Kylie Minouge Budapestre is ellátogatott 2008-as turnéjával, de a 2010-es, Aphrodite című albuma nyomán három hete indult, Les Folies alcímű koncertkörút elkerüli kelet-Európát. Rutinból, szakmai érdeklődésből vagy ebben a korban már vállalhatatlan rajongásból (mire fogjuk?) Milánóban azért ennek ellenére elmentünk megnézni őt. Alább megpróbáljuk szavakban visszaadni az élményt.

A mennyben kevesebben vannak

Ugyanabban a milánói stadionban volt a Kylie-koncert, ahol decemberi budapesti Monster Ball után volt szerencsénk másodszor is megtekinteni Lady Gagát. Az érkezés annyiban kellemesebb volt most, hogy idő közben elkészült a Milanofiori Forumig eljutó metrószakasz, így nem kellett rendszertelenül közlekedő transzferbuszokra felzsúfolódni, annyiban azonban kellemetlenebb, hogy benn a helyszínen a hivatalos koncertkezdés előtt fél órával decemberhez képest alig lézengett valaki.

A lelátó tetején elhelyezkedő legfelső, ülőhelyes szektorok, amikben a Monster Ball alatt egy gombostűt se lehetett leejteni, most zárva voltak, és a küzdőtér is csak nagyjából kétharmadig telt meg. A koncert alatt nyoma sem volt a Lady Gagát kísérő hisztériának, a többség egész végig illedelmesen ült a székén, illetve álldogált a helyén. A dolog az egyik oldalról kissé meglepő: Kylie Minogue ezek szerint már nem feltétlenül tud megtölteni egy közepes méretű stadiont, még akkor sem, ha az ülőhelyek egy jó részét meg se próbálják eladni. A másik oldalról azonban várható volt: az utóbbi években minden Lady Gagáról szólt, a 42 éves ausztrál énekesnő nyilván nem tudja már ugyanazt az érdeklődést kiváltani. Pedig, meg kell hagyni, megpróbálta.

Ha egy pillanatra maradunk még az összehasonlításnál (elég nehéz tőle elszakadni manapság ebben a műfajban): Lady Gaga szörnyekkel, vérszökőkúttal és okádós háttérvideókkal egy nyomasztóan sötét és pokolian ijesztő világot teremtett. Kylie Minogue koncertje ezzel szemben kifejezetten a mennyországot, a paradicsomot, az istenek lakóhelyét, nevezzük akárminek, a lényeg, hogy a pokol egyértelmű ellentétét állította színpadra. Galériánkban van néhány fotó a koncert előttről, alattról és utánról, kattintson a képre!

A világ legjobb Kylie-poénja

Nem hiába nevezték el Afroditéról az albumot és az egész turnét is. Kylie a szerelem és a szépség istennőjeként Vénusz születését idéző módon egy kagylóban jelenik meg a koncert elején az ógörög oszlopokkal és timpanonnal díszített háttér előtt. A következő két óra gyakorlatilag komplett katalógust ad ezen monda- illetve kultúrkör kliséiből: megjelennek a gladiátorok, aranyozott szekeret vontat a rabszolgamenet, van kígyóhajú Medúza és nyilazó Kupidó, előtűnik az Olümposz csúcsán ejtőző istenek közönsége, egy Ikarusz-szerű angyal is ellebeg a közönség feje fölött, sőt a “how does it feel in my arms” (“milyen érzés a karjaimban lenni?”) refrénnel rendelkező slágerhez Kylie nyolckarú polippá változik át, ami valószínűleg az énekesnő pályájának eddigi legütősebb poénja.

Természetesen a közönségben nem volt helye olyan személynek, akit zavar az a tény, hogy a popnak ez az ágazata kizárólag klisékből és giccsből építkezik, viszont a sok kiszámítható dolog ellenére a koncertet mégis sikerült egy döbbenetes és váratlan látványelemmel zárni. Az All the Lovers klipjének emlékezetes emberpiramisát egy forgó víziszökőkútként állították a színpadra, amihez foghatót - és ezt mint veterán poprevü-látogató mondom - én még nem láttam. A spriccelő szerkezetekre állítólag 25 millió dollárt költöttek, hát az összeg az utolsó centig fent van a színpadon.

Spriccparty a mennyben

Már önmagában a vízsugarak popkoncerten való használata is eredeti ötlet volt a Britney Spearshez is elszegődött William Bakertől, de a 20-as évek stílusában megvalósított szinkronúszós finálé egyszerűen minden várakozást felülmúl. A díszlet egyébként olyan hevesen spriccel, hogy a színpad és a két kifutó által közrefogott háromszögbe jegyet váltó nézőknek törölközőt és esőkabátot is adtak.

És ha már a cseppeknél tartunk – az énekesnő, akinek a jobb szemöldöke mintha permanensen felcsúszott volna az utóbbi időben, nemrég egy interjúban a rákkal való küzdelmére emlékezve elsírta magát. Az alábbi riport a koncert leglátványosabb pillanatait is megmutatja, érdemes belenézni.

Az ámuló közönségben egyébként ott volt a turné ruháit megalkotó tervezőpáros két tagja, Domenico Dolce és Stefano Gabbana is. Kylie Minogue az egyik szám után hosszas beszédben méltatta őket és odament köszönni, még külön a Come Into My Worldöt is elénekelte nekik, majd a hírek szerint az előadás után együtt mulattak Gabbanáék Gold nevű szórakozóhelyén. Ennél meghatóbb volt azonban egy másik hasonló gesztus: a Cupid Boy című szerelmes dal gigantikus háttérvetítése az énekesnő barátját, Andrés Velencosót mutatta. Hiába, egy Kylie Minogue így vall szerelmet: azt énekli kedvese tízméteresre kinagyított, egy stadionnyi embernek levetített meztelen videójának, hogy “a mennyben érzem magam, amikor megérintjük egymást”.

Igen, a mennyben. Ott játszódott az egész műsor.