A Budapesten élő Malakona Amina addig modellkedik, amíg felkéréseket kap, amúgy egyszerre két szakdolgozatot ír. De ennél nyilván sokkal érdekesebb, hogy szépen mutat egy kád vízben, liliomokkal körítve.

Fürdőkádban, liliomok között domborított a Playboynak Malakona Amina, aki már túl van jó néhány glamour-fotózáson, és többször címlapra is került. A 25 éves modell anyja magyar, apja csádi, ő maga Salgótarjánban született, derül ki a magazinnak adott interjújából.

Egyébként Budapesten él, a BKF-re járt kommunikáció- nemzetközi kommunikáció szakra. Mint a Velvetnek megjegyezte, a szakdolgozata 80 százalékban kész van, de mostanában, egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott időt szánni rá. "Két szakdolgozatot írok, mivel szakpárra jártam: az egyik a tévéműsorok hatása a fiatalok szocializációjára, a másik a nemi szerepeket vizsgálja reklámfilmekben, férfi és női sztereotípiák szempontjából." Reklám szakirányon tanul, de hogy pontosan mivel fog foglalkozni, még nem tudja. Egyelőre van elég modellmunkája, ezért amíg csak lehet, csinálja.

"Az utóbbi időben rengeteget utaztam, mivel külföldön lényegesen több munkalehetőség van. Az első glamour munkámra egyébként csak három évvel azután került sor, hogy elkezdtem fotózásokra járni. Beletelt pár alkalomba, mire leküzdöttem a szégyellősségemet."

Mint kifejtette, ma már abszolút természetesen viselkedik a kamera előtt, és semmi kivetnivalót nem talál benne, mivel nem "nőgyógyászati" jellegű, vagy pornográf stílusú képekről, hanem művészi sorozatokról van szó. Amúgy a mellein kívül semmijét sem műttette meg eddig, és ez így is marad – elégedett magával, csak szeretne kicsit magasabb lenni.

Az érdeklődőknek jó hír lehet, hogy több, mint fél éve egyedülálló, igaz, ezen egyelőre nem tervez változtatni. "A magas, sportos, világos szemű férfiak szoktak megfogni. Belsőleg nagyon fontos, hogy valaki határozott egyéniséggel rendelkezzen és az élet minden területén legyen igazi férfi. A töketlen és buta pasik szóba sem jöhetnek! A szexben is azokat a férfiakat szeretem, akik tudják, hogy mit akarnak és azt is tudják, hogy én mit akarok... Amikor van párom, maximálisan hűséges vagyok, mikor nincs, szeretem a kalandokat. Ha kinézek magamnak valakit, addig nem nyugszom, amíg az illető ki nem köt az ágyamban... vagy én az övében."

Ha szeretné, hogy kinézze magának, Malakona azt is megosztotta a nagyvilággal: karácsony közeledtével szívesen megy a Vörösmarty térre forraltborozni.