Tabáni István nem celeb, hanem művész akar lenni

2010.01.17. 08:35
A Csillag születik győztese örül a népszerűségnek, de azért szívesen tartana egy hét pihenőt. Elmondása szerint utálja a celeb kifejezést, nem érdekli a celebség, mivel ő valójában művész szeretne lenni.

Tabáni István az utóbbi három hónapot keményen végigdolgozta, és a Tabu Tv riporterének elmondta, ráférne már egy hét pihenő. A Csillag születik győztese ismét hangsúlyozta, nem szeretné elszórni a pénzét, és arra törekszik, hogy művész váljon belőle, nem pedig sztár.

„Vannak újságcikkek arról, hogy nem bírom a sztársággal járó terhet, de ez a fáradtságnak tudható be. Mint minden normális ember, azért én is elfáradok. Azt be kell látnia mindenkinek, hogy én is emberből vagyok, és így szükségem van a pihenésre. Persze, ha sor kerül arra, hogy legalább egy hétre elmegyek pihenni, akkor újratöltve készen leszek arra, hogy folytassam” – nyilatkozta Tabáni István, akin ezúttal sem véltük felfedezni az euforikus öröm jeleit.

Tabáni István egyébként abban nem határozott még, pontosan mihez kezd a havi egymillió forintjával, elmondta, nem szeretné elszórni, úgy tervezi, hogy valami nagyobb dolgot vesz a pénzből. Tabáni azért megnyugtatott mindenkit, meglesz a nyeremény helye. Ugyanakkor egy dologban biztos, nem akarja, hogy celebnek tekintsék. „Nem szeretem a celeb kifejezést, nem szeretem a celebséget, a sztárságot. Művész akarok lenni, ez a cél, nem izgat a celebség” – fogalmazta meg álláspontját.