Összesen hatvan napot töltött a müncheni és a római börtönben a volt honvédelmi miniszter lánya, aki az időt gondolkodással és jegyzeteléssel ütötte el, hogy aztán archivált érzéseit előszedve megadja régóta készülő könyvének gerincét. Sajtósa szerint nindzsaként küzd, és úgy tűnik, a börtön egyáltalán nem marta szét a lelkét, ami többek között annak is köszönhető, hogy az előzetest végig jó körülmények között, rács nélküli cellákban töltötte, és még vegetáriánus menüt is kapott. Az ügyében jövő hét pénteken hirdetnek ítéletet Magyarországon, ügyvédje szerint bárhogy is dönt a bíróság, vállalja a következményeket.

„Nem gondolom, hogy Györgyi terápiacéllal vágott volna bele a könyvírásba, nem hiszem, hogy menekülni akar. Semmit sem változott, ugyanúgy pörög, mint korábban, és sokat foglalkozik a kutyájával, Maffiával, aki nagyon hiányzott neki” – mondta a Velvetnek Keleti Györgyi sajtósa és közeli barátja, Wandracsek Tamás, aki a modell készülő könyvének munkálataiban is részt vesz. „A könyve már régóta készül, egyrészt azért, mert szerette volna rendbe tenni, ami körülötte folyik a médiában, másrészt, hogy a rajongói is megismerjék a történetét. Persze, ez a kis külföldi 'turné' nem volt belekalkulálva, de ettől lesz teljes a könyv, ami várhatóan május végén jelenik majd meg."

"Úgy éli meg, mint ha egy nindzsa lenne"

Wandracsek Tamás elmondta, nem hiszi, hogy a volt honvédelmi miniszter lánya hirtelen, váratlanul összeomlana. „Arra számítottam, hogy egy megtört nőt kapunk vissza, ehelyett remekül van, még hízott is három kilót. Vártam, hogy sokkot kap, de láthatóan ez nem következett be. Ő úgy éli ezt meg, mint ha egy nindzsa lenne – mondta a sajtósa, majd hozzátette: ebben nagy szerepe lehet annak, hogy mind a müncheni, mind a római börtönben jó körülmények uralkodtak, a rács nélküli cellákban még LCD tévé is volt. Keleti Györgyi a póthaját is megtarthatta, és mivel vegetáriánus, ennek megfelelő menüt kapott. Wandracsek egyben cáfolta azt a hírt, hogy a modell AIDS-es fogvatartottakkal lakott az intézményben, és elmondta, az olaszországi börtönben négy másik nővel osztozott a cellán, mindannyian más-más országból kerültek oda.

„Nem levelezget velük, nem cseréltek e-mail címet, az az időszak nem a barátkozásról szólt, ott amúgy is jönnek-mennek az emberek” – cáfolta a híreket Wandracsek, és egyúttal leszögezte, Keleti Györgyi nem bujkál, csak elege lett a körülötte csapott felhajtásból, vissza kell állnia a normális ritmusra. „Az első napokat azzal töltötte, hogy visszarázódott az életbe, átolvasgatta a róla szóló cikkeket, és visított a nevetéstől, mert olyan dolgok jelentek meg, amik köszönőviszonyban sem voltak a valósággal.” A börtönökben töltött idő alatt sokat jegyzetelt és átgondolta a rokoni, baráti kapcsolatait, majd arra jutott, a szülei mindennél fontosabbak számára. „Sokkal közelebb került a a családjához, mert rájött, hogy ők azok, akikre mindig számíthat, akik mellette vannak. Ez most is beigazolódott."

Keleti Györgyi nem zárkózik be

Távolléte alatt több száz örvendő levelet kapott ismerősöktől, barátoktól, mocskolódó üzenetekkel ezúttal nem találták meg. „Nem zárkózik be, éli az életét, vásárolni megy, és a barátaival is találkozik. Szerencsére a történtek nem viselik meg annyira, mint gondoltuk” – mondta a sajtósa. Wandracsek Tamástól azt is megtudtuk, hogy a hírekkel ellentétben Keleti Györgyit nem munkaügyi papírok intézése közben, hanem egy igazoltatás során vették őrizetbe a müncheni rendőrök. A modell ellen jelenleg sem magyar, sem európai elfogatóparancs nincs érvényben.

Ügyében jövő hét pénteken hirdet ítéletet a bíróság. „Ha az ítélet jogerőre emelkedik és végrehajtható, akkor a döntést megküldjük az olasz hatóságoknak, és kérelmezni fogjuk, hogy szüntessék meg az eljárást, ugyanis senkit sem lehet kétszer elítélni ugyanabban az ügyben” – mondta lapunknak dr. Gerencsér András, Keleti Györgyi ügyvédje.