Fontosabb részletek
  • Kedden tartották Stohl András büntetőügyének másodfokú tárgyalásásának második napját
  • A színészt korábban 2 év 4 hónap, letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság
  • A bíróság az első fokú ítéletet 10 hónap börtönre enyhítette
  • A bíróság nem látta bizonyítottnak, hogy Stohl maradandó károsodást okozott K. Pálnak, ezért enyhébb a büntetés
  • "Jézus, micsoda???" - kérdezte Tilla, mikor megosztottuk vele a történteket. "Egyáltalán nem nem erre számítottam, azt hittem, hogy csak felfüggesztett lesz, igaz ez nehéz ügy. Szeretem Stohlt, ismerem, jó színész, jó műsorvezető, ez biztos, hogy befolyásol engem. Mivel közelebb áll hozzám, ezért drukkoltam neki, így ez a hír mellbevágott. Nehéz erre bármit is mondani, azt hittem, hogy ez a történet nem így alakul. Lehet, hogy elfogult vagyok, és Buci nem viselkedett megfelelően, hiszen otthagyta a baleset helyszínét, de én azt érzem, hogy olyan bűnt követett el, amiben nem volt szándékosság. Persze tehet róla, hogy a helyzet így alakult, de nem aljas szándékkal elkövetett dolog volt, valójában egy rock'n'roll balesetet okozott, bár ez kétségtelenül szörnyen hangzik."

    "Ezek szerint a bíróság mégis példát akar statuálni, vagy én vagyok túl elfogult szívügyileg, mert valójában nem értek hozzá, és az ilyen típusú bűncselekményekért lehet, hogy ennyi jár" - mondta még a hírtől sokkolt műsorvezető.

Fontosabb részletek
  • Kedden tartották Stohl András büntetőügyének másodfokú tárgyalásásának második napját
  • A színészt korábban 2 év 4 hónap, letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság
  • A bíróság az első fokú ítéletet 10 hónap börtönre enyhítette
  • A bíróság nem látta bizonyítottnak, hogy Stohl maradandó károsodást okozott K. Pálnak, ezért enyhébb a büntetés

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!