A Való Világ 4 vasárnapi döntőjét zenés produkciókkal próbálták feldobni, de ahogy az egész este, ezek is kicsúsztak az egyébként profi RTL Klub irányítása alól. Gagyibbnál gagyibb számokat hallhattunk, de melyik volt a legrosszabb?

Ki volt a legrosszabb?

A Való Világ döntőjének unalmas önismétlését zenés produkciókkal akarta feldobni a csatorna, de inkább csak erőlködés lett a dologból, mint szórakoztatás. Kezdve VV Béci béna rapszámától egészen Delhusa Gjonig, aki a legegysíkúbb akciószínészekre jellemző mimikát varázsolt magának az estére.

Delhusa Gjon: A Szám

Kezdjük is Delhusa Gjonnal, hiszen az este során fellépő előadók közül neki van a legkomolyabb munkássága. Najó, a leghosszabb. Természetesen A Számát adta elő, méghozzá mimikanélküli Terminátorrá sminkelve, furcsa, parókaszerű frizurával, meg a mostanában róla levakarhatatlan Aviator szemüvegben.

Tóth Gabi - Ádok Zoli: A főcímdal

Delhusa playbackjénél valamivel jobb volt Ádok Zoli és Tóth Gabi produkciója, ami nem volt más, mint a műsor főcímdala, csak most nem egy főcímzenényi időben előadva, hanem teljes terjedelmében. Az előadás elég gyenge volt, de legalább Tóth Gabi ruháját lehetett nézni, hogy akkor kiesik-e belőle valamikor a melle vagy sem.

Young "VV Béci" G.: Legnagyobb

A műsorban bemutatkozott Young "VV Béci" G. is, aki, úgy néz ki, Majka útját szeretné majd bejárni a valóságshow után. Egy, a badboyzos Dükivel közösen készített rapszámmal jelentkezett, ami ügyes ötvözete volt David Guetta Sexy Chick, valamint a Gala Freed from Desire című örök klasszikusának. A számot táncosokkal adta elő, akik közé beállt a testvére, VV Gigi is. Az eredmény nehezen követhető színpadi káosz volt.

Király L. Norbert: Valahol elveszett

Felléptek még az RTL Klub másik nagy húzóágának, a tehetségkutatók felfedezettjei is. Az X-Faktorból megismert Király L. Norbert éneke már egyáltalán nem próbált meg dallamvilágokat követni, sima rekedt hőbörgés volt, mint amilyeneket tüntetéseken hallani. Közben persze a rá jellemző idétlen mozgása sem maradt el. A produkció egészen bizarr volt, és annak ellenére, hogy három percen keresztül hallgatva elég unalmassá válik ez a hörgés, még mindig talán ez volt a legélvezhetőbb.

Vastag Csaba: Gyerünk, szállj most fel

A nagydöntő eredményhirdetése előtt Vastag Csaba adta elő első slágerét, mi pedig csak remélni tudjuk, igazából nem lesz sláger, rosszat tenne a nyárnak, ha mindenhonnan ez a borzasztóan álnaiv - vagy csak simán bárgyú - szám szólna. Vastag Csaba ráadásul nagyon elénekelte a számot, ami a tehetségkutatósok legnagyobb hibája - ők mégis ragaszkodnak ehhez, mert az ilyen műsorok szerint akkor jó egy szám, ha nagyon eléneklik.