horoszkóp

Megcsalta-e Barack Obama a feleségét?

2010.05.07. 14:35 Módosítva: 2010-05-07 14:51:45
A jelenlegi elnök a National Enquirer szerint 2004-ben szállodában kötött ki egy csinos, fiatal kolléganőjével, de a sztori egyelőre elég ködös. Mérvadónak számító lapok mélyen hallgatnak róla, a sztorit hozó bulvárlapok meg egymásra hivatkoznak kiindulópontként. Az egyedüli biztos pont a National Enquirer, amely szintén tényként közölte a történetet, és bár lap általában több mint megbízhatatlan, valahogy mégis elég sok hasonló történetben volt már igaza.

Az elmúlt napok egyik legérdekesebb pletykája, hogy Barack Obama amerikai elnök szeretőt tart. A történet szerint Obama 2004-ben csalta meg nejét egy Vera Baker nevű nővel, aki az akkor még szenátori kampányának volt az egyik fontos embere. Azt is tudni vélik, hogy a dolog a washingtoni George hotelben történt, ahova Obama és Baker egy kampányesemény után együtt érkeztek limuzinnal, majd együtt töltötték a napot egy hotelszobában, és ezt a limó sofőrje hajlandó is tanúsítani, állítja a lap. Baker és Obama állítólag az elnök beiktatása után is tartotta a kapcsolatot. Obama vagy a Fehér Ház természetesen nem nyilatkozik az ügyben, Baker pedig az Enquirer szerint kategorikusan tagadta nekik, hogy bámi is történt volna köztük.

A történet itt kezd érdekessé válni, merthogy azt Enquirer szerint a kiindulópont a svájci Le Matin című lap. Ha valaki csodálkozna azon, hogy miért Európából indul egy ilyen pletyka, azt azzal nyugtatják, hogy amennyiben a pletyka igaznak bizonyul, az nagyon jól jön Obama riválisainak, és mivel az elnök Európában nagyon népszerű, érdemes ott csökkenteni a népszerűségét. Szép összeesküvés-elmélet, de ott bukik meg, hogy a svájci Le Matin a hivatkozott, április 30-i cikkében maga is a Globe magazint jelöli meg forrásául, ami amerikai, ráadásul annyira, hogy a honlapját is csak amerikai proxyn keresztül lehet elérni.

ev 00456032

A Globe aztán nem fukarkodik az Obamáról szóló mesebeli történetekkel: azon túl, hogy az elnök megcsalja a nejét, korábban már volt meleg is, haldoklott tüdőrákban, hamisította a születési bizonyítványát, és még valami gyilkossági ügybe is belekeveredett, ha az előbbi néhány nem lenne elég.

A National Enquirer és a többi kisebb bulvárlap ugyanakkor a Le Matinre hivatkozva közölték a történetet, ami szép lassan kiegészült olyan részletekkel is, miszerint az egész sztori csak az Obama-ellenes tábor kitalációja, és hogy az elnök politikai ellenfelei egymillió dollárt ajánlottak annak a biztonsági kamerának a felvételéért, amin látszik, hogy Obama és beosztottja közel kerültek egymáshoz.

De hogy jön ide a tenisz?

Úgy, hogy az Obama-szeretős szappanopera alakulása meglehetősen hasonlít a tenisz szó etimológiájára, amely úgy ívelt a francia és az angol nyelv között, mint az elnök félrelépése az európai és az amerikai lapok között, mire végül landolt a francia térfélen.

A tenisz szó a mai franciába nagyjából a XIV. századi angolból került át, ahova viszont korábban az ófranciából jutott, a tenez (fogd, kapd el) szóból alakulva. A tenez az angoloknál tennisre módosult, és ahogy a játék egyre népszerűbb lett, úgy jutott vissza a franciákhoz, immár az angol tennis kifejezés.

Bár úgy tűnik, az egész dolognak viszonylag kevés valóságalapja van, és az értelmezés általában a történettel foglalkozók vérmérsékletétől függ, egyelőre mégsem lehet teljesen kizárni, hogy a történetnek ne lehetne igazságmagja. Egyesek azt mondják, a komolynak számító újságokban azért nem jelent meg a történet, mert az egész kamu, az ellenvélemények szerint meg a nagy lapok hallgatása inkább csak azt bizonyítja, hogy jelenleg az információk igazolásával foglalkoznak, mielőtt robbanna a botrány, vagy akár épp az elhallgatással próbálják eltussolni az egészet. Azt azért meg kell jegyezni, hogy Obama rendszeresen céltáblája a különféle mocskolódásoknak.

Ön szerint mi lehet az igazság?

  • 917
    Megcsalta, na és?
  • 704
    Nem tudom, szerintem az ufók voltak
  • 500
    Á, ez kacsa, Obama nem tenne ilyet
  • 480
    Fene tudja, végülis a csaj jobban néz ki, mint Michelle Obama

Ugyanakkor viszont a pletykát tényként kezelő lapok közül a National Enquirer a legnagyobb, legismertebb, és bár ismertsége néha túl élénk fantáziájának is köszönhető, mégsem lehet szimpla Kacsa Magazinnak nyilvánítani. Az  utóbbi idők igazán nagy botrányainál ugyanis nem egyszer az Enquirer volt, aki először elő mert állni a sztorival, és bár a mainstream média eleinte hanyagolta az értesüléseiket, később, ahogy a botrányok dagadtak, ők is kénytelenek voltak átvenni - mutat rá a a Gawker.

Ilyen volt például Tiger Woods szexbotrányának kipattintása, amikor az Enquirer leplezte le az első szeretőt, Rachel Uchitelt. De ugyancsak ők írták meg annak idején John Edwards demokrata politikus félrelépését is, ami később szintén igaznak bizonyult. A Gawker - kevésbé súlyos - érvei között szerepel még többek között, hogy az állítólagos partner, Vera Baker igazán jól néz ki: itt talál róla egy fotót, nos, tényleg nem egy Monica Lewinsky .