64 éves volt, eredetileg táncdalénekes. Az utóbbi években azonban nem tehetsége, hanem szexuális- és magánélete miatt került címlapra.

Mary Zsuzsi nyugtató-túladagolással vetett véget életének 2011 karácsonyán. A Blikk értesülései szerint az énekesnő szenteste hunyt el, és noha hónapok óta nem fogyasztott alkoholt, pajzsmirigy-problémái miatt viszont elhízott, és ezt nagyon nehezen viselte. Klapka György telkén, egy külön kialakított lakásban élt, de december 24-ét nem töltötte egyedül: Klapkával és a gyerekeikkel ebédelt.

"Halászlé volt, bejgli, minden, ahogy illik. Legkisebb lányunk, Szendi, meg az udvarlója és Dennis fiunk a kedvesével jött el az ünnepre. Mindenki kapott ajándékot és átöleltük egymást. Zsuzsin nem látszott, hogy bármi baj lenne, de hét hónapos teljes akoholmentesség után egyedül megivott egy üveg pezsgőt. Tudtuk, hogy zavarja a betegsége és a hirtelen felszedett 40 kiló, de nem látszott boldogtalannak. Dennisék a haza tartó vonatukhoz mentek, Szendiék pedig kedvese szüleihez indultak vacsorázni. Zsuzsi visszament a lakásába. Este hétkor telefonált kétségbeesve Zsuzsi nővére, hogy nézzük meg, mi van a húgával, mert a telefonba azt mondta neki: öngyilkos lesz! Nem bírja a testét elviselni, egyedül érzi magát, nem akar így élni tovább" – mondta el a napilapnak az exfeleségéről mindig szívesen nyilatkozó Klapka György.

Klapka élettársa ment el megnézni, mi történt az énekesnővel. A lakásba nem jutott be, de az ablakon keresztül hallotta, hogy horkolva alszik – ezért gondolta, hogy nincs baj. Klapka hozzátette: Mary Zsuzsi 15 féle gyógyszert szedett, nyugtatót, altatót vegyesen. Ezekkel adagolta túl magát, így Klapka sofőrje másnap reggel már csak a holttestét találta meg. Búcsúlevelet nem hagyott hátra.

"A szegedi származású lány" – így hivatkozik a ma elhunyt Mary Zsuzsira hivatalos honlapja. Az énekesnő 1965-ben énekelte el a Te szeress legalább című dalt,  Bacsó Péter Szerelmes biciklisták című filmjének betétdalát. Az igazi sikert azonban a Mama hozta meg neki, amelyet a harmadik táncdalfesztiválon adott elő. Megosztott első helyet nyert, mehetett Szocsiba, ahol a nemzetközi fordulóban harmadik lett. Ekkor indult be karrierje, és ő maga is – első férjével, Dobos Attila dalszerzővel – disszidált, és csak a kilencvenes évek elején tért vissza Magyarországra. Második férje Klapka György üzletember volt, 1969-tól 1987-ig éltek együtt.

Magyarországon három albuma jelent meg: Ez itt az utolsó tangó (1991), Premier M (2002), Sodor a szél (2005).

Eddig a hivatalos életrajz. És sokkal tovább nem is tarthat, mert Mary Zsuzsival már régóta nem tehetsége miatt foglalkoztak, hazaköltözése óta a tévének sosem szakmailag volt érdekes. Klapka Györgytől Kiszel Tündéig mindenki Mary Zsuzsival haknizott. Érdekes volt a fogsora, amit nem is ő fizetett ki, érdekesek voltak a kölyökkorú wannabe-szeretők, egyik a másik után.

Mary Zsuzsinak nem írtak új dalokat, pedig amikor visszaköltözött Magyarországra, még mindig sokan emlékeztek rá (különben nem hívták volna műfogsorragasztót reklámozni, vagy nem eresztettek volna rá chippendale-fiúkat). Jó dalszerzőből viszont kevesebb van az országban, mint hülyéből, és a célközönsége sem feltétlenül az a koncertre járó típus. Úgyhogy mindenki megelégedett azzal, hogy verték a pasijai, a fia drogfüggő volt, ő maga pedig rendkívül színes szexuális életet élt. Ezek után ő sem sáfárkodhatott mással.