horoszkóp

Hugh Hefner volt nője búcsúvetkőzött a Playboynak

2011.06.17. 08:40
Crystal Harris lemondta az esküvőt Hugh Hefnerrel, a nála hatvan évvel idősebb Playboy-vezérrel, majd a szakítás után még egy utolsót vetkőzött volt vőlegénye magazinjának. Hefner humorára vall, hogy szökevény menyasszonyként hirdeti Harrist a címoldalon.

“Szökevény menyasszony a mostani számban” - áll a piros matrica a júliusi, amerikai Playboy fóliáján, mert a címlaplány, Crystal Harris a lap megjelenése előtt néhány nappal lemondta esküvőjét Hugh Hefner Playboy-vezérrel.

Harris 25 éves, leendő férje pedig 85, de mint korábban bizonygatták, a korkülönbség nem okoz közöttük gondot.

Crystal Harris végül a tervezett esküvő előtt három nappal lemondta az egészet . Azt nem pontosították, hogy mi okozta a szakítást, annyit mondtak, hogy közös megegyezés volt, és hogy természetesen jóban vannak. A pletykák szerint a kapcsolat már március óta erősen a végét járta, sőt Harris állítólag már az amerikai tévépszichológus, Dr. Phil fiával randizgat, de ezt persze tagadták.

0615-crystal-harris-18

A címlapon Harris hasonlóan pózol, mint ahogyan Hugh Hefnert szokták ábrázolni. Tengerész sapka van rajta, pipa a kezében, öltöny helyett viszont csupán egy áttetsző melltartót visel. Mellette pedig Hefner kedvenc kutyája van, amit Harris a szakítás után magával vitt.

A lap még azelőtt nyomdába került, hogy Harris bejelentette volna a szakítást, erre utal az is, hogy a fólia alatti címlapszöveg még Mrs. Crystal Hefnert, vagyis Hugh Hefner feleségét ígéri. A magazinban pedig egy hétoldalas fotósoroz van a meztelen modellről, aki azt nyilatkozta a fotózáskor, hogy vőlegénye mellett boldogabb, mint valaha. A jelek szerint ez a boldogság hirtelen elmúlt.

“Tévéműsort akartak csinálni az esküvőből. Az egész túl gyorsan történt nekem. Sokszor végigrágtam magamban. Tényleg erre van szükségem? Hef megértő volt. Megbeszéltük, hogy nem volt a legjobb ötlet a házasság. Azt mondta, azért akarta, mert azt hitte, én szeretném”- mondta Harris a szakítás után.

A szakítás annyira hirtelen jött, hogy az esküvőre meghívott vendégeket már nem lehetett lemondani, így a hétvégére Hefnerékhez érkezik Crystal Harris 15 rokona az Egyesült Királyságból, akiknek más elfoglaltságot kell találniuk maguknak, mint az esküvő.

Hefner valószínűleg nem marad sokáig egyedül a szakítás után, egy korábbi barátnője, Bridget Marquardt már sokatmondóan bejelentette, hogy beugrott Hefnerhez, megvigasztalni a férfit.