Az alacsony ingerküszöbű amerikai szülők idegeit ezen a héten nem Miley Cyrus, hanem Taylor Momsen, a Gossip Girl szereplője borzolja azzal a Revolver-címlappal, amin tinédzserlány létére kurvás harisnyatartóban, fegyverekkel, hiányos öltözetben pózol. Ha már fotózták, Momsen nyilatkozott is a lapnak, többek között azt, hogy Pamela Anderson és Tommy Lee közös házipornója alapján sosem dugna a zenésszel.

A tinisztárból lett tinikurva-imidzs egyik jeles képviselője, Taylor Momsen ezúttal nem pusztán erős nyilatkozatokkal próbálja erősíteni pozícióját Miley Cyrussal szemben, hanem a Revolver magazin címlapjával is, amin ő pózol, bugyiban, harisnyatartóban, fegyverekkel – írja a Daily Mail. A 17 éves amerikai színésznő-énekesnő legálisan még alkoholt sem kérhetne egy bárban, de a plasztik sarkú, kurvás patacipő már az imidzse része, és persze a sminkje is fekete. Valószínűleg ez utóbbi fáj a legkevésbé a prűd amerikai szülőknek, akik értetlenül állnak kislányaik példaképei előtt.

Nem dugna Tommy Leevel

A Gossip Girl szereplőjét azonban a legkevésbé sem érdekli, hogy tinilányok akarnak rá hasonlítani, és emiatt aggódó szülők nem alszanak éjszakánként: „Hogy őszinte legyek, kurvára leszarom. Nem azért kezdtem bele ebbe, hogy példakép legyek bárki számára. Szóval sajnálom, ha olyan hatással vagyok a gyerekeitekre, ami nektek [szülőknek] nem tetszik, de nem vagyok felelős a tetteikért. Nem érdekel” – nyilatkozta korábban Momsen, akinek felvágós stílusát többen nem értik, köztük Tim Gunn stylist sem. A férfi a közelmúltban dolgozott együtt Momsennel, de egyáltalán nem volt elragadtatva tőle.

„Micsoda díva! Szánalmas volt, elfelejtette a szövegét, pedig nem volt neki sok. Úgy éreztem, a túszai vagyunk ennek a kölyöknek. Legszívesebben azt mondtam volna neki: Tudod, kislány, több százezer, nálad sokkal okosabb és vonzóbb lány van a világon. Miért viselkedsz úgy, mintha rajtad múlna az egész show?” – játszott el fejben a beszólás gondolatával a Project Runway mentora.

Momsen, aki eddig hibátlanul követi a celebbé válás szabálykönyvét vibrátorhasználatról, papdugásról szóló nyilatkozataival és botránykeltő videóklipjeivel, a fotózás során sem habozott, tovább csiszolta imidzsét. Ezúttal szexuális érdeklődéséről és preferenciáiról beszélt: „Ha jó egy szexvideó, akkor megnézem. Szeretek néhány pornóst, vannak is kedvenceim. De bevallom, Tommy Lee és Pamela Anderson videója nem volt túl jó. Nem dugnék Tommy Leevel” – felelte a Revolver magazin azon kérdésére, néz-e szexvideókat. Bár a The Pretty Reckless énekesnőjének viselkedése rendre kétségbe ejti az amerikai szülőket, akad, akinek ez bejön: júliusban ő lett Madonna és lánya, Lourdes Leon közös kollekciójának, a Material Girlnek az arca.