Nyomozás indulhat a volt kaliforniai kormányzó szerelmi ügyei miatt, mert egyes feltételezések szerint rendőröket vett igénybe arra, hogy szeretőit házhoz szállítsák neki. Ha ez így volt, akkor az hatalommal való visszaélésnek minősül, főleg, hogy mindezt az adófizetők pénzéből tette. Közben bejelentkezett egy harmadik nő is, aki azt állítja, hogy a színésznek viszonya volt vele, de ez nem újdonság, Gigi Goyette ezt már tíz éve hangoztatja.

A Radar Online exkluzív információi szerint nyomozás indulhat Arnold Schwarzenegger félrelépési ügyében, mert felmerült a gyanú, hogy a színész állami pénzen finanszírozta, hogy titokban tudja tartani a házasságon kívüli viszonyait.

Kalifornia nemrég leköszönt kormányzójáról a múlt héten derült ki, hogy legalább három gyereke született házasságon kívüli kapcsolatokból, ami miatt jelenleg válik tőle a felesége, Maria Shriver, és áll a bál körülötte. A legújabb hírek szerint Shriver a váláskor körülbelül 250 millió dollárt (kb. 47 milliárd forint) kaphat. A feleség Schwarzenegger teljes vagyonának a felére pályázik, és az ismerősök szerint mindent meg is fog tenni azért, hogy az utolsó pennyig megkapja a pénzét. Schwarzenegger meg is próbál inkább visszahúzódni, nem tér vissza a színészi pályához sem politikai karrierje után.

Pletyka hazugságvizsgáló gépre kötve

Az ügy folytatásában a National Enquirer szolgált újabb fordulattal, akik a Sacramento Hyatt Regency hotel korábbi biztonsági őrére, William Taylorra hivatkozva azt írják, hogy a színész állami pénzen intézte a nőügyeit. A Hyatt Regency volt az a hotel, ahova Schwarzenegger és felesége rendszeresen visszavonultak, de Taylor szerint a színész titkos viszonyait is itt folytatta.

Taylor azt állítja, hogy Schwarzenegger rendőrökkel szállíttatta a hotelbe, illetve onnan el a szeretőit. A férfi hazugságvizsgáló gépre kötve is elmondta a sztoriját arról, hogy a kaliforniai autópályarendőrség különleges, kifejezetten kiemelten fontos személyek szállítására használt Ford Crown Victoriáit látta, amik nőket vittek és hoztak az egykori kormányzónak.

"Sietve kísérték be a nőket a szolgálati bejáraton keresztül a második emeleti parkolóból a lifthez, ami közvetlenül a kormányzói lakosztályhoz vitt... A nők általában 2-4 órát maradtak, és vagy a hotel főbejáratán távoztak, vagy ugyanazokkal az autópályarendőrségi autókkal, amelyekkel érkeztek" - állítja Taylor.

Az egykori biztonsági őr azt nem pontosította (egyelőre), hogy hány különböző nőről van szó, de állításai felkeltették a kaliforniai állami ügyész érdeklődését, aki ezért vizsgálatot kezdeményezett, valóban visszaélt-e kormányzója a hatalmával, illetve az adófizetők pénzével.

Ha nem is bizonyosodik be semmi, már az is külön érdekessége a történetnek, hogy hivatalos szerv az egyébként igazságtartalmában legendásan nem megbízható National Enquirer értesülései alapján kezd vizsgálódni.

A Hyatt Regency persze azonnal leszögezte, fogalmuk sincs, hogy ki az a William Taylor, és biztosíthatnak mindenkit, hogy a kormányzó mindig feddhetetlenül viselkedett, amikor náluk tartózkodott.

Az autópályarendőrség egy korábbi őrmestere, Mark Hammond, aki Schwarzenegger kormányzósága alatt szolgált, szintén a színész pártját fogta. “[Sosem] tett vagy mondott olyasmit, ami helytelen lett volna” - mondta.

És persze a színész ügyvédje, Marty Singer is cáfolta az értesüléseket. “Sajnos, a média azon igénye, hogy folyamatosan új információkhoz jusson,  azt eredményezte, hogy néhány kiadvány kitalált sztorikkal állt elő, olyan forrásoknak fizetve, amelyeknek semmi hitelük sincs. Az ügyfelem a legelejétől kezdve azt mondta, hogy minden cselekedetéért teljes felelősséget vállal, és megérdemli a médiától és a nyilvánosságtól kapott kritikákat. De ez nem hatalmazza fel a média egyes képviselőit arra, hogy teljesen felelőtlenek legyenek” - mondta Singer az E! Newsnak.

Egy aranyásó a múltból

Közben feltűnt a színen egy harmadik állítólagos szerető is, egy Gigi Goyette nevű egykori gyerekszínész, aki már 1970 óta kísérti Schwarzeneggert. Ekkor találkozott először a színésszel egy forgatáson, akkor Goyette 16 volt, Schwarzenegger 27. A nő állítása szerint lefeküdtek, az akkor még egyedülálló Schwarzenegger volt az első férfi az életében.

Ezután a nő állítása szerint többször összeszűrték a levet, többek között 1989-ben a Total Recall forgatása alatt. Aztán 2001-ben, amikor Schwarzenegger éppen kampányolt a kormányzói pozícióért, ismét előkerült Goyette, a National Enquirer írta meg, hogy viszonya volt a színésszel.

A sztori folytatásában a Los Angeles Times 2005-ben megírta, hogy az Enquirer húszezer dollárt fizetett a nőnek, hogy beszámoljon nekik az exkluzív sztoriról. Most Goyette azzal tért vissza, hogy elnézést kért Schwarzenegger feleségétől, amiért megcsalta vele a férje.

“Nagyon sajnálom a hibákat, amiket elkövettem a múltban, és hogy intim kapcsolatba kerültem a férjével, remélem, hogy meg tud nekem ezért bocsátani” - mondta Goyette Shrivernek címezve. A megcsalt nej részéről nem kívánták kommentálni a nyilatkozatot, megtette ezt viszont Schwarzenegger ügyvédje.

“Ez a nő a közelmúltban négy különböző sztorit adott el a bulvárlapoknak az ügyfelemről. Egy olyan személy, aki azzal akar pénzt keresni, hogy történeteket árul. A tettei önmagukért beszélnek” - nyilatkozott az aranyásóról a People-nek az ügyvéd.

Goyette ügyvédje ezeket az állításokat nem kívánta kommentálni.