A Viva Cometről fogorvoshoz ment Tóth Gabi, és egyébként sem volt annyira kíváncsi, kiket jelöltek. A távozó énekesnőn kívül is maradt elég kincs az eseményen, az egyik Adri volt, aki 2010. februárja óta énekel, és megígérte nem fog vetkőzni sosem.

A Juj.hu stábja a Viva Comet sajtótájékozatóján arra próbált fényt deríteni, Tóth Gabi hová tűnt el hirtelen, de nem lettek ők sem okosabbak. Nagy Roland ugyanis nem kívánt nyilatkozni, azt azonban elmondta, nem azért hagyta ott barátnője az eseményt, mert nem jelölték, viszont éppen más dolga akadt. A Blikknek azonban hajlandó volt ez ügyben maga az érintett, azaz Tóth Gabi is megszólalni. „Igen, számítottam a jelölésre , hiszen éreztem és érzem magamban a tehetséget, hogy megmérettetem magam. Nem esett jól, de főleg az, hogy mindenki döbbenten nézett rám, amikor elhangzott a lista. Eljöttem, mert várt a fogorvosom. Meg nem voltam kíváncsi tovább arra, hogy kiket jelölnek” – magyarázta a napilapnak.

Mivel ez a vonat úgy ment el, hogy a helyszínen tartózkodók közül senki nem tudott rá felkapaszkodni, más érdekességek kellett felszínre hozni. A déloszi búvár szerepét Körmendi Gábor vállalta fel, aki Lolán kívül SP-ből, L.L. Juniorból, a legjobb új előadó jelöltjei közül Adriból, illetve a Hooliganses Kiss Endiből próbált valami megdöbbentőt kiszedni. Ebből a csokorból tudtuk meg, hogy Lola nem vágyik görcsösen pasira, mert össze-vissza utazik, és szeretne egy kicsit magával is foglalkozni, és Adri  megígérte, hogy nem fog vetkőzni. SP tette fel az i-re a pontot, mikor kijelentette, hogy bár nem tudni milyen emberek nyilatkoznak róla negatívan, de az ő véleményüket pont leszarja. Via Juj.