A színésznőnek nyaklánclopás vádja miatt kellett bíróság elé állnia szerdán. Lohan egyszerű mégis kihívó fehér ruhát viselt a tárgyaláson, ahol a bíró figyelmeztette, neki is követnie kell a törvényeket, ahogy mindenki másnak. A rövid tárgyalás alatt kiszabták rá az óvadékot is.

A színésznő szerda délután egy óra nyolc perckor, egyszerű, fehér de meglehetősen rövid Kimberly Ovitz ruhában, fekete tűsarkú cipőben és hatalmas napszemüvegben lépett a Los Angeles-i bíróság épületébe – írja kimerítő részletességgel a Us Magazine. Lohannak azért kellett ezúttal bíróság elé állnia, mert január 22-én fizetés nélkül vitt el egy 2500 dolláros nyakláncot a Kamofie & Companyból, amit végül utólag visszaküldött.

Elneveti magát a tárgyaláson

A tárgyalás nem tartott sokáig, kevesebb mint negyed órával azután, hogy megjelent a bíró, Keith Schwartz is a teremben, Lohan próbaidejét visszavonták, és 40 ezer dolláros (kb. 8 millió forintos) óvadékot tűztek ki az ügyében. Húszezret az ékszerlopási ügy miatt, húszezret pedig azért, mert megsértette próbaidejének feltételeit. A következő tárgyalás február 23-án lesz.

"Nem különbözik senkitől, ezért kérem, ne tegye próbára a szerencséjét. Azt mondom magának, meg fognak változni a dolgok" – figyelmeztette a színésznőt a bíró. "Megértette, amit mondtam?" – kérdezte végül. Az egyik szemtanú ugyanis a Us Magazine-nak azt mondta, hogy Lohan néha elmosolyodott, néha pedig el is nevette magát a rövidke tárgyalás alatt.

Cselezés a börtön miatt

A TMZ információ szerint Lohan retteg attól, hogy megint börtönbe kell vonulnia, ezért az ügyvédje, Shawn Chapman Holley megpróbál vádalkut kötni az ügyében. Emellett korábban arról tájékoztatta Holley az ügyészeket, hogy Lohan a hazugságvizsgálót is bevetné, hogy bizonyítsa ártatlanságát, ő ugyanis azt állítja, hogy kölcsönkapta az ékszert, és nem ellopta.

Az ügyészek viszont állítólag hamar elvetették ezt az ötletet, mert nem hisznek abban, hogy a poligráfos hazugságvizsgáló valóban tudományos eszköz lenne. Azt is hozzátették, hogy szerintük meghatározó számú bizonyíték áll rendelkezésükre, hogy bizonyítsák Lohan bűnösségét.

A híresség egyébként a vitatott eset után megpróbált már kibékülni a céggel. Akkor személyesen szállított nekik virágot, de az üzletvezetőket ettől kirázta a hideg, és csak annyit ért el, hogy ezután sehogy nem léphet kapcsolatba a céggel – számolt be róla a TMZ.

Mentő eset korábbról

A január 22-i állítólagos nyaklánclopás előtt négy nappal a színésznő egy gyémánt fülbevalóval a fülében sétál ki majdnem ugyanabból az üzletből, de meglepő módon ez az eset még a segítségére is válhat – írja a TMZ.

Lohan felpróbált egy pár arany- és gyémántfülbevalót. Az egyik darabot kivette a füléből, a másikat viszont benne hagyta, míg vásárolgatott. "Összeszedte a dolgait, és fizetés nélkül akarta elhagyni az üzletet, A haja az egyik oldalra volt átdobva, hogy takarja a fülbevalót" – áll a rendőrségi jelentésben. Az eladó megállította, és emlékeztette, hogy még mindig viseli a fülbevalót. Lohan erre felnevetett, beismerte a hibáját, kivette az ékszert, és visszaadta.

Az ügy azért lehet a celeb segítségére, mert a saját fülbevalóit az üzletben felejtette volna, amik drágábbak voltak, mint amivel kisétált volna az ékszerboltból. Az ismerősei pedig tudják mennyire szórakozott, alap dolgokat is állandóan elfelejt – írja a TMZ.

Szexi mint Sharon Stone az Elemi ösztönben

Az egészen egyszerű, fehér Kimberly Ovitz ruhát a TMZ információi szerint tudatosan választotta Lohan a február kilencedikei tárgyalásra, ugyanis ártatlanságát szerette volna kifejezni vele. Nem felejtik el megjegyezni azt sem, hogy valamennyire hasonlít ahhoz a ruhához, amit Sharon Stone viselt az 1992-es Elemi ösztön legendássá vált kihallgatási jelentében.