A Való világ volt játékosának mindenre elszánt rajongója Szlovákiából érkezett Budapestre, és addig nem ment haza, míg Baukó Éva nem ebédelt meg vele. SP miatt már több csöcs is villant, Vastag Csabát pedig autóval követte egy lány, aki azt képzelte, járnak. Tolvai Renáta egyik imádóját még élő adásban is emlegették a Megasztárban, Nikó és Ricsi pedig Londonban szembesült először azzal, mi mindenre képesek egyesek azért, hogy találkozzanak velük.

VV Éva rózsát és pénzt is kapott

„Egy hónapja a Nekedvaló című műsorban volt jelenésem, és ott szólt rám egy pasi, hogy várjam meg a felvétel után” – mesélte a Velvetnek Baukó Éva. „Először azt hittem, újságíró, meg is vártam, de kiderült, hogy egy rajongóról van szó, aki egyenesen Szlovákiából jött Budapestre, hogy találkozhasson velem. Kaptam tőle 24 szál vörös rózsát, két doboz bonbont, két üveg méregdrága likőrt és egy borítékot. A boríték tartalma nyolcszáz euró volt, amit el sem akartam fogadni, de nagyon erőltette a dolgot. Aztán elmesélte, hogy én vagyok a kedvence, és a Gigivel folytatott párbaj alatt – mivel Szlovákiából nem lehetett szavazni – átjött Magyarországra feltölteni nagyon sok pénzzel a telefonkártyáját, úgy voksolt rám.”

A VV4 volt játékosa hozzátette, ez még mindig semmi ahhoz képest, ami utána történt: „A pasi kérte, hogy ebédeljünk együtt – ez egy pénteki nap volt, ám én hétfőig nem értem rá sajnos, mivel fellépéseim, munkáim voltak. Így ő a saját bevallása szerint három éjszakán át az autójában aludt – nem azért, mert csóró, hanem, mert ilyen forma. Együtt ebédeltünk, nagyon aranyos volt, és teljesen zavarban volt végig, aztán az autójában felolvasott nekem egy 25 oldalas levelet, amit végül azért nem adott oda nekem, mert tele volt áthúzásokkal.”

SP miatt csöcsöket villantanak

Éder Krisztiánnal előfordult már olyan, hogy ment haza buliból hajnali 2-3 óra körül, és a lépcsőházban várt rá három rajongó. "Aztán olyan is történt, hogy reggel egy szál alsónadrágban nyitottam ajtót egy rajongónak, aki mákos gubát hozott nekem ebédre. Kaptam már óvszert is telefonszámmal együtt – ez többször is előfordult. A legabszurdabb mégis a Nagy Duettes ámokfutás volt, amikor egy nő félmeztelenül rohant fel a színpadra. Volt olyan, hogy egy medencés buliban poénból beszóltam, hogy akkor most mindenki vegye le a bikinifelsőjét, és ezt egyedül egy idősebb néni vette komolyan, aki onnantól kezdve egy szál ciciben csápolta végig az SP-dalokat. Ez azért nem volt annyira vicces, mert pillanatok alatt kiürült a medence. Egy ideig számomra is furcsák voltak az ilyen megnyilvánulások, de aztán ezek kezelése már szinte rutinná vált" – mesélte a Velvetnek SP.

Vastag Csaba rajongója azt hitte, járnak

Vastag Csaba nyáron arról számolt be, hogy közel négyezer levelet kapott egyik rajongójától, aki nem elégedett meg az írásos zaklatással, hanem az énekes lakásánál leskelődött, és több alkalommal is felszaladt a színpadra a koncertek alatt. „Eleinte nevettem, amikor láttam, hogy jönnek utánam kocsival. Most már viszont tartok tőle. Döbbenetes volt számomra, hogy amikor az egyik koncerten személyesen is találkoztunk, meglepődött, hogy nem csókkal köszöntöm, amikor szerinte mi együtt járunk" – mesélte Vastag, aki szerint nyilvánvaló, hogy a lánnyal pszichésen valami nincs rendben. Az X-Faktor tavalyi nyerteséről egyik rajongója egyébként még blogregényt is írt, és több lány levetkőzött a webkamera előtt a nevével visszaélő Facebookos csalónak.

Tolvai Renáta rajongója Kállay-Saunders miatt tűnt el

A 2010-es Megasztár győztesének egyik rajongóját még az élő adások alatt is emlegette a műsorvezető, a Mr. V-ként emlegetett férfi ugyanis minden nap szerelmes levelekkel bombázta, illetve süteményt, ékszereket küldött neki. Egy ideig úgy tűnt, hogy Tolvai Reni látatlanban is odáig van rajongójáért, aztán egyszer csak a pasi - szintén levélben - szakított vele, mert felröppentek a hírek, hogy a megasztáros Kállay-Saunders Andrással kacérkodik.

Nikót és Ricsit Londonban várták a magyarok

Az Összeesküvők döntős párja legelőször egy feladat során megnyert londoni útjuk alkalmával szembesültek mindenre elszánt rajongókkal, amikor a városban tett séta közben találkoztak olyan magyarokkal, akik már órák óta rájuk vártak a hidegben. Hazafelé tartva pedig - még mindig Londonban - a reptéren várta őket egy kisebb csoport, akik mindenféle ajándékkal lepték meg az erre aztán végképp nem számító Nikót és Ricsit.