Gregor Bernadett viharos szerelemi életével került ismét a címlapok elejére, de a hírek olyannyira ellentmondásosak voltak a róla és a nős Magyar Attiláról, hogy elérkezettnek láttuk az időt felkeresni a művésznőt, hogy akkor most mi is van valójában. Gregor nem híve telefonja totális ignorálásának, így már korán reggel feldúlt hangjával találkozva részesei lehetünk a sajtó és az ő kapcsolatának: elmondja, most is kint várják fotósokkal az utcán, hogy lerohanhassák.
Űzött vad
„Tiszta hülyeség, már úgy érzem magam, mint egy körözött bűnöző” – majd hozzáteszi, hogy éppen ezért egyáltalán nincs semmiféle mondanivalója a dologról. – „Érthetetlen, mindenhova követnek, irogatnak mindenfélét úgyis, a lehető legrosszabb, ha még kommentálom is. Amúgy azért csinálják nagyon rosszul, mert néhány hónap múlva simán beszélnék róla, de így nem. Ha a pofámba tolják a kamerát, az belőlem nem ezt váltja ki.”
Mivel Gregor semmiféle jóindulatot nem tapasztal a sajtó részéről, így ő sem nyílik meg, és különben is, szerinte nincs a dolgon mit beszélni. „Tényleg abba az újságba nyilatkozzak, ami holnapra az alom alá kerül?” – teszi fel a költői kérdést azon lamentálva, hogy maga sem érti, miért gondolta, hogy ez csak amolyan minden csoda három napig tart-féle dolog lesz.
„Volt olyan, aki azt írta, hogy az Attila már vissza is ment a feleségéhez, és utána felhívtak, hogy ez igaz-e. Hát, mondom, hiszen épp ti írtátok, én tudjam?” – mondja, ekkora viszont már nem feldúlt a hangja, amiből arra következtetünk, hogy amennyiben tényleg nem csak színházi promó a szerelmük, akkor valóság, ráadásul békés.