Azt a tippet kaptuk, hogy az egyik valóvilágos kasztingoló simán beválogatta magát az egyik csoportba. Knizner Péter állítja, a Való világon nem dolgozott, nem tartotta volna korrektnek, de a Viasat3-nál tényleg ő végzi a válogatást. A játék idejére viszont felfüggeszti ezt a munkát, persze, csak ha sikerül bekerülnie. A veterán kategóriában induló reality-rajongó külföldi valóságshow-kból készül a VV5-re.

"Figyelj, mivel reklámterületen dolgozom, legalábbis egy csomó ilyesmivel foglalkozom, igen, kasztingoltam már" - válaszolta kicsit óvatosan Knizner Péter, amikor rákérdeztünk, hogy berakta-e magát a műsorba, vagy sem. Aztán kiderült, hogy a Való világban ugyan nem kasztingolt, de az Éden Hotel válogatóját ő intézi, és értesüléseink szerint az Aranyparton is dolgozott. "Most is csinálom az Éden Hotel kasztingját, de megbeszéltem velük, hogy ameddig tudom, folytatom, aztán megyek a Való Világba, mert a reality az jó, azt szeretjük. A világ legnagyobb játéka."

Knizner játszott már a Survivorben és szerepelt a Bajkeverőkben is, így kerülhetett be a Való világ 5 veterán csoportjába. "Az eseményekbe is egy kicsit belekotyogtunk." Csak néhányan szóltak hozzá a Bajkeverők kreatív részéhez, mondta, aztán egy kicsit aggódott hangosan azon, hogy vajon titkot árult-e el azzal, hogy kitalált elemek is kerültek a műsorba. A realitys próbálkozások után Knizner a TV2-höz, majd a Viasat3-hoz ment dolgozni, de egy kis szünet után úgy döntött, ismét megméreti magát - és jelentkezett a VV5-be.

A Survivor tette rajongóvá

A valóságshow-k iránti rajongása egyébként a Survivorrel kezdődött, azt imádta csinálni. "Szuper rendszer, hogy védettségi játékok vannak, és ki lehet ejteni a játékostársakat. Mondjuk akkor egy kicsit más világ volt. A többiek mintha azt gondolták volna, hogy ez egy úttörőtábor, és nyaralni megyünk oda" - magyarázta a Velvetnek.

Ahogy említette, más volt az erkölcsisége a játékoknak. A szereplők akkor még nem vállalták nyíltan, hogy nyerni mentek oda. "Próbáltak egy kicsit maguknak is hazudni a történetről. Én viszont nem hazudtam sem magamnak, sem a nézőknek, hanem tök nyíltan felvállaltam azt, hogy igen, azért vagyok ott, hogy kiejtsem a többieket." Veterán Péter gyerekkorában is szerette a társasjátékokat, különösen a gyilkosozást, amiben kacsintással lehetett ölni. "Ott volt a Survivor, hirtelen kaptam egy olyan lehetőséget, hogy kurva nagy trópusi díszletben tudtam kiejteni a játékostársaimat, akik egy kicsit álszent módon viselkedtek. Nem kiejtésre mentek, hanem a túlélésre, és trallala."

Külföldi valóságshow-kból készül a VV5-re

Aztán jött a Bajkeverők, ami másfajta móka volt. "Az teljesen mértékben a bulizásról szólt, hogy őrült emberek milyen hülyeségeket csináltak." A Való Világ szerinte ennek a kettőnek a keveréke, van egy benne a Bajkeverők őrültségéből, és a Survivor taktikázásából, különösen a Való Világ legújabb részében. "Most talán az az időszak jön el, amikor olyan realityk jönnek ki sorban, ahol azért az ész, meg a taktika is számít" - magyarázta a Velvetnek. Nézi a külföldi valóságshow-kat is, a Való Világ 5-re is azokból próbál felkészülni. Annyit szerinte köszönhet annak, hogy szerepelt már korábban hasonló műsorban, hogy talán nem izgul annyira, mint a többiek.

"Természetesen van elképzelésem, hogyan játszanék. Nagyon nem akarok belemenni, de ha valaki emlékszik arra, hogyan játszottam a Survivorben, megint nagyon hasonlót lehet majd látni tőlem." Veterán Péter bízik benne, hogy megint sokan feladják majd a játékot. "Elég komoly bezártság, és elég embert próbáló folyamat. Ki tudja, mit hoz ki az emberekből. Most itt kívülről azt mondom neked, hogy jó nagy faszok voltak, hogy odamentek és feladták a játékot. Aztán nem lehet tudni, hogy a későbbiekben én hogy fogok reagálni, de azért nagyon meg lennék lepve."