A tizennyolc éves Barta Zsanett nyerte idén a Miss Alpok Adria szépségversenyt, úgyhogy váltottunk vele néhány szót. A fiatal lány most készül az érettségire, nagyon jó matekból, és a Műszaki Egyetemre szeretne bekerülni. Amikor viszont azt mondta, hogy a magánéletéről nem szeretne nyilatkozni, akkor elkerekedett a szemünk. Nem tudjuk, honnan tanulta el ilyen fiatalon ezt az ordas nagy, mutyizós közhelyet, de csak a magyar celebvilágot tudjuk ezért hibáztatni.

A koronát a tavalyi győztes Halász Beatrixtól kapta Barta, aki egy szlovák és egy olasz lányt előzőtt meg a szlovákiai Patincén rendezett versenyben. "Én inkább szépségversenyzőnek nevezném magam, mint modellnek, nem vagyok leszerződve egyetlen modellügynökségnél sem, és néha ha modellkedem azt is a szépségversenyek miatt." Mint mondta, az első versenyére kábé két éve nevezett be, mert úgy érezte, hogy lenne esélye helyezést elérni. "Utána úgy gondoltam, hogy ha valaki sikeres valamiben, azt nem érdemes abbahagyni."

A tizennyolc éves Barta Zsanett több kisebb versenyt is megnyert korábban, például volt Berekfürdő Szépe, Cserkeszőlő Szépe, Tiszaliget Szépe, illetve Jéghercegnő. "A legbüszkébb a Miss Alpok Adria-sorozatra vagyok, ahol sikerült megnyernem először a Jász-Nagykun-Szolnok megyei döntőt, ami tavaly óta egybe van vonva a Tisza-tó Szépe versennyel. Ezután az országos döntőt, és végül a nemzetközit is."

Észbontó versenyzés

"Fantasztikus érzés, hogy egész Magyarországot képviselve a nemzetközi döntőn is el tudtam hozni a koronát, főleg, hogy tavaly is magyar lány győzött, és olyan, hogy magyar győztes után a következő évben is magyar nyerjen csak egyetlen egyszer volt, amikor Zimány Linda indult" - mondta. A rengeteg pátosz ellenére nincsenek példaképei a magyar modellek között. "Nehezebb úgy megnyerni egy nemzetközi versenyt, hogy előző évben is azonos nemzetiségű nyerte, de ha nem így lett volna, akkor is megtisztelésnek érezném Közép-Európa legszebbjének lenni, függetlenül attól, hogy előttem ezt kinek sikerült még megcsinálnia."

"Természetesen komolyan veszem a versenyeket, anélkül nem lehetne nyerni, de a tanulás is nagyon fontos. Most fogok érettségizni, és a BME építészmérnöki karára szeretnék bekerülni jövőre. Ha választanom kéne a szépségversenyek, és a tanulás között, a tanulást választanám, de egyelőre még elfér egymás mellett a kettő" – említette a Velvetnek a terveit. Egyelőre még nem tudja, melyik verseny lesz a következő, amin elindul, talán a Miss Hungary, vagy a Királynő.

Sokat matekozik

A fiatal szépségkirálynő jelenleg a Fazekas Mihály Gimnázium speciális matematika osztályában tanul. "Már kiskorom óta nagyon szerettem a matematikát, sikeresen szerepeltem matekversenyeken, komoly megyei, illetve országos eredményeim voltak, úgyhogy egyértelmű volt, hogy ezzel szeretnék foglalkozni a jövőben. Azt az iskolát akartam választani, ami ehhez a legnagyobb segítséget tudja nyújtani, ez pedig a Fazekas Gimnázium volt. Eleinte nehéz volt, mert én 150 kilométerre lakom Budapesttől, Kisújszálláson, és 14 évesen felkerültem a fővárosba, távol a családomtól, idegen emberek közé. Persze egyáltalán nem bántam meg ezt a döntést, imádom az iskolát is és Budapestet is."