Estella Warren kanadai modell és színésznő hétfőn részegen összetört három autót Los Angelesben, majd megkísérelt elmenekülni a helyszínről. A rendőrök megpróbálták letartóztatni, de nem hagyta magát, egyiküket megrúgta, később pedig meg is szökött, ha csak pár percre is. Jelenleg előzetesben várja, hogy mi lesz a sorsa.

A Maxim 2000-ben választotta a legszexibb nőnek azt az Estella Warrent, aki hétfőn éjjel, nem sokkal éjfél előtt Los Angelesben részegen vezetve összetört három autót - írja a TMZ.

A modell Toyota Priusával belerohant három parkoló autóba, majd elhajtott, de a rendőrök hamar megtalálták és letartóztatták. Vagyis letartóztatták volna, ha Warren nem rúgta volna meg az egyik intézkedő közeget.

Végül bilincsbe verve beszállították egy közeli rendőrörsre, ahonnan megszökött, miközben a rendőrök azzal voltak elfoglalva, hogy felvegyék az adatait. A hátsó ajtón szaladt ki, de természetesen gyorsan elkapták újra. “Teljesen készen volt” - foglalta össze röviden Warren állapotát egy rendőrségi forrás a TMZ-nek.

A modell ellen végül szökés, bántalmazás, cserbenhagyás és ittas vezetés miatt emelnek vádat. Jelenleg előzetesben várja, hogy mi lesz a sorsa.

A 32 éves kanadai modell a karrierjét szinkronúszó sportolóként kezdte. Tizenhét évesen, 1995-ben kanadai bajnok lett, lehetőséget kapott, hogy tagja legyen az 1996-os olimpiai válogatottnak, amelyik ezüstérmet szerzett az atlantai olimpián. Mivel azonban pont akkor indult modellkarrierje is, ezért végül kihagyta az olimpiát.

“Nagyon szerettem volna kijutni az olimpiára, de mindenki azt akarta, hogy nekik modellkedjek, úgyhogy azt mondtam, egye fene, miért ne?!” - nyilatkozta korábban erről az időszakról.

Szerepelt a Sports Illustratedben, a Vogue-ban, a Vanity Fairben és jópár reklámban. Kétszer hirdette tévében a Chanel No. 5-ot Luc Besson reklámfilmjeiben, de dolgozott a Volvónak, a Victoria's Secretnek és az UGG-nak is.

Amellett, hogy a Maxim karrierje csúcsán a legszexibb nőnek választotta, kapott hasonló elismerést az FHM-től is: a magazin 2005-ös szexi listájának hatvanegyedik helyét csípte meg, egy évvel később pedig ötvenkettedik lett.

A modellkedés után a színészettel próbálkozott, de fogalmazhatunk úgy, hogy nem sikerült még áttörést elérnie. Legismertebb filmje a Tim Burton-féle Majmok bolygója, amiben ő alakította Mark Wahlberg oldalán a jócsaj rabszolgát a majmok között. Legutóbb egy Szépség és a Szörnyeteg átiratban játszotta a Szépséget, teljesítményét - kollégáéival együtt - jelenleg 3,2 pontra értékelik az IMDb-n.