horoszkóp

Sem Szorcsik Viktóriának, sem Szabó Zsófinak nem jött össze a randishow

2010.11.14. 19:32
Edit asszony csak pénzért, Zana József egyáltalán nem beszél a magánéletéről, így tőlük nem tudtuk meg, hogyan alakult kapcsolatuk a TV2 hetekkel ezelőtt véget ért Édesnégyes című műsorában választott párjaikkal. Szabó Zsófi és Szorcsik Viktória azonban elmondta, a randishow-ból nem sarjadt új párkapcsolat, bár mindketten találkoztak néhányszor választottjaikkal. Kozsó csak három hétig bírta kamucsajával, Cseke Katinka addig sem, mert nem kezdett járni Várhegyi Péterrel, az viszont jólesik neki, hogy a másik versenyző, Miki azóta is ostromolja a szerelmével. Majoros Pétert nem értük el a cikk megjelenéséig, de mint kiderült, nemcsak nekünk, hanem műsorbeli nem-csajának sem veszi fel a telefont, mivel perszehogy nem járnak.

„A magányos sztároknak is jár a boldogság! Hétfőtől csütörtökig egy-egy civil versenyző próbálja meghódítani a facér híresség szívét. Az, hogy végül melyiküknek sikerül, kiderül az ötödik napon” – áll a TV2 már lecsengett randishow-ja, az Édesnégyes a hivatalos honlapján, mi pedig hetekkel az adások után felhívtuk a műsor celebjeit, hogy megtudjuk, megtalálták-e a szerelmet.

Kozso nője csak rövid ideig bírta

A TV2 először a Kozsóval és négyfős háremével készült felvételeket engedte adásba, amelyeket még a nyáron forgattak le. Három héttel azután, hogy Kozso szerelmének választotta Nyéki Veronikát – akit egy társkereső oldalról is ismerhetett – kiderült, hogy kapcsolatuk tiszavirág életű volt, három hét után véget is ért, Vörös Tollnak a karrierje miatt ugyanis nem volt elég ideje az ő Veronikájára, ezért Nyéki szakított vele. „Szeretetéhes nő vagyok, akinek arra van szüksége, hogy mindig a közelében legyen a párjának. Meguntam ezt a helyzetet, nem tudtam tovább tolerálni, ezért pontot tettem a végére. Jellemző módon ezt is csak telefonon sikerült” – panaszolta a Borsnak Nyéki.

A túl elfoglalt Kozso után Szabó Gyula lányának, Szabó Zsófinak a párkeresését tűzte műsorra a csatorna, amiben a sorozatszínésznő-wannabe énekesnő nemcsak félmeztelenre vetkőzött, de kiválasztotta a kakukktojást, Varga Balázs melegpornóst, akit aztán a joghallgató Láng Kristófra cserélt le rendkívül spontán módon Hajdú Péter műsorában, a Frizbiben.

„Egyik fiúból sem lett semmi, egyikkel sem tartom a kapcsolatot” – magyarázta a Velvetnek Szabó Zsófi. – „Balázsnak semmiképp nem lett volna esélye, sem a botrány előtt, sem utána, aztán meg ott volt Kristóf, vele még párszor találkoztunk, de nem történt semmi. Nekem nem volt elég rosszfiú, de nem akarok rá rosszat mondani, mert egy nagyon jó neveltetésű, vicces, intelligens, okos, helyes srác, de nem volt meg a kémia köztünk” – részletezte.

Sem Majka, sem Szorcsik nem jár a győztessel

A Nemzet Színészének lánya után Majka keresett csajt magának, ám hiába vetkőzött neki a 27 éves Zoé, Majoros végül a 19 éves Takács Adrienn mellett döntött. Takács akkor úgy vélte, azzal, hogy bevállalta a randishow-t, többet nyert Peti kacsójánál – így fogalmazott. A többi hírességhez hasonlóan Majkát is hajszoltuk telefonon, de mint kiderült, nemcsak mi nem jártunk sikerrel, Takács Adrienn sem tudja elérni őt egy ideje. „Hetek óta nem érem el, nem tartjuk a kapcsolatot. Nem gondoltam azt, hogy én ebben a műsorban fogom megtalálni a következő szerelmet. Egy jó buli volt, életem legjobb hete volt, fantasztikus embereket ismertem meg, de közte és köztem nem alakult ki semmi” – fogalmazott tömören Majka nem-csaja.

Szorcsik Viktóriának sem jött be a műsor, amiben végül nem Liptai bikájára, Nunez Martinra, hanem Gyárfás Péter „Gyufára” esett a választása. „Baráti szinten vagyunk, de nem mondanám, hogy bármiféle férif-női kapcsolat kialakult köztünk. Nagyon ritkán beszélünk, e-mailezünk néha, de semmi komoly” – kezdte a Jóban Rosszban volt szereplője, aki a műsor után egyszer-kétszer találkozott Gyárfással, de nem alakult ki közöttünk semmi. Ezt azzal magyarázta: nem volt kémia. „Egyik fiú sem volt olyan típusú, sem külsőre, sem belsőre, amilyet én elképzelek. Gabóval a mai napig tartom a kapcsolatot, vele sokat beszélek, talán ő az, akihez a legközelebb kerültem, de csak barátként.”

Edit asszony csak pénzért beszél, Zana egyáltalán nem

Ganxsta Zolee édesapja, Zana József is bevállalta az Édesnégyest, kapott is maga mellé egy ismert nagymamapornóst, Elizabeth-et (pornós nevén Renátát), de persze, végül nem rá voksolt, hanem Győrffy Líviára, aki masszírozásból él. Hogy szerelmük beteljesedett-e, nem derült ki, mert Zana nem akarta megosztani a magánéletét a Velvettel. Az mindenesetre beszédes tény, hogy amikor arról kérdeztük, legalább jár-e hozzá masszázsra, Zana értetlenkedni kezdett, de néhány másodperc után leesett neki, hogy Győrffyről kérdezzük. „Tényleg, a legjobb barátok voltunk, jó volt vele forgatni, de, hogy hogy alakul köztünk, az a jövő dolga. Bízzuk a jövőre, mint mindent, érti. Majd, ha egyszer elveszem feleségül, akkor fölhívhat. Ha egyszer nagyon komolyra fordul. De csak jót mondhatok a nőről, mert nagyon kedves, intelligens, tényleg” – mondta.

A lista végére maradt a tizenöt kilótól megszabaduló Cseke Katinka, aki korábban leszögezte, nem azért vállalta a műsort, mert akar egy pasit maga mellé, majd korrigált, és szereplését azzal indokolta: kíváncsi volt, mit tudnak kezdeni vele a civil pasik. Mindenesetre abból, hogy végül egyikükkel sem jött össze, arra következtetünk, nem tudták megfelelően kezelni az egyedülálló anyát. „Péterrel néha beszélek, de főleg Mikivel tartom a kapcsolatot, ő az, aki a forgatás óta is bombáz a szerelmével, nagyon édes, bár nem tudom elképzelni, hogy lesz vele valami. Ennek ellenére az nagyon jólesik egy egyedülálló anyának, hogy egy nála tíz évvel fiatalabb fiú szerelmes belé.”

Helyet kapott még a műsorban Edit asszony, Benkő Dániel kirúgott feleségjelöltje, akit az RTL Klub korábban saját férjkereső realityvel kecsegtetett, de vele csak addig tudtunk beszélni, amíg közöltük, hogy nem fizetünk az interjúkért. „Most már azért nekem nem kell ingyen interjút adnom, ez csak az Édesnégyesig tartott, innentől fogva már nem. Hogy ha érdekli önt egy kis anyagi fedezetként, akkor elmondok sok mindent” – felelte kérdésünkre.