Az első néhány szám alatt kiderült minden, ami Rihannával kapcsolatban érdekes lehet. Az első, egyik legfontosabb felfedezés, hogy a barbadosi énekesnőnél kevés vonzóbb ember van színpadon. Pedig Rihanna nem feltétlenül arra az egyszerű szexuális játékszer szerepre épít, amire mondjuk Britney Spears. Sokkal inkább tűnt eddig egy havernak, akivel nem elképzelhetetlen a szex, amikor az ember be van rúgva, de az aktust egyik fél sem tartja nagy dolognak. Káromkodik, mint egy férfi, iszik, mint egy férfi, és közben olyan zenét játszik, amire nem lehet nem szórakozni. A budapesti közönség mondjuk bebizonyította, hogy nyugodtan végig is lehet állni egy Rihanna-koncertet.
A második – fájdalmas felfedezés –, hogy Rihanna nem szeret énekelni. A huszonhárom éves énekesnő legfontosabb számai viszont mind-mind egy-egy hatalmas refrénre vannak felhúzva, amiben Rihanna szépen kiereszthetné a hangját, ha lenne neki. A budapesti koncerten viszont nem derült ki, mert vagy playbackek voltak, vagy a vokalisták vitték őket. Az Only Girl, a Disturbia és az S&M mind-mind egyetlen óriási refrénre épülnek, amiben tök jól kijön Rihanna kicsit mély, kicsit kaparós, és őrülten szexis hangja. Arra számítottunk, hogy az S&M alatt tényleg el fog csuklani az ének, ahogy a lemezverzióban, a nyitószám, az Only Girl alatt pedig tényleg felrobban a Sportaréna. Nem ez történt.
A koncert negyedik száma, a Man Down pedig sajnos bebizonyította, hogy Rihanna ugyanolyan olcsó haknikat játszik városról városra, mint mindenki más. Ezzel messze elúszott a menedzsment által felépített vadmacska-haver szerep. A Man Down című számot minden dráma és fájdalom és lélek nélkül lenyomta, anélkül hogy az ember tulajdonképpen észre vette volna, hogy az év egyik legnagyobb száma szól. Pedig amennyire egyszerűnek tűnik, annyira izgalmas a dal, mindenféle balladisztikus homállyal, pusztuló karibi-hangulattal, pálmafákkal, tengerrel és gyilkossággal. Ha valamikor, akkor itt megmutathatta volna Rihanna, hogy lábtárogatáson, a csúnyája mutogatásán, és seggrázáson kívül többet is tud. Sajnos nem tette.
Amikor viszont teljesen elúszott a volna a koncert, egy-egy pillanatra fel tudta rázni a fellépést. Az elsőre unalmasnak tűnő, lassabb számokat, mint például az Unfaithful vagy a Love The Way You Lie-t szépen végigénekelte. Az egyik szám alatt felengedett egy rajongót a színpadra – akiről később kiderült, hogy Győzike lánya volt –, aki keményen rámarkolt a mellére, miközben Rihanna éppen dugást imitált rajta. Egy másik alatt meg lement a közönségbe, hogy fellépjen egy emelvényre, ami aztán kiemelkedett, és néhány másodpercet dobolt az ott lévő szetten. A dobverőket persze leadta a rajongóknak, akikkel egyébként időről időre összepacsizott. Minden kapcsolata a közönséggel mondjuk kimerült ebben, amellett, hogy néha elkiáltotta magát, hogy Budapest.
Amennyire látványosan kezdődött egyébként a műsor, annyira nem történt később semmi a színpadon. Az első szám előtt hatalmas kivetítők süllyedtek le a színpadra, amiket aztán folyamatosan mozgattak. Rihanna egy gömbből lépett ki, amit a színpad mögül toltak ki. Később a legtöbb izgalmat egy rózsaszín tank hozta, ami füstöt lövellt ki, és időnként Rihanna összeállt a táncosaival, és egész látványos koreográfiát táncoltak. Ezen kívül viszont inkább csak sétált fel-alá, és a színpad különböző részein dugott valami színpadi elemmel, vagy fetrengett a földön. Leszámítva persze, amikor kisétált a közönségbe dobolni. A koncertnek semmilyen kerettörténete nem volt – ami egyáltalán nem baj –, az egyes blokkokat leginkább Rihanna-képekkel kötötték össze.
A Sportaréna teljesen tele volt, hónapokkal korábban eladták az összes jegyet. Az emberek viszont hozták a szokásos formájukat, és telefonokkal vették az egész koncertet, amit valamiért még 2011-ben is nehéz megérteni. Megint messzire elvilágítottak a kijelzők. A lassú számoknál az öngyújtózást leváltotta a telefonozás, úgyhogy az Unfaithful alatt szinte nappali világosság volt. A legnagyobb ujjongást meglepő módon a visszataps előtti, Michael Jacksont hangmintázó Don't Stop The Music hozta, ami lehangoló budapesti éjszakák emlékét idézte fel. Aztán természetesen az Umbrella, ami a koncert utolsó előtti száma volt. A záró We Found Love-ra pedig konfettiket lőttek a levegőbe. Rihanna minden formaságot eldobva, egyszerűen eltűnt a színpadról. Az év talán legfontosabb popeseménye ennyivel kifújt.