Rendületlenül igyekszik megtartani tinikurva-imidzsét a 17 éves feltörekvő énekesnő, ám a Gossip Girlben feltűnt Momsen dolgát megnehezítik az amerikai médiatörvények, amelyek miatt még egy tisztességeset sem villanthat. Az énekesnő ezért igyekszik kreatívan kihasználni erősen korlátozott lehetőségeit, de miután a ragtapasszal finomított mellvillantást már lelőtte, mostanra csak a fekete forrónadrággal fedett feneke jöhetett szóba. Na meg egy provokatív póló, I Fuck For Satan (A sátánért dugok) felirattal.

A karrierjét villantásokkal és polgárpukkasztással megerősíteni kívánó Taylor Momsen minden alkalmat megragad a közönsége és/vagy az amerikai szülők megbotránkoztatására, de arra már ő is rájött, hogy hiába lázad villantással a szigorú médiatörvények ellen, a lapok nem fogják közölni a képeket, ellenkező esetben ugyanis eljárás indulna ellenük gyermekpornó vádjával. Momsen ezért most már csak okosan villant, és keveset, sőt, leginkább semmit, mert azt, ugye, nem lehet. A wannabe énekesnő a napokban Torontóban koncertezett bandájával, a The Pretty Wreckless-szel, és ezúttal sem volt sokkal visszafogottabb, mint eddig. A fellépésre erős sminkkel, platformcipőben, fekete forrónadrágban és harisnyában, valamint I Fuck For Satan (A sátánért dugok) feliratú pólóban érkezett - írja az Egostatic.

Már óvatosan villant

A koncertről készült fotók tanúsítják, hogy a 17 éves énekesnő a látványra fekteti a hangsúlyt: provokatív pólójára és erős sminkjére egy bedőléssel erősített rá, ami, tekintettel a korára, még a villantásbiztossága ellenére is hőbörgést válthat ki a prűd amerikai szülőkből. Ezen és a teste tapogatásán kívül mást ezúttal nem mutatott fel Momsen, aki nemrég elismerte, tisztában van azzal, hogy őrült. Ezért, és a tinikurva-imidzsért a szüleit hibáztatja, mondván miattuk nem volt gyerekszobája.

Bár Momsen torontói provokációja meg sem közelíti a celebbé válás alapkövetelményeit, az énekesnő a maga módján igyekszik mindent bevetni a siker érdekében. A hírverés kedvéért beszélt már a szexuális szokásairól, osztogatott életviteli tanácsokat a fiataloknak, és majdnem mellbimbót is villantott. De borzolta már az amerikai szülők idegeit pornóscipővel, blaszfémiával, kurvás harisnyatartóval és fegyveres címlappal is.