Sarka Kata összeesett, ezért kerültek kórházba

2010.03.31. 18:52
Hajdú Péter és neje csak kikapcsolódni akartak Egyiptomban, de kórházban töltötték a nyaralásukat. Az ételmérgezést az első vacsora elfogyasztása után szenvedték el, de pozitívan csalódtak a helyi közegészségügyben. Sarka Katával nemcsak az orvosa, hanem a nőgyógyásza, és egy gasztroenterológus is foglalkozott. Már mindenki jól van, a magzat is, de még öt napig gyógyszert kell szedniük.

Hajdú Péter és felesége, Sarka Kata, a vasárnap esti vacsora miatt kapott ételmérgezést – tudta meg a Velvet. Korábban már az Aktív beszámolt arról, hogy a műsorvezető és a neje egy egyiptomi kórház vendégei, mert hasmenésük van. Hajdú Péter ezt a képet csak árnyalta azzal, hogy elmondta, valójában csak ő szenvedett ettől, neje viszont folyamatosan hányt, amiért végül kórházba is szállították őket. „Kijöttünk pár napra pihenni, mert most nincs felvétel, és túl is vagyok hajtva. Katával kerestünk egy olyan utat, ami három-négy napos, és ahova átszállás nélkül rövid idő alatt el lehet jutni a melegbe. Egyiptom pont egy ilyen hely, mindketten voltunk már itt többször, eszünkbe se jutott, hogy baj lehet.”

Profi orvosok és nővérek

SCS 8027

Mr. Frizbi azt is hozzátette, hogy már több mint egy éve nem volt sehol kettesben a nejével, nyaralni pedig nyáron volt utoljára kislányukkal közösen. „Szerettünk volt pár napot együtt tölteni, ezért indultunk el. Kata hétfőn esett össze, orvost hívtam azonnal, aki olyan gyógyszert adott, amitől csak rosszabbul lettünk. Kata elkezdett folyamatosan hányni, így már mentőt kellett hívni. A kórházban először nagyon féltem, de kiderült, alaptalanul, mert nagyon profi orvosokkal és nővérekkel voltunk körülvéve. Az utazási iroda vezetője is segített, és természetesen volt biztosításunk is. Sajnos a magyar egészségügy elbújhat az egyiptomi mögött. Például úgy adtak antibiotikumot, hogy előtte bőrpróbát végeztek, nem vagyok-e rá allergiás. Itthon ilyet még nem tapasztaltam. Katát mielőtt elkezdték kezelni, konzultáltak a nőgyógyászával, ultrahangra küldték, sőt, egy gasztroenterológus véleményét is kikérték. Nem volt magas lázunk, de még öt napig gyógyszert kell szednünk.”

Hajdú Péter és neje ma érkezik Magyarországra. A műsorvezető hangsúlyozta, soha nem volt problémájuk még Egyiptomban, eszébe se jutott, hogy veszélyeztetné a nejét azzal, hogy oda mennek pihenni. Óvatosságból még fogat is csak palackozott vízzel mostak.