Melyik celebről volt szó a legtöbbet 2010-ben a világban? Igen, Lady Gagáról. A művésznő 2009-ben robbant be a köztudatba, és a 2010-es évet egyes egyedül, szőröstül-bőröstül ő nyelte le és vitte haza. Visszatekintünk a Gaga-jelenség második évére, és megpróbáljuk úgy összefoglalni, hogy miről is szólt ez az egész, hogy azt soroljuk, hogy Lady Gaga mi nem volt 2010-ben.

1. Lady Gaga NEM szexi

Lady Gagát gyakran az új Madonnaként emlegetik, és okkal. Szinte az egyetlen dolog, amiben a mostani Stefani Germanotta nem emlékeztet a 25 évvel ezelőtti Madonna Cicconéra, az az, hogy amíg a popkirálynő produkciója mindig is pezsgett az erotikától, addig Lady Gagában az égvilágon semmi szexi nincs.

Az egyik legérdekesebb dolog az énekesnővel kapcsolatban az, hogy bár néha úgy csinál, mintha a szexről beszélne, még az Alejandro klip ágyban vonaglós jelenetei is inkább félelmetesek meg erőszakosak, mint vágykeltőek. Lady Gaga nem egy szép nő, és bár rengeteget vetkőzik, az egészben általában nincs semmi erotikus. Szexszel mindent el lehet adni, de Lady Gaga bebizonyította, hogy van, amit szex nélkül is el lehet.

2. Lady Gaga NEM megkerülhető

Lady Gaga eddigi egyetlen rendes albuma még 2008-ban jelent meg. Ezt 2009. őszén megtoldotta plusz nyolc számmal, de idén új muzsika nem is került ki a keze alól. Ennek ellenére így is mindig mindenhol ott tudott lenni, és a húsdressztől a döbbenetesen hosszú turnézásig minden eszközt megragadott, hogy legyen miről írnia vele kapcsolatban az újságoknak.

Aki nem tudja, hogy mi történt Lady Gagával 2010-ben, amellett - pop- és celebszempontból legalábbis - szinte teljesen elment ez az év. Persze hogy ezzel sokat veszített-e, az már más kérdés.

3. Lady Gaga NEM ismerős

További csodálatra méltó dolog: bár folyamatosan Lady Gaga fotóival bombáz magunkat a média, ezeken a képeken maga az énekesnő mindig szinte elbújik jelmezében. Imádja az arcot takaró ruhadarabokat és kiegészítőket, a maszkszerű sminket, az álruhának is beillő parókákat.

Ha holnap Lady Gaga ülne ön mellett a villamoson normális ruhában és hajjal, kizárt, hogy felismerné. Extrém stílusát nagyon jól ismerjük, de maga a nő, az arc nem igazán ismerős, még két év elteltével sem.

4. Lady Gaga NEM ismert

Ugyanezt ráadásul magánéletével kapcsolatban is meg tudta csinálni. Egyfolytában róla van szó, mégsem tudunk róla semmit. A hagyományos celebek magánéletük ballépéseivel adnak témát az embereknek, lásd mondjuk Mel Gibson megőrülését vagy Lindsay Lohan börtön-sztoriját. Lady Gaga valószínűleg már önmagában attól zseni, hogy két éve úgy tud a lehető legfényesebb rivaldafényben tündökölni, hogy közben saját személyiségéből és magánéletéből semmit sem mutat meg. Nem szerelmes, nem él együtt senkivel, nem is szakít senkivel, nem balhézik, nem forgat reality-t, nem tartóztatják le és nem szivárogtatja ki saját házipornóját.

Lady Gaga a szó klasszikus, szinte idejétmúlt értelmében véve sztár: nem magánélete kiteregetésével tartja izgalomban közönségét, mindezt abban a korszakban, amikor a magánélet kiteregetése gyakorlatilag kötelezőnek, illetve elkerülhetetlennek számít ebben a szakmában.

5. Lady Gaga NEM utánozható

Sokan megpróbálták ezt utána csinálni, de sehogyse megy senkinek. Ahogy Lady Gaga kitalálta magának ezt a nevetséges, szürreális személyiséget, és saját magánember énjét tökéletesen és hátborzongatóan izgalmasan eltüntette mögötte, azt a XXI. században eddig csak ő tudta megcsinálni.

Vannak olyanok, akik Lady Gaga példájából kiindulva azt hiszik, hogy a popszakma újabb houdinijévé váláshoz elég annyi, hogy az ember gyomorforgatóan szarul öltözik, de az ilyenekből csak egy-egy ciki tejvajposzt lesz egy unalmas hétköznapra, nem pedig pontokba szedett nagycikk az év végére.

6. Lady Gaga NEM unalmas

És pont ettől olyan lenyűgöző az egész Lady Gaga-jelenség. Az összes többi mai popprodukció közepében ott van egy dúsgazdag és kissé tébolyult személyiség, remélhetőleg még a szimpatikusan neurotikus fajtából, akiről a Twitter-korszakban pontosan tudjuk, mikor melyik luxusétteremből hozatja helikopterrel a homárt magánjachtjára. Ezeknek a személyeknek az életstílusa éppen azért lenyűgöző, mert annyira különbözik a miénktől. Viszont rejtélyes vagy izgalmas nincsen semmi az egészben. Mivel túl sok mindent tudunk róluk, egyszerűen csak utáljuk és/vagy irigyeljük őket.

A Lady Gaga-jelenség közepéről azonban hiányzik ez a celebszemélyiség, és talán pont ez népszerűségének kulcsa: mindenki azt képzel oda, amit, akit szeretne. Például akár saját magát is odaképzelheti. Lady Gaga legalábbis azt üzeni folyamatosan, hogy ő pont ezt várja közönségétől. Hogy képzeljék oda magukat.

7. Lady Gaga NEM mond igazat

Aki ott volt a koncerten, az jól tudja, mi Lady Gaga agybajig sulykolt üzenete: én is egy béna, ronda, kiközösített szerencsétlen voltam, mégis ekkora sztár lettem. Tehát ne keseredj el, ha te most vagy béna, ronda, kiközösített szerencsétlen, mert csak hinned kell magadban, és egyszer majd te is megtalálod a saját színpadodat, amin te is tündökölhetsz majd önmagadként. Ugyanúgy, ahogy ezt Lady Gaga teszi most. És mindenki, aki most kinevet téged, akkor majd ott áll a színpadod előtt és irigykedve tapsol majd neked.

A baj ezzel egyrészt az, hogy jól tudjuk, hogy úgyse lehet mindenkiből sztár. A sztárságnak a lényege a többiek fölé való felemelkedés; ha mindenki sztár, akkor senki sem az.

8. Lady Gaga NEM Stefani Germanotta

Másrészt hiába mondja Lady Gaga, hogy vállaljam fel bátran önmagam és híres leszek, amikor nyilvánvalóan ő sem azzal lett híres, hogy önmaga volt. Pont az előbb állapítottuk meg, hogy az nem is derül ki a produkcióból, hogy igazából ki vagy milyen ember ez a Lady Gaga.

Ha ő annyira önmaga szeretett volna lenni, hogy lehet, hogy produkciója mégsem róla, Stefani Germanottáról szól? Ez az énekesnő a színpadon nem önmaga, hanem egy lenyűgözően üres és határozottan tulajdonságok nélküli szerepet játszik. Lady Gaga szerepét.

9. Lady Gaga NEM gyerekeknek való

Abból, hogy a produkció fülbemászó popdallamokkal operál, viszont hiányzik belőle az erotika, az következne, hogy ez az ideális termék gyerekek számára. Láttunk is rengeteg kiskorút a koncerten, de nem lettünk volna kísérőik-felügyelőik helyében annál a résznél, amikor Lady Gaga megfürdött az angyalszökőkútból bugyborékoló vérben, vagy amikor férfitáncosai egymás ágyékát markolászták.

Ráadásul az egész produkció rideg, baljós, félelmetes, abszurd. Ami egy felnőtt számára tökéletesen visszhangozza Lady Gaga személyiségének személytelenségét, de egy tíz éves gyereknek ez talán még kicsit túl embertelen.

10. Lady Gaga NEM modern

Az egykori Stefani Germanotta ezzel a hanggal a XXI. század gyermekeként valószínűleg gond nélkül eljuthatott volna bármelyik szabadon választott tévés tehetségkutató döntőjéig. Ő mégis a hagyományos utat választotta, ráadásul egy olyan elérhetetlen, titokzatos, emberentúli sztárt kreált magából, amilyenek a reality-dömping előtti korszak klasszikus sztárjai voltak, mint amilyen mondjuk David Bowie volt a ’70-es években, vagy Michael Jackson a ’80-asokban.

Ebből a szempontból Lady Gaga egyáltalán nem halad a korral, sőt, kifejezetten ódivatú, ahogy előadja magát. Vajon ez azt jelenti, hogy lassan véget ér a megalázott, hétköznapi celebek korszaka, vagy Lady Gaga egyszerűen csak egy utolsó dinoszaurusz, akinek elődjei kipusztulása után még sikerült kikelnie egy visszamaradt tojásból? Meglátjuk. Valószínűleg nem 2011-ben, de meglátjuk.