"Van olyan interjú, amit egy évig kell szervezni, és van olyan is, amiről csak a helyszínen derül ki, hogy meglesz-e. Ilyen volt például a burmai interjúnk, az ellenzéki politikus U Win Tinnel" – mondta S. Takács András, az On The Spot ismeretterjesztő műsor egyik kitalálója és újságírója. A burmai anyagot később átvette a BBC és CNN is, úgyhogy a 23 éves S. Takács és párja, a 30 esztendős Cseke Eszter nemzetközi hírű újságírók lettek, mellesleg pedig rengeteg díjat bezsebeltek az utóbbi időben. U Win Tin egyébként a Béke Nobel-díjas Aung San Suu Kyi főtanácsadója volt.
Ahogy kezdődött
"Osztálytársak voltunk az egyetemen, aztán barátok lettünk, majd Berlinben csináltunk közösen egy interjút Wim Wenders filmrendezővel. Akkor dolgoztunk először két kézikamerával, és láttuk, hogy Wenders másképpen reagál, mint a több ezer interjúban, amit korábban adott. Egy félórásra egyeztetett forgatásból így lett félnapos" – emlékeztek vissza a kezdetekre. "Ez ösztönzött minket arra, hogy kipróbáljuk a módszert terepen is. Andris akkor kapott Prima Junior Díjat a cikkeiért, az azzal járó pénzből elutaztunk Gázába. Csináltunk egy próbarészt a suli mellett, megvágtuk, és letettük néhány tévécsatorna portáján" – tette hozzá Cseke Eszter.
"A Spektrumtól is jelentkeztek, Gáza lett az első része a sorozatnak. Le kellett adnunk kilenc helyszínt kidolgozott szinopszissal, aztán mehettünk forgatni. A műsor alapötlete, hogy emberi történeteket keresünk a hírek mögött" – mondta S. Takács. "Nyilván azóta egy csomó minden változott. Remélem, megtanultunk történetet mesélni, meg kicsit ügyesebbek is vagyunk" – magyarázta Cseke. Mint mondták, addig szeretnék csinálni, amíg érdeklődés van – bennük és a nézőkben. A formátum fejlesztésére is vannak persze ötletek, és rengeteg helyszín van, amit szívesen megmutatnának közelebből.
Ahogy alakulgat
Most éppen Kairóban vannak, aztán az idegenlégióval is szeretnének forgatni, de nyilván nem mondhatnak el mindent, mert talán veszélyeztetnék a forgatást. Esztert brutálisan molesztálták, mindkettőnket majdnem agyonnyomtak, úgy kellett kimenekíteni a tömegből – írták nemrég a blogukban. Mint kiderült, általában két hetet töltenek egy országban, folyamatosan felfedeznek, a helyiek között, velük élnek, néha náluk alszanak, az amerikai katonai sátortól az etióp törzsi kunyhóig. Pihenésre viszont ilyenkor nincs sok idő, keményen végigdolgozzák a két hetet. Tavaly 27 országban voltak, amikor pedig nyaralni mentek, a Sínai-félszigetet választották, kis nádkalyibákban laktak, nomád körülmények között, beduinokkal.
"Ha a külügyminisztériumok figyelmeztetéseire hallgatnánk, akkor nem utaznánk sehova. Általában nem olyan veszélyesek ezek a helyek, mint ahogy leírják őket" – mondták. "Az ember próbál tájékozódni, hogyan reagálnak az ottaniak, ha megjelenik egy nemzetközi újságíró. Vannak haditudósítók, akikkel fel lehet venni a kapcsolatot, mert segítenek. Itthon elolvasol mindent, amihez hozzájutsz, a helyszínen is megismerkedsz egy csomó emberrel, és még az indulás előtt kell találnod egy megbízható láncszemet, akit fixernek hívnak, aki segít a szervezésben és tolmácsol, ha kell. Ő ismeri a helyi viszonyokat" – magyarázták, hogyan néz ki az előkészítés.
Ebből is látszik, hogy próbálnak minél több mindent megtervezni, de ahogy említették, sok minden csak a terepen alakul ki. "Iránban éreztük, hogy gyorsan le kéne lépni, Burmában sem volt másképp. De az is előfordult, hogy egy aknamező előtt visszafordultunk, nem mertünk átkelni a határon. A mauritániai riportunkat például nagyon megnehezítette, hogy az al-Kaida éppen a hadsereggel háborúzott, kíséret nélkül sehova nem mehettünk. Ciszjordániában gumilövedékkel, könnygázgránáttal és bűzgránátokkal lőtték az embereket. Ez egy kiszámítható helyzet volt, de a lényeg nekünk sosem a veszély, hanem a történet, csak hogy elmeséljük, vállalnunk kell némi rizikót" – mondta Cseke. A szülők persze nagyon aggódnak.
Emberek a sztori mögött
"Engem gyomorrontás csak fejlett repülőtéren ért, pedig volt, hogy Etiópiában az eritreai menekülttáborban egy esküvőn kézzel ettem pörköltet és semmi bajom nem lett. Mauritániában is több olyan étteremben voltunk, ahol mindenre rászálltak a legyek, a húst órák óta sütötte a nap, de ha nem eszünk, a helyiek megsértődnek, és sosem nyílnak meg nekünk" – mondta Cseke. "Egyébként néha az ember a stressztől lesz beteg. Amikor kijöttünk Iránból, nagyon boldogok voltunk, hogy megúsztuk. Andrisnak, noha semmi olyat nem evett, három napig ment a hasa" – tette hozzá.
Ahogy Cseke elmondta, a legnagyobb érzelmi sokkot az jelentette, amikor Dél-Afrikában nyolc-kilenc napot töltött két gettóban. "Mindig este kilenc után indult be az élet, úgyhogy éjjel háromig-négyig dolgoztunk. Minél többet voltam a gengszterekkel, annál többet meséltek magukról, volt olyan beszélgetés, ami után a fixerrel együtt sírtunk. Nagyon megviselt, de ez valahol pozitív, mert azt jelenti, hogy hatottunk egymásra" – magyarázta. Mint mondták, van, amikor szeretnek hazajönni, és van, amikor kifejezetten nem. Mindenesetre a Való Világot nem nézik.