A testépítő Patti Davis nem először tett ilyet: korábban 42 évesen meztelenkedett a Playboynak. Miután edzője meggyőzte arról, hogy most sokkal jobban néz ki, ismét megszabadult ruháitól, ezúttal a More magazin kaphatta lencsevégre a Reagan család egykori fekete bárányát. Davis fiatalon drogfüggő volt, majd amikor rájött, hogy teste jobbat érdemel, rákapott a testépítésre.

Ronald Reagan most 58 éves lánya 1994-ben már levetkőzött a Playboy magazinnak, és most elérkezettnek látta az időt arra, hogy ismét meztelenül pózoljon. Patti Davis ezúttal a More magazinnak mutatta meg, hogy miért is jó, ha valaki leszokik a drogokról, és utána nagy figyelmet szentel annak, hogy formában tartsa magát. „1986-ban besétáltam a venice-i World Gym edzőterembe. Akkoriban nem sok nő járt oda, pár női testépítőt kivéve” – emlékezett vissza Davis, aki 34 évesen döntött úgy, hogy komolyan veszi a testépítést.

Bátorság!

“Nagyon konkrét elképzelésem volt arról, hogy milyen külsőt szeretnék, és bizony, hosszú út állt előttem” – mesélt a kezdetetkről a More magazinnak Davis, akit az edzőteremben Lisa Lyon testépítő meztelen fotója fogadott. „Ahogy nézegettem, rájöttem, hogy rá akarok hasonlítani. Magabiztosnak és büszkének tűnt, és az izomzata jól definiált és gyönyörű volt” - tette hozzá az egykori amerikai elnök lánya, aki akkor azt is elhatározta, egyszer szeretne olyan jól kinézni, hogy bátran megmutathassa meztelen testét. Mint elmondta, igen keményen dolgozott, de sokszor nem volt elégedett azzal, amit a tükörben látott. Ilyenkor megpróbálta meggyőzni magát arról, hogy igenis jól néz ki, semmi oka nincs kételkedni magában.

Már meg kellett volna halnia

Kapóra jött ehhez, hogy 42 évesen a Playboy felkérte egy meztelen sorozatra. “Nem akartam kompromisszumot kötni. Tudtam, annak ellenére, hogy az apám akkor már nem volt az USA elnöke, Reagan lázadó lányaként biztosan sok kritikát kapok majd, de nem igazán érdekelt. Nem azért vállaltam, hogy szembeszálljak a szüleimmel, csak magamért tettem. Meztelenül álltam a világ elé, úgy, hogy az is csoda volt, hogy egyáltalán még életben voltam. Én vagyok az élő bizonyíték arra, hogy nem is olyan könnyű meghalni, pedig tizenöt éves koromtól a húszas éveim végéig keményen dolgoztam azon, hogy ne maradjak életben túl sokáig. A legtöbb függővel így van ez egyébként” – vallja Davis. Ötvennyolc évesen még mindig nagyon sokat edz, és amikor a kick-box oktatója azt mondta neki, hogy most sokkal jobban néz ki, mint a Playboy-fotókon, úgy döntött, hogy ismét meztelenül áll a kamerák elé.

Csak egy kis arcfelvarrás

Davis azt állítja, hogy ugyan ötvenévesen volt egy arcfelvarrása, de nyaktól lefelé minden természetes rajta, semmilyen plasztikai beavatkozáson nem esett át. Persze most már más jelei is vannak az öregedésnek, de nem valószínű, hogy újra kés alá fekszik. „Nem kedvelem a könyökömet. A közeli képeken úgy látszik, mintha egy nagyon öreg emberé lenne. Persze plasztikai műtéttel meg lehetne oldani, de ez kicsit túlzásnak tűnik, a költségekről nem is beszélve. Tizenévesen és a húszas éveimben elég vad életet éltem, nem igazán érdekelt az egészségem, az életem. Kemény munkával és elszántsággal azonban sikerült úrrá lennem a helyzeten” – nyilatkozta Davis, aki most már kellően ügyel önmagára, tisztelettel bánik a testével.

Ki is Patti Davis?

Patti Davis Patricia Ann Reaganként látta meg a napvilágot 1952. októberében.  A színésznő és író a család fekete báránya, liberális elvei miatt gyakran került összetűzésbe konzervatív beállítottságú apjával. Ronald Reagan elnöksége alatt is köztudott volt, hogy Patti Davis - aki egyébként 15 éves korától húszas évei végig drogfüggő volt - milyen elveket vall: hogy többek közt elítéli az atomfegyverkezést, és támogatja a melegeket. Apja megválasztásakor egyébként éppen nem volt férjnél, hanem vígan élt vadházasságban akkori pasijával. Végül hozzáment jógaoktatójához, de el is váltak. Patti Davis idővel egyébként kibékült szüleivel, és ott volt édesanyja mellett, amikor Ronald Reagant 2004-ben örök nyugalomra helyezték.