horoszkóp

Kirsten Dunst természetes mellet villant új filmjében

2010.11.08. 13:46
Magazinokban legfeljebb csak fehérneműben, a mozivásznon pedig általában a mellét takarva látható a 28 éves színésznő, aki új filmje kedvéért kivételt tett, és bevállalta a topless jelenetet. Az All Good Things című, Andrew Jarecki rendezte alkotásban Dunst egy zuhanyzóba lépve villantja meg plasztikamentes mellét.

Kirsten Dunst, akinek a Pókember-filmek hozták meg a sikert, mindezidáig azon színésznők közé tartozott, akik nemhogy a magazinokban, de még a filmekben sem tették közszemlére a mellüket. Eddig. Új filmjében, az All Good Things-ben ugyanis bevállalt egy zuhanyzós jelenetet, olyat, amin tisztán kivehető a keble, nem úgy, mint a Marie Antoinette-ben, amiben takargatja magát – számolt be a hírről a The Improper, amely a film trailerét is közzétette. A néhány másodperces jelenetben Dunst az eszelős férjét alakító Ryan Goslinggal szerepel.

Nem Almodóvar kérte, mégis vetkőzött

A 28 éves, egykor alkoholista színésznő a természetesnek tűnő mellénél többet ezúttal sem mutat, de már ez is nagy előrelépés, főleg, hogy korábban állítólag kijelentette, csak akkor hajlandó mellet villantani, ha arra Pedro Almodóvar kéri. A filmet ugyan nem Almodóvar, hanem Andrew Jarecki rendezte, Dunst mégis vállalta a meztelenkedést, ám azt, hogy hogyan vették erre rá, egyelőre homály fedi.

A valós történeten alapuló alkotás egy New York-i ingatlanmágnás fiáról, Robert Durstről szól, akinek 1982-ben rejtélyes körülmények között eltűnt a felesége, ám a nő holttestét sohasem találták meg. Bár többen is úgy sejtették, Durst áll felesége eltűnése mögött, a gyilkosságot sosem tudták rábizonyítani. Nem felesége eltűnése volt az egyetlen rejtélyes pont Durst életében: később meghalt a férfi egyik barátja, majd az egyik szomszédja is, az utóbbi holttestét egy folyóból halászták ki. Robert Durst csak az utóbbi gyilkosságot ismerte be.