Öt Megasztár, két Csillag születik, egy X-Faktor. Néhány év alatt nyolc elóadót kapott Magyarország a tehetségkutatóknak köszönhetően, az előadók felét az országhatárokon túlról. Végleg kifújtunk a tehetségekből házon belül.

Mindenféle nemzetrombolástól, országegyesítéstől mentesen, pusztán a tényeket rögzítve megnéztük, hogy honnan érkeztek az utóbbi néhány évben elszaporodott hazai tehetségkutatók győztesei. Az eredményen nem lepődtünk meg, az összesen nyolc győztes fele a határainkról túlról érkezett, ezzel is bizonyítva, hogy jó ötlet volt úgy alakítani ezeket a versenyeket, hogy bárhonnan lehet rájuk jelentkezni.


Tehetségkutató térkép nagyobb térképen való megjelenítése

A Megasztár volt az első népszerű tehetségkutató a magyar kereskedelmi televíziózás nem túl hosszú történetében. Az első két évadban csak az országhatárokon belülről lehetett szavazni. Ennek megfelelően az elsőt a tapolcai Tóth Vera, a másodikat a szolnoki Molnár Ferenc Caramel nyerte meg.

A harmadik szériától kezdve azonban már nagyjából bárhonnan be lehetett nevezni, szavazni is lehetett a környező országokból, azóta csak olyan győztese volt a Tv2 tehetségkutatójának, aki a határainkon túl született. A harmadik Megasztárt a verbászi Rúzsa Magdi nyerte, a negyediket a New Yorkban született Király Viktor, az ötödiket pedig a nagyváradi Tolvai Renáta.

A Megasztárokkal párhuzamosan elindultak a tehetségkutatók az RTL Klubon is. Először a Csillag Születik jött 2007-ben a Megasztár harmadik és negyedik szériája között. Ezt a kis mesemondóként elhíresült, csantavéri Utasi Árpád nyerte meg. Az RTL Klub műsora után a Tv2 lenyomta a negyedik Megasztárt 2008-ban, ami után 2009-ben következett az RTL Klub Csillag születik 2 című szériája. Ezt a versenyt a budapesti születésű Tabáni István nyerte meg.

Végül jött a nagy összecsapás, a Tv2 nekieresztette a Megasztár ötödik szériáját az RTL Klub frissen induló X-Faktorának. Az X-Faktorban a budapesti születésű, de családjával Veszprémben élő Vastag Csaba győzött.

A nagy tanulság elmarad, csak jegyezzük fel az érdekesség kedvéért, hogy a tízmillió szakértő és tehetség országában, azokban az években, amelyekben bárhonnan lehetett jelentkezni a tehetségkutatókba, hat versenyből négyben olyan versenyző nyert, aki a határokon túlról érkezett.