A színész közlekedési előélete miatt akár letöltendő büntetést is kaphat. Stohl András hétfőig bukta a Tűzvonalban főszerepét, az X-Faktort, a Nemzeti Vágtát, és a Kaszás Attila-díj házigazda szerepét. Egyelőre úgy néz ki, csak a Nemzeti Színház tartja meg állásban a színészt.

„Játszom, ez a kötelességem” – mondta a Velvetnek Stohl András a ma esti Moliére darabról, amit a Nemzeti Színházban adnak, és amiben Orgont alakítja. Azt azonban hozzátette, másról nem hajlandó nyilatkozni. Bár a Nemzeti jegypénztára korábban megerősítette a hírt, hogy nem marad el egy elődás sem, amelyben szerepel, egy azóta kiadott sajtóközlemény szerint a színész szereplésével kitűzött két ifjúsági előadást elhagyják. Igaz, a honlap tanúsága szerint a további darabok szereposztásában nem történik változás, hiszen a színész nevére rákeresve továbbra is kiadja azon előadásokat, amikben a baleset előtt is játszott. Ha minden igaz, a mai, azaz hétfői Moliére darabbal együtt még tizenhétszer lép színpadra Stohl András.

Stohl András szombaton hajnalban ittasan okozott balestet, amelyben egy személy súlyos, egy másik pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. Az ittas vezetést beismerő színész-műsorvezető helyzetét rontja, hogy eltávozott a helyszínről, és barátnőjét tanúk előtt arra kérte, hogy vállalja magára a történeteket. Bár több helyen is megjelentek arra vonatkozó adatok, hogy mekkora volt a színész véralkoholszintje, a hatóság cáfolta az értesüléseket. „A napokban, kedden vagy szerdán, a szakértői vélemények beérkezése után dönt a rendőrség arról, hogy meggyanúsítanak-e valakit vagy valakiket a szombat hajnalban bekövetkezett balesettel összefüggésben” – mondta el a Velvetnek a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője. Kovács Viktória ugyanakkor határozottan cáfolta, hogy Stohl András véralkoholszintje 3,8 ezrelék lett volna a balesetet követő vérvételkor.

A Velvet által megkérdezett ügyvéd az eddig megismert adatok alapján az sem tartja kizártnak, hogy Stohl András 6 hónaptól akár másfél évig terjedő letöltendő fogház- vagy börtönbüntetést kapjon, tekintettel a közlekedési előéletére.

Szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy Stohl élettársa is könnyen az ügy gyanúsítottjává válhat, hiszen szombat hajnalban Stohl az ő autójával hagyta el a baleset helyszínét, ezért felmerülhet a járművezetés tiltott átengedésének bűncselekménye is.

Egyelőre úgy tűnik, a színésztől eddig az RTL Klub és a Duna Televízió határolódott el. A kereskedelmi csatorna még nem döntött arról, ki vezeti majd az ősszel induló X-Faktort. „A hétvégén erről nem született döntés” – tudtuk az RTL Klub sajtóosztályától.

Herczeg Dóra, a Duna Televízió sajtófőnőke azt közölte a Velvettel, hogy a Tűzvonalban főszerepére más színészt keresnek. „A Tűzvonalban produkciótól május 11-én, kedden 15 órakor a XIII. kerületi Mosoly utcai rendőrőrsön a Tűzvonalban produkció alkotógárdája rendkívüli sajtótájékoztatót tart, a sorozatban várható szereplő változásról, a szerep marad, szereplőcsere lesz.”

Vasárnap este Stohl nem jelent meg a Kaszás Attila-díj kiosztóján, aminek ő lett volna a házigazdája, ugyanis még szombaton visszamondta a felkérést a történtekre hivatkozva.

A színész hétfőn a Nemzeti Vágta szervezőit arról értesítette, hogy a körülmények ismeretében nem tud részt venni a jótékonysági sztárfutamon, amellyel a szervezők egyetértettek.

Korábban sem volt matyóhímzés

A színész első nagy port kavart balesete 2002. július 6-án, a 30-as főúton Gödöllő és Aszód között történt. Akkor elvesztette uralmát autója felett, a kocsi többször megpördült, majd az árokba borult. Stohlt komoly fejsérülésekkel és csonttörésekkel mentőhelikopter szállította kórházba. A Dunakeszi Városi Bíróság a színművészt 112 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, illetve 1 év 9 hónapra bevonta a jogosítványát, mivel ittasan vezetett. Miután büntetése letelt, ismét el kellett végeznie az autóvezető-tanfolyamot, és szigorított vizsgát kellett tennie.

Ezt követően 2006-ban Stohl András ellen kábítószerfogyasztás miatt kezdett el nyomozni a rendőrség. A műsorvezető ellen először egy júliusban lebukott, egy Való Világ-szereplővel is kapcsolatba hozható bűnbanda két tagja vallott, akik azt állították, a színész a törzshelyének számító night clubban legalább kétszer vásárolt tőlük kábítószert. A műsorvezető a kihallgatás során végig tagadta, hogy droggal élne, vizeletmintát azonban a nyomozók megerősített kérésére sem volt hajlandó adni. Később nem emeltek vádat ellene.

2007. februárjában azért indult ellene eljárás, mert autójából két elejtett vaddisznó került elő, melyeken nem volt rajta a kötelező azonosító szalag. Az eljárás miatt bevonták a vadászati engedélyét, lőfegyverét pedig igazságügyi szakértő vizsgálta.

A színész élete során többször került félreérthető helyzetbe alkoholfogyasztási szokásai miatt. 2009. nyarán egy kis somogyi falu, Inke kocsmájában bunyózott össze egy vadásztársával, amit egy jelenlévő mobillal végigvideózott. Akkor azt állította, csak ökörködött, ám egy vele készült Playboy-interjúban bevallotta, igen komoly társasági alkoholista. „Komolyan kezdek megijedni az alkoholizmustól. Az apám is azt mondta, hogy nem iszik, de a végére már komolyan piált.”