Stohl András a szomszédaival, az utcán bulizva töltötte utolsó szabad estéjét

km
2011.10.04. 23:51 Módosítva: 2011.10.05. 08:45
Vidám búcsúbuliba futottunk a Stohl András háza mögötti réten október 4-én: szomszédai rendeztek kis kitelepülést a színésznek, ahol méltón elbúcsúzhattak a börtönbe vonuló Stohltól. Mindenkit szívesen láttak, még minket is, pedig nem voltunk meghívva. Stohl őszintén és vidám beszélt otthoni életéről, a szabadulásról, szomszédai pedig róla.

Mikor kivonultunk Stohl András házához börtönbe vonulása előtti éjszaka, egész estés tétlen unalomra számítottunk: ehelyett vendégségbe futottunk, melyet a színész szomszédai rendeztek jóbarátjuk utolsó szabad estéjén, mondván, utolsó vacsora a celebnek is jár. A jó hangulatú vacsorára sörrel, üdítővel, gyerekekkel és házi süteményekkel készültek a szomszédok, meg persze pár börtönpoénnal: „Hozzá kell szoknod, hogy fogdosnak” – mondta például búcsúzóul az egyik haver, mikor megölelte a színészt, viccén mindenki nevetett.

Két fotót visz magával a börtönbe

Stohl is, aki annyival nyugtázta a minimum 5 hónapos elzárás kezdetét, hogy „de szar lesz már holnap este, bazdmeg”, és inkább a márciusi szabadulásra koncentrált. A színész szerda reggel 8 órakorkor vonul majd be a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézetbe: azért nem kilenckor, mert, mint mondta, szerette volna, ha minél kevesebb sajtós vesz részt a bevonulásán. Ráadásul így, hogy egy órával hamarabb megy be, annyival előbb is jöhet ki.

IMG 6683
Fotó: Szecsi Istvan

Stohl a börtönbe vihet magával képeket, mint megtudtuk, kettőt visz is: élettársa, Ancsika és gyerekei fotójával fogja díszíteni celláját, mely már tudja melyik börtönben lesz, de nem szeretné elárulni. Nagylányaitól még délután elköszönt, de csak röviden, mint mondta, csak még jobban fájna egy hosszú búcsú.

Mindenki szereti

„Itt mindenki szereti ezt a hülyegyereket. Merthogy Buci egy nagy gyerek, elkövette, amit elkövetett, le is fogja ülni, persze, szarul fogja érezni magát. Nagyon jó ember, mostanában nagyon sokat bántották. Túl sokat is” – mondta a Velvetnek a színész egyik szomszédja, a sok közül. A családok a réten felállított két asztalnál együtt ettek-ittak, Stohl is sörözött. A dumáláson kívül a színész vagy telefonján lógott, vagy gyerekein, vagy épp a szomszéd kutyáján.

„Az egész a gyerekek miatt alakult is. És a tehenekkel kezdődött” – magyarázta Stohl, hogy alakult ki az 5-6 családból álló baráti kör. A városszéli házak mögött ugyanis minden este teheneket terelnek el, amit a gyerekek imádnak nézni, az ő kedvükért kezdett kijárni beszélgetni, később sörözni a környék lakossága. Természetesen a tehenész is megjelent a bulin, ahol senki nem szomorkodott, folyamatos volt a humorizálás, röhögés, fényképzekedés.

Vigyáznak Ancsikára

Mint minden kisgyerekes zsúr, a bevonulási buli is korán véget ért, este 10-kor a színész elvitte lefektetni legkisebb lányát, és a többiek hazaindultak. „Persze azt nem mondom meg, hogy ez nekem mennyibe került” – viccelődött Stohl elmenőben, egy korábbi cikkre utalva, melyben arról volt szó, hogy szomszédai félnek tőle. Nem, nem félnek tőle, sőt már szervezik a welcome-partit, és Stohl élettársa sem marad egyedül télen: búcsúzásként a színész csak annyit kért szomszédaitól, hogy vigyázzanak Ancsikára, míg ő börtönben van, azaz előre láthatóan március 5-ig.