Két és fél hétig hormontablettákat szedett havi vérzésének kezelésére, ettől duzzadt fel VV Zsófi feje, ami azóta már újra a régi, leszámítva a négy pluszkiló nyomait. A VV4 játékosa két éve egyáltalán nem menstruál, azt mondja, az orvosok nem tudják, mi baja, állítólag a szerveivel és a vérképével sincsenek gondok. A gyógyszert félidőnél abbahagyta, mert nem használt, most pedig újabb orvost keres, aki megoldja vérzéshiányát.

„Azzal kezdeném, hogy most már lement rólam minden felesleges víz, nagyjából újra önmagam vagyok” – így nyitott a Velvetnek a korábban nagyon vékony VV Zsófi, amikor metamorfózisának okairól kérdeztük. A valóságshow-szereplő egy hete sokkolta az RTL Klub nézőit új test- és fejméretével, ám akkor csak annyit mondott, négy kilót hízott, pont jól érzi így magát. Persze ezt, látva új külsejét, kevesen hitték el, pedig a négy plusz kiló igaz, csakhogy a feje nem emiatt dagadt fel.

Bevizesedett az arca

„Hormontablettákat szedtem, mint kiderült, ezért vizesedett be az arcom. Nem is igazán vettem észre magamon, csak akkor láttam, amikor a tévében visszanéztem az első esélylatolgatást. Éppen akkor örökbe fogadtunk egy kutyát, arra gondoltam, hogy biztosan allergiás vagyok, vagy valamiféle ételallergiám van. Aztán a második esélylatolgatást visszanézve már tudatosult bennem, meg anya is mondta, hogy a tabletták miatt lehet” – magyarázta.

Szabó VV Zsófinak azért írtak fel hormontablettát, mert évek óta nem menstruál, az okot azonban, állítólag, nem tudják az orvosok. „Alapvetően későn kezdtem menstruálni, kilencedikes voltam, amikor megjött. Akkor azt mondták, biztos későn érő típus vagyok, nem lesz gond. Aztán megvolt, de rendszertelenül, körülbelül két évvel később azonban teljesen megszűnt. Akkor azt mondták, lehet az érettségi okozta stressz miatt, várjunk vele.”

A kezelést már korábban el akarták kezdeni, ám VV Zsófi épp akkor költözött a villába. „Amikor kijöttem, volt egy csomó kötelezettségem, most volt rá időm. Elmentem éves kontrollra, akkor mondta az orvos, hogy csak kellene kezdeni valamit ezzel a problémával, így hormongyógyszert kaptam, de nem hatott, nem jött meg a menstruációm, ezért két és fél hét után abbahagytam, és szanuázni kezdtem, ez is segített abban, hogy lemenjen a víz az arcomról.”

Fogamzásgátlót márpedig nem szed

Kóros soványsága is az okok között lehet, de szerinte ez már nem áll fenn, hiszen hízott négy kilót. Szervi rendellenességeket nem találtak nála, sőt, azt mondja, peteérése is van. „Azt mondta az orvos, hogy belül rendben vagyok, nem kell attól félnem, hogy nem lehet majd gyerekem. Tényleg mindent megnéztek rajtam, hormonokat vizsgáltak, ultrahangon is voltam, de nem derült ki semmi.”

Orvosai fogamzásgátló tablettát javasoltak neki, de azt nem hajlandó szedni, azt mondja, úgysem véd, meg amúgy is, hagyják már őt békén a gyógyszerekkel. Ezért most újabb orvost keres és felvilágosító kampányba kezd, mert úgy hallotta, Magyarországon minden harmadik lány küzd a vérzéshiánnyal.  „Szeretnék keresni egy olyan orvost, aki nemcsak engem látna el, hanem a fiataloknak is elmondaná ezt, mert szerintem rengeteg lány nem is foglalkozik ezzel, pedig szerintem kéne.  Ingyenes vizsgálatokra lenne szükség, remélem, összejön” – vázolta programját VV Zsófi.

Ezért maradhat el a vérzés

A tartós vérzéshiány leggyakrabban kóros soványság, illetve kóros kövérség miatt jelentkezhet, de gyulladások is okozhatnak hasonló tüneteket. Dr. Ács Nándor szülész-nőgyógyász azt mondja, ritka esetekben ugyan, de előfordulhat, hogy fiatal nőknél is leáll a petefészek. "Normális esetben ötven éves kor körül áll le a nők petefészke, ám a korai petefészek-kimerülés szindróma akár huszonéves korban is jelentkezhet." Míg a korai petefészek-kimerülés esetében nincs peteérés, addig az Asherman-szindrómásoknál van, ám ennek mindenképpen van előzménye, mondta Ács. "Egy dolog elképzelhető akkor, ha normálisan működik a petefészke és nem menstruál: hogy elhalt a méhnyálkahátyája. Ám ez nem történik meg spontán, ezt meg kellett előzze egy korábbi gyulladás, küret vagy terhesség-megszakítás" - tette hozzá.