2010.02.11. 10:55 Módosítva: 2010.02.11. 14:43
Zavarja-e SP-t, hogy Fábry Sándor nem ismerte őt? Mit súgott Hobo Rúzsa Magdi fülébe? Hány generációt foglal magában a Black II Back közönsége? Ezekre a kérdésekre kapjuk meg a választ a Fonogram Díjkiosztó nyerteseitől a gála utáni partin.

Nagyobbnak látszik

A tévében minden és mindenki egy kicsit nagyobbnak látszik, mint amekkora valójában. A Fonogram Díjkiosztó gála a tévében valószínűleg egy egész tisztességes méretű ceremóniának tűnt, de igazából az egész két kicsi színpadon és egy kifutón játszódott le a nem kifejezetten tágas Millenáris Teátrumban. Olyan kevés volt a hely a nézőtéren, hogy az első sorba mindig csak az éppen aktuális díj jelöltjeit ültették oda, mert egyszerre az összes nominált (Geszti Péter használta ezt a szót beszédében) valószínűleg nem fért volna oda.

Van azonban egyvalaki, aki igazából még annál is nagyobb, mint amekkorának a tévében látszik. Ő kapott tegnap este életműdíjat.

Adás

A Fonogram Gála hangulatfelelőse már a főcímzene alatt is ütemesen tapsolt, amit a közönség jó része nem csinált utána, tekintve, hogy az élő adás csak akkor kezdődött, amikor a szignál lement és elkezdődött a sztepp a színpadon. A külföldi előadók díjait mérsékelt érdeklődés követte, a közönség és a szervezők részéről is - csak gyorsan elhadarták, hogy kik voltak a jelöltek és ki kapja a díjat -, de valószínűleg minden bizonnyal még inkább a nyertesek – pl. Lady Gaga vagy a Green Day – részéről. Talán nem túlzás azt mondani, hogy ha van bármi jelentősége a Fonogram díjnak, akkor az csak a magyar előadókra és zenékre vonatkozik.

Szerencsére celebhiányra idén kevésbé panaszkodhattunk: volt bőséggel magyar fellépő és díjazott. Az adás a hazai könnyűzene sokszínűségét volt hivatott bemutatni, ami tiszteletreméltó és továbbra is követendő cél annak ellenére, hogy soha az életben nem lesz olyan tévéműsor, amiben közös nevezőre fogják tudni hozni a népzenét a heavy metallal és a jazzel. A későbbi nyertes Turbo egyébként vérprofi, de dobálózós és kiabálós rockprodukciója egyszerűen nem egy ilyen műsorba való, de az elektronikus vonalat vivő előadók sem igazán találták a helyüket. Sokkal inkább kedvezett a környezet Auth Csilla és Rúzsa Magdi popos dalainak, de leginkább Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán voltak elemükben, amikor egy musicalrészletet adtak elő. Mindenesetre mindenkinek volt valami a műsorban. Még azoknak is, akik halálbiztosan nem nézték.

Na tessék

A közönség soraiban Bangó Margit előtt-mellett ültünk, aki nagyjából a műsor felénél Korda György és Balázs Klári kezéből vehette át a legjobb szórakoztató albumért járó díjat. Az énekesnő kicsivel korábban csak úgy olvadozott a valóban tündérien lelkes gyerekkórus láttán, kevésbé volt elragadtatva azonban, amikor egyszer csak Fiala János jött be a színpadra díjat átadni. Az műsorvezető-író két szemüveggel a fején lépett a közönség elé, amire Bangó Margit csak annyit mormogott maga elé, hogy „na tessék”. Amikor pedig Fábry Sándor azt jelentette be, hogy az év felfedezettjének járó díjat megnyerte „az SP”, akkor az énekesnő önkéntelenül is feltette a kérdést: „ki ez?” A válasszal maga Fábry Sándor sem volt tisztában, aki végig úgy beszélt a fiatal díjazottról, mintha egy együttes lenne. Végül csak megkérdezte ő is az év felfedezettjétől, hogy „ki az az SP?”, amire az énekes mi mást mondhatott volna, mint hogy „én vagyok!”. Jaj.

A díjátadók között volt még Niki Belucci, akinek hosszadalmas bemutatószövegében Novodomszky Éva érthető módon nem emlékezett meg a DJ-ként felkonferált hölgy pornós múltjáról. Megtudtuk azonban - persze nem tőle -, hogy a kortárs komolyzene sok munkával jár és sok esetben nem sok sikerrel. Az est végülis életműdíj-kiosztásba torkollt, amit valaki hagyományainak megfelelően úgy konferátnak fel, hogy már rég tudta mindenki, kiről van szó, de a konferanszié mégis sejtelmes próbált maradni, és csak a legvégén bökte ki a nevet, hogy igen, tényleg arról a művészről van szó, akit már öt perce nagytotálban mutat a kamera. Hobóról.

A magyar könnyűzene 65 éves óriása egy Rúzsa Magdival közös szám után átment a másik színpadra egy ráadásszám kedvéért, pedig ekkor már nem lehetett biztosan tudni, hogy még ez is benne van-e a tévében. Sokan felálltak a helyükről, néhányan kimentek, de például Kovács „Ákos” Ákos és a Turbo tagjai közelebb mentek a színpadhoz. „Vén marhák” – énekelt nekik Hobo, és ők valószínűleg csápoltak is volna, ha nem egy pszeudo-elegáns díjátadógálán lettek volna, ami valószínűleg már véget is ért, hanem mondjuk egy füstös kocsmában.

A főbb kategóriák nyerteseinek listája

Az év hazai klasszikus pop-rock albuma

BACK II BLACK - Funkybiotikum (Magneoton)

Az év hazai modern pop-rock albuma

TURBO - Turbo (Mamazone)

Az év hazai alternatív albuma

JAMIE WINCHESTER - The Cracks Are Showing (Label 360)

Az év hazai hard rock vagy metal albuma

THE IDORU - Face The Light (szerzői kiadás/Hammer Music)

Az év hazai elektronikus zenei produkciója

ANDREWBOY - DirtyDance (CLS Music)

Az év hazai jazz albuma

BÁRSONY BÁLINT & JUHÁSZ ATTILA JAZZ QUARTET - Sunshine Jazz (szerzői kiadás/CLS Music)

Az év hazai autentikus népzenei albuma

TÜKRÖS ZENEKAR - A mi Mezőségünk (Folkeurópa)

MAGYARPALATKAI BANDA - Palatkaiak a Fonóban (Fonó)

Az év hazai világzenei albuma

SZIRTES EDINA MÓKUS - Tesséklássék (Sony Music)

Az év hazai klasszikus zenei albuma

BARTÓK BÉLA - Kórusművek 2. - vezényel: Szabó Dénes (Hungaroton)

Az év hazai kortárs komolyzenei albuma

SC.ART - The Well-Tempered Universe (Szemtanú Bt.)

Az év hazai gyermekalbuma

SZALÓKI ÁGI - Gingalló (Folkeurópa)

Az év hazai szórakoztató zenei albuma

BANGÓ MARGIT - Mulatok, mert jól érzem magam (EMI)

Az év hazai felfedezettje

SP (Gold Record)

Az év hazai dala

QUIMBY - Ajjajjaj (Tom-Tom Records)

Életműdíj

Földes László Hobo

A teljes lista itt olvasható, ahol egyébként a teljes kétórás közvetítést is meg lehet tekinteni videóról.

Megközelíthetetlen

Az igazi izgalmak azonban csak most kezdődnek, hiszen az állófogadáson végre élőben konfrontálódhatunk a győztesekkel és egy megközelíthetetlen svédasztallal, hogy olyanokról számoljunk be az olvasóknak, amit a tévében biztosan nem láthattak. Az első személy, akin megakad a szemünk, és akit megállítunk egy rövid interjút kérve, Péterfy Bori. Ő ugyan nem nyert semmit, de ennek ellenére szeretjük és fájlaljuk, hogy még egyszer sem sikerült megszólaltatni őt a Velvet számára. „Nem” – mondja most is lakonikus rövidséggel és egy fejrázás után eltűnik.

Ehhez képest Hobo nem pattint le minket, hanem készségesen válaszol kérdéseinkre. „Nagyon örülök neki”, mondja frissen begyűjtött életműdíjára utalva. Igaz, később a következőképpen határozza meg, mi az, ami még ennél is nagyobb elismerés egy legendának számító 65 éves művész számára: „a közönség folyamatos szeretete”. Megkérdeztük azt is, mit súgott Rúzsa Magdi fülébe a közös dal végén. „Azt, hogy ne adja fel. Ne adja fel, amit csinál és amiről az a dal szól.

Fábry vs SP utórezgések

Szerettünk volna még hallani a Fábry Sándor és SP között élő adásban lejátszódott kínos jelenetről is. A showman a gála utáni fogadáson nem mutatkozik, de az év felfedezettjét hamar megtaláljuk. Megkérdezzük tőle, mit szólt ahhoz, hogy Fábry Sándor ennyire nem volt képben. „Ez teljesen normális, hiszen ez egy szakmai díj”, mondja az énekes. „Nem vagyok jelen minden lapban, nem jutok el minden emberhez. Az nem minősít senkit, hogy ő valakit nem ismer, ezzel semmi gond nincsen. Ráadásul viccesen is adta elő.” Sőt, tegyük hozzá, azt is már az elején bevallotta, hogy a többi jelölt kilétéről sem volt fogalma sem.

Nekem az is meglepetés volt, hogy jelöltek”, fűzi hozzá SP a díjjal kapcsolatban. „Egyszer csak felhívtak a kiadóból, hogy jelöltek és jöjjek el a díjátadóra. Ráadásul a zsűriben olyan személyek voltak, akik nem azt a stílust hallgatják, amit én csinálok, ezért óriási elismerés, hogy mégis nekem ítélték ezt a díjat.

Haldoklik, de nem aggódunk

A Black II Back tagjaival kapcsolatban nem kell a visszautasítástól tartanunk, hiszen ők szinte várják és invitálják az újságírókat, ha már egyszer megnyerték az év klasszikus pop-rock albuma díjat. Az együttes immár 15 éve van a pályán, megkérdezzük tehát, mennyit változott ennyi idő alatt a közönségük. „Van egy generáció, aki felnőtt velünk együtt. De hála Istennek látunk egy fiatalabb generációt is, akik menet közben csatlakoztak. Sőt, nemcsak ők, hanem nálunk jóval idősebb emberek is megjelentek.

Természetesen a műsor közben rengetegszer felmerült az illegális zeneletöltések kérdése, és valamiért éppen ezzel a témával találjuk meg Varga Líviuszt, az év legjobb magyar dalát jegyző Quimby együttes tagját. Ő töredelmesen bevallja, hogy maga is tölt le zenét az internetről, és tudja, hogy ugyanezt teszik az ő zenéjükkel a Quimby-rajongók. „A mi teljes hallgatóságunk mindig is letöltött, mert olyan emberek hallgatnak minket, akiknek nincs pénzük zenét venni. Régen irreálisan magasan, 4-5000 forint körül tartották a lemezárakat. Most bezzeg, hogy haldoklik a zeneipar, most már ki bírnak adni lemezeket 2-3000 forintért is. Egy album legális letöltésének ára 1-2000 forint kéne, hogy legyen. De nem aggódom sem a nagy lemezkiadókért, sem a zenészekért.

Úgy döntünk, Jeszenszky Zsoltot a Mahasz részéről inkább nem kérdezzük meg a témában, és mivel a többi nyertesnek se híre, se hamva, még előzékenyen beengedjük az éppen érkező Puskás Pétert, aztán kilépünk a szakadó hóba és hazafelé vesszük az irányt.