Úgy tűnik, hogy a hűtlen golfbajnok neje mégis meg akarja menteni a házasságukat: a múlt héten meglátogatta férjét a szexelvonón. Elin Woods öt napig tartózkodott a városban, és bár ügyelt arra, hogy senki ne szerezzen tudomást a látogatásáról, ő se gondolhatta komolyan, hogy ez így is lesz. A hét azzal kezdődött, hogy egy cipőbolti eladó máris lelkesen nyilatkozott a találkozásukról, majd azzal folytatódott, mennyit kapott Woods 19. szeretője a hallgatásáért.

A RadarOnline információi szerint az éppen szex-elvonókúrán senyvedő, hűtlen golfozót nemrég mégis meglátogatta a neje, Elin Woods. Ez azért hírértékű, mivel a párterápia is része a hathetes kezelésnek, az pedig, hogy a megcsalt nej részt vesz benne, nem a válásra utal. Tiger Woods neje ötnapos tartózkodása alatt szerette volna elkerülni a sajtót, ezért egy biztonsági emberekből álló csapatot bérelt fel a távoltartásukra. Woods felesége állítólag vasárnap, egy magánrepülőgép fedélzetén tért vissza Floridába. Távolléte alatt ikertestvére és egy dada vigyázott gyerekeire: hároméves lányára, valamint fiára, aki februárban lesz egyéves.A házasságuknak még nincs vége, mindketten meg akarják menteni a kapcsolatukat” – nyilatkozta egy közeli ismerős.

A szemtanúk

A People úgy tudja, hogy a Missisippi állambeli Hattiesburgben lévő Pine Grove klinika előtt egy egész sor paparazzó táborozott le, Woods pedig egy közeli golfpályát és egy házat is bérelt családja számára. A helyi Starbucks egyik alkalmazottja állítólag látta is a férfit, legalábbis úgy véli, hogy az a fickó, aki úgy tért be hozzájuk, hogy sapkát, sálat és napszemüveget viselt, biztos maga Woods volt. „Nagyon be volt bugyolálva, pedig nincs is hideg” – mondta el a szemtanú, hogy miből jutott erre a következtetésre.

A Turtle Creek Mall egyik eladója pedig arra esküdött meg, hogy ő a golfozó nejét látta szerdán, és az asszony éppen cipőt vásárolt. Elmondása szerint a szőke nő melegítőt, óriási napszemüveget, gyémántnyakláncot viselt, és két nagydarab férfi társaságában jelent meg az üzletben. Miután a nő levette a szemüvegét, az eladó állítólag rájött, hogy az asszony ismerős neki a televízióból. Később a Google segítségével próbálta lenyomozni, hogy ki is lehetett a titokzatos és gazdag vásárló. „Ha nem ő volt, akkor az ikertestvére lehetett. Pontosan ugyanúgy nézett ki, mint ő” – tette hozzá az eladónő.

Lefizetett szerető

Miközben a Woods házaspár éppen a kapcsolatuk megmentésén fáradozik, felmerült az a pletyka, miszerint a férfi tizenkilences számú szeretője közel háromszázezer fontnak megfelelő összeget kapott azért, hogy hallgasson a románcukról. A 42 éves Emma Rotherham teljesen kiakadt, amikor a 18 hónapig tartó kapcsolatukról szóló hírek nemrég napvilágot láttak. A Daily Mail szerint a kétgyermekes anyuka titoktartási nyilatkozatot írt alá, amiért cserébe Woods biztonsági emberei átadtak neki egy sportszatyrot, amiben összesen félmillió dollár volt százas bankjegyekben. A nő ennek ellenére nem adta át nekik a mobiltelefonját, amin a bizonyítékok voltak. Jesse Walburn adószakértő szerint egyébként a pénz miatt az asszony és a híresség is bajba kerülhet, amennyiben nem jelentik be az illetékes hatóságnál.

A News of the World egy bennfentes forrás alapján azt állítja, Rotherham és Woods kapcsolata nagyon szenvedélyes volt, és a nőnek több tucat e-mailje és telefonos üzenete van, amit a golfozótól kapott. „Vannak, amiket akkor kapott, amikor Woods már azon dolgozott, hogy megmentse a házasságát. Ha ezek az üzenetek nyilvánosságra kerülnek, akkor Woodsnak annyi” – tette hozzá a News of the World forrása. A sportoló legutóbbi szeretője egyelőre nem kíván nyilatkozni, bár barátai szerint soha nem titkolta, hogy együtt van a férfival, többek közt emiatt is ért véget egyéves kapcsolata egy másikkal. A kétgyermekes asszony a botrány kitöréséig egyébként úgy tudta, hogy ő Woods egyedüli barátnője. Miután kiderült, hogy barátjának több szeretője is volt, azonnal küldött neki egy sms-t, de Woods arra kérte, hogy ne keresse őt.

Imád flörtölni

Emma Rotherham állítólag Woods floridai otthonának közelében lakik, és 2008 májusában találkoztak egy orlandói szórakozóhelyen. Az asszony  16 és 25 éves lányaival él, és akkor költözött át Nagy-Britanniából az Egyesült Államokba, miután kisebbik gyermeke befejezte az általános iskolát. Egy közeli barátja szerint az asszony mindig szívesen járt szórakozni, és ilyenkor mindig nagy sikere volt a férfiaknál.