoodot Judy haláláért, de az biztos, hogy sehol máshol nem történhetett volna meg" – vonta le a következtetést Louella Parsons újságíró.